Kis vörös vegán eddmost.hu kalandjai 2

Estimated read time 7 min read

Arra gondoltam, ha már vegán napokat tartok, és tesztelhetem az eddmost.hu által forgalmazott termékeket, akkor másból sem viszem be szervezetembe a tejet. Nehéz ügy vegánnak lenni, az egyszer biztos: tej, tojás és kárminvörös szinte mindenben.
Hétvégén az ember lányának általában több ideje van, mint hétköznap. Mondjuk, én szépen el tudom tölteni az időmet, úgy hogy péntek után esküszöm, egyből hétfő jön. Van így ezzel más is? Vasárnapra tesztebéd vendéget hívtam, és igazán örömmel vettem tudomásul, hogy az ételek elkészítése 15 percnél nem vesz majd el több időt, a még annál is drágább életemből. Két főételt választottam és egy tészta köretet. Nem vagyok nagy köret fogyasztó. Igen szeretem az indiait, de nem vagyok rizs fan. Meghagyom a kínaiaknak. Persze a rizst jól el tudom készíteni, és az előző tesztben elégedett voltam. Most kicsit furán néztem a barna, szerintem inkább fekete tésztát. Egyből feltűnt (kinek nem?) a 42%-os fehérjetartalom. Na gyorsan nyomtam öt fekvőtámaszt, hogy ebéd után épüljenek az izmaim! Forgattam a tésztás tasakot, de magyar szavakat nem leltem rajta. Volt rajta angol, de inkább felmentem a netre, az oldalra, hogy lássam, hogyan is kell megfőzni ezt a fura tésztát: tegyük megfelelő mennyiségű vízbe, forrásban levőben, sózzuk és mérsékelt tűzön főzzük 5-6 percig. És Kínából érkezik ez a csodatészta. A megfelelő mennyiségnél emlékek törtek elő belőlem, az alábbi főzzünk de jót tanácsokból: csipetnyi fahéj (mennyi az a csipetnyi?), ízesítsük ízlésünk szerint (kezdőnként mi is az ízlésem?) gyúrjunk közepesen lágy tésztát (na, köszönjük Emese). De azért hittem, hogy egy zacskó tészta csak nem fog ki rajtam így közel a 40-hez. Víz már forrt, gondoltam szépen ketté töröm a tésztát, ne lógjon már erre meg arra. Na, a fekete illetve barna tészta, ami barna bablisztből készül nem törik ám olyan könnyen, ha marékra fogod. Sebaj, bele az egész, és ahogy puhul, majd úgy belecsúszik és elmerül a megfelelő mennyiségű vízben. Így is lett. Megnyugtató, hogy a szín nem okoz másféle bánásmódot (NO racism). Fölé hajoltam, hogy szippantsak egyet. Hát nah, nem volt olyan jó illata, de bevallom a normál fehér lisztes tésztát még sosem szagoltam meg. Közben elővettem egy wok-ot, csak hogy a tészta otthon érezze magát, és beletettem az első adagot, ami Kasmíri burgonya néven fut, bár eredetileg Dum aloo-nak született.
Kasmír burgonya eddmost.huMajdnem perfekt hindu tudásomnak köszönhetően (a magyar név nélkül is) tudtam, hogy ez bizony burgonyás étel aloo=burgonya! Az illata egyből felidézte indiai emlékeimet, bár jelzem, már a spájzom fűszerillata vetekszik egy keleti fűszeresével, de így még jobban éreztem, azt ami jajj de hiányzik már. A tészta alatt közben elzártam a gázt, és leszűrtem: nem lett jobb az illata, de az állaga jó lett. Keményebb, mint a tojásos tészta, bár ezt sem ettem már vagy 12 éve, de úgy rémlik anyukám spagettije lágyabb volt. A wokot gyorsan elmostam és jöhetett a következő áldozat, melynek neve Aloo matar.
Aloo matar eddmost.huIgen ez is burgonyás, csak ez zöldborsóval és curry mártásban. A curry illatára mindig egy mosoly a válaszom, kb. olyan, mint az ismerlek haver mosoly. Pár perc és már került is a tányérra. Mindkét adag mellé egy kis tészta, majd azért adjuk meg a módját: díszítésként petrezselyemzöld, csípős paprika karika és száraz chili. Ha már csak a melegítés a feladatom a hétvégére, akkor legalább legyen még szebb az étel a tányéron. Igaz nekem alapból szép szinte minden vegán étel, mert olyan változatosan színes. Őszintén megmondom a tésztától kicsit tartottam, mert a színe nem a megszokott. Önmagában is megkóstoltam, és eldöntöttem na ezért nem utazok Kínáig. Persze az oldalon ajánlanak mellé ízesítéseket, de úgy véltem egy köretként nem kell túlcifrázni. Én a borsós ételt választottam, a vendég kapta a kasmírit, pedig ebben volt a bébi burgonya. Na, ki is vettem belőle egy babát, ami szerintem megegyezik a hazánkban levő újkrumplival. Azt hiszem az, hogy kóstoló társam megkérdezte: a krumpli is benne volt, vagy azt te tetted hozzá? egyből jelzi, hogy az állaga, puhasága, íze olyan mintha épp most főztem volna. Őszinte ember vagyok, így nem arattam le a babérokat bevallottam, hogy én csupán csak melegítettem, de ugye milyen ügyesen? Vendég tesztelőm szerint a tészta zöld ízű, bár mivel sosem evett előtte barna színű zöldet, így nem rótta fel hibának, mert lehet ennek ilyennek kell lennie. Az ételről összességében annyit mondott: csípős. Na ekkor megmutattam neki, hogy bizony ez még csak a közepesen csípős kategória. Na de tudni kell annak aki Indiába készül, ha azt kéred no strong, még akkor is folyni fog a könnyed, mert hát ők ilyenek: fertőtlenítenek és gyorsítják az anyagcserédet. Szóval a nem szeretem a csípőset és amúgy sem vagyok vegán tesztelő szinte mind megette, csak egy kis szószt hagyott, mert a csípősséget abban vélte felfedezni. Közben nekem eszembe jutott egy mesélt indiai emlék, amikor is a magyarokat vendégül látták egy Siva templomban, ahonnan száraz szemmel nem távozott senki sem, és nem a nevetéstől.. Hát kérem ez India, akárhogy is nézzük. Én közben ízlelgettem a borsót, a felnőtt burgonyát és a currys barátszószomat. Nem találtam benne hibát. Talán a megszokás miatt rizzsel jobb lett volna, de még mindig nem vagyok köret kedvelő, így ezzel a kevés tésztával, amit hozzászedtem igen jól esett ebben a zord időben, egy kis melegséget csempészett a szívembe. A tésztát összekevertem a szósszal így a semleges íze nem zavarta meg a tipikus indiai íz világot én pedig tovább éltem álmomat, mikor ott voltam és mikor újra ott leszek Indiában…

Teddmost, Eddmost! akció keretében 20%-os kedvezményt kapsz, ha vegán étel rendelésedet az eddmost.hu oldalán leadod és beírod a varázsszót: TESZTVILAG.

Az akció 2017 január 23-tól öt héten át tart, élj a lehetőséggel!

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek