A poncichterek és kékfrankok nyomában

Kékfrankos Hangjai Borászati és Gasztronómiai Élménynapokon jártunkPár napja meghívást kaptunk Sopron városától egy különleges rendezvényre, melyre már az esemény nevének hallatára azonnal igent mondtunk. A meghívót tovább olvasva még jobban megjött a kedvünk az utazáshoz. Mit ígért és mit kaptunk a hűség városától:Harminchárom kiállítót, köztük 20 borászatot, 70 kiemelt tétellel, a soproni borok legjavát felvonultatva adtak betekintést e vidék kincseibe. A soproni nedűk mellett, egyedi gasztro

Sirha Budapest 2022

Minden szempontból nagy sikert hozott a csütörtökön véget ért Sirha Budapest szakkiállítás, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Közép-Kelet-Európa legjelentősebb élelmiszeripari és HoReCa eseményén három nap alatt több mint 20 ezer szakmai látogató fordult meg. Az immár második alkalommal a Sirha Budapesten rendezett Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjében pedig a magyar csapat második lett, és ezzel kvalifikálta magát a lyoni világdöntőre.   Az ötödik alkalommal

Felfaltuk Ciprust 2-rész

Ha Ciprusra jössz, enni fogsz. Sokat! De persze nem mindegy, hogy hol. Az én egyik kedvenc időtöltésem a páfoszi éttermek és tavernák tesztelése, ami hasznos tevékenység is egyben, hiszen a vendégeink egyik leggyakrabban feltett kérdése, hogy hova menjenek, ha egy jót akarnak enni. Az évek során összeállt a „Nagy Páfoszi Étterem Lista”, olyan helyekről, melyeket szívesen ajánlok bárkinek meglátogatásra. Jöjjön most néhány kedvenc étterem a listáról.

Novacook Be11-LD beépíthető sütő

A Novacook márka beégette magát a mi konyhánk, vagyis inkább a Whirlpool sütőnk helyére, hogy tesztelni tudjuk és érzékelni a modern és a nagyjából 12 éves technika fejlődését, ami a régi sütőnk óta eltelt.     A sütőért egyenesen Kápolnásnyékig mentünk, ami a Velencei-tó mellett van, szóval azonnal lehetett volna fürödni is, ha éppen nem tél lenne. Az üzlet hátsó részére csak betolattam autóval és mire

Lauben Stick Blender 800

Sziasztok! Na nézzük csak mit kaptunk…  Lauben Stick Blender 800 Igazából ez is egy konyhai gép és leginkább a botmixerekre hasonlít, habár ennél nem csak a mixelés, hanem a szeletelés, keverés, aprítás is opció. Vagyis egy komplett szett van a dobozban.     Minden gondosan és egyesével be van csomagolva, ami nem baj, de lemegy a nap, mire mindent szépen kiveszünk a fóliákból.  Van két kancsó

Lauben Sous Vide Stick SV01, szuvidáló teszt

A Lauben konyhai termékek közül most a szuvidálót próbáltuk ki. Sok tapasztalatunk ezzel nincs, tehát összehasonlítani más szuvidálókkal nem tudjuk, csak az adott termék használhatóságát, vagy éppen a hibáit tudjuk papírra vetni. Lauben Sous Vide Stick SV01     A csomagolás és a márkanév, de úgy az egész termék nagyon „németes”. Olyan, mintha német márka lenne, de valójában nem az! Kapaszkodjatok, mert ez ízig-vérig Csehország egyik

Feltankolnád a konyhádat? Kipróbáltunk pár praktikus konyhai eszközt!

Nem kis munka felszerelni egy konyhát a megfelelő háztartási eszközökkel, de a turmixgépen és a konzervnyitón túl is van élet! A konyharészlegéről csemegéztünk néhány egyszerű, de hasznosnak mondott terméket, most ezeket fogjuk alaposan bemutatni: STEM – Citrom permetező Ötletes, de haszontalan játékszer a konyhában Lássuk elsőként a csomagolást. A termék kemény kartonra rögzített, műanyag fóliával van védve. Ollóval könnyedén kibonthatjuk, azonban ha nincs kéznél vágóeszköz, a

CONCEPT  LO 7026  gyümölcscentrifuga

CONCEPT  LO 7026  gyümölcscentrifuga Mi az amit tehetünk a téli vírusok tejedése előtt? Igyunk frissen facsart gyümölcs és zöldség levet, amiben most a Concept az egyik legjobb partner!     Ne cukros üdítőkkel tömjük a gyerekeinket! Gyerekzsúr lesz a mi utcánkban. Pontosan nálunk.  Hú ez nagy fejtörést jelent számunkra, mert a 10-15 meghívott 8-10 éves apróság vendégül látása nem egyszerű. Mégsem kínálhatjuk őket pálinkával. Mivel nagy

CONCEPT ES 1000  elektromos aprító

CONCEPT ES 1000  elektromos aprító   Ezt a sok zöldséget nekem kell felaprítani?  Kérdeztem feleségemtől. Bár fel sem tettem volna ezt a költői kérdés. Már jött is méltatlankodó válasz. Naná! Te szerveztél a barátaidnak kerti parti hússütéssel és saláta körettel. Akkor csinálj is valamit érte. Úgy hogy hozzá is láttam. Van tapasztalatom benne, mert már órákat elszórakoztam kiskéssel a répákat, hagymákat, céklákat, uborkákat apróra feldarabolni. Akkor

Concept VF3030 Gofrisütő-teszt

  Halihó Kedves Olvasók! Nagy örömmel teszteltünk, mivel a Concept VF3030 gofrisütő volt a kiszemelt áldozatunk. Ki ne szeretné a gofrit? Ugye mindenki, és ezért is örültünk a Concept tesztnek. Concept VF3030 gofrisütő     A gofrisütő doboza teljesen egyszerű és a használati utasításon kívül nem is volt semmi, persze minek is, mert olyan egyszerű termékről beszélünk, mint a vasgolyó. Nincs semmi kapcsoló, hőfokszabályzó, vagy bármi

Panasonic MJ-L500 Juicer teszt

Már szinte ki sem jövünk a konyhából, mert annyi jó dologgal lepett meg minket a Panasonic. Most az MJ-L500 juicerrel, amivel megpróbálunk egy kis kora reggeli üdítőt készíteni.   Ennél a gépnél már nem csodálkozom, hogy nem pille könnyű, hiszen szerintem ugyan olyann motor lehet benne, mint a többi konyhai gépben, habár a teljesítmény kicsit eltérő lehet. Egy nem igazán nagy terjedelmű gépről beszélünk, de azért

Panasonic MX-ZX1800 túrmixgép teszt

Volt szerencsénk kipróbálni a Panasonic MX-ZX1800 típusú turmixgépet és jött hideg, meleg vélemény a használat alatt. Elsőnek is úgy kezdjük, hogy meglepődtem milyen nagy dobozben van. Minek ekkora doboz egy túrmixgépnek? Kibontás után pár apróság volt legfelül és alatta pedig a túrmix gépháza és mellette maga a a túrmix kancsó, vagyis, amibe tesszük a „zúzásra” ítélt alapanyagokat.   Maga a túrmix alja iszonyat nehéz. Több, mint

Panasonic SD-ZB2512 kenyérsütőgép teszt

Sziasztok Konyhatündérek! Volt szerencsénk kipróbálni a Panasonic SD-ZB2512 típusú kenyérsütőjét, vagyis nem csak volt, vanem van is, mert ezekben a pillanatokban is dagasztja a következő félkilós kenyeret, mivel holnap is nap lesz. A kenyérsütőből létezik fekete és ezüst színű, vagy nevezhetjük divatosan inoxnak is. Nálunk ez utóbbi végzi a dolgát. Na de kezdjük is az elején, mégpedig amikor kibontottuk a dobozt. Nincs benne sok felesleges kacat,

Sencor STM 3700WH konyhai robotgép teszt

Sencor STM3700 WT konyhai robotgép     Alig vártam, hogy megérkezzen, így izgatottan csomagoltam ki, hogy azonnal kipróbálhassam. Háziasszonyként már évek óta használok ehhez hasonló robotgépet , mondtam is magamban ugyan már mi újat tud ez a gép nekem mutatni? … Tudott!! Először is kiválóan mutat a konyhapulton, persze nem az összes alkatrésszel azokat gondosan betettem a szekrénybe. Hogy miért fontos ez? Mert nem mindegy egy

Concept LO-7065 Home Made Juice

Egy juice készítőt kaptam tesztelésre , amit nem nézegettem napokig a dobozban, nem úgy mint a karácsonyra kapott serpenyőket, hogy ezt már megint minek, hanem azonnal kibontottam, összeszereltem és izgatottan nekiálltam az első saját házi smoothiemnak . Mindenki szeretne egészséges lenni, de tenni érte annál kevesebben , mert millió dolgunk van és mind sürgős felkiáltással , minden életmód változtatás ugyanazon a napon kezdődik!!! Mikor is?? Holnap!!!

Gomba VS nem gomba

Már a címből is kiderülhet, hogy mit is szeretnénk elmondani, de elöljáróban annyit, hogy én nagy gomba fan vagyok közben pedig a kolléganőnk, (aki nem titkoltan az egyik legjobb blogger) egyenesen ellenségként tekint ugyanerre az ételre. Pontosan a laskagombáról jutott ez az eszembe, mert az utóbbi időben annyit ettem, hogy még Chuck Norrisnak is feladná a leckét, pedig ő az összeset meg tudja enni és még