Pierre René, ha luxus sminkre vágysz

Estimated read time 10 min read

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy régóta keresem azokat a kozmetikai termékeket – főleg smink téren – amik nem szárítják ki a bőrt, nem lesz tőle pattanásos az ember, vagy egyszerűen csak ne izzadjon tőle, és ne keltsen olyan érzetet, mintha egy maszk lenne rajtunk. Ezért örültem – bár féltem is kicsit – amikor a Perre René termékei megérkeztek. Csalódtam. De végre pozitívan.
Pierre rené

Mesélnék egy pár szót először a márkáról, hisz kicsiny hazánkban még annyira nem ismertek.
„A Pierre René PROFESSIONAL története a nyolcvanas évek végén kezdődött, amikor a Lubicz család megvásárolta a skandináv brandet, hogy nemzetközi pályára állítsa a Svédországban akkor már sikeres kozmetikai márkát. A Pierre René PROFESSIONAL készítményei a legmagasabb minőséget képviselik: a folyamatos fejlesztések, a szakmai maximalizmus és a megújulás képessége, amely a céget és termékeit jellemzi, hamar lehetővé tette a márkának, hogy a szépségipar fővárosába, Párizsba is betörjön. A cég franciaországi központjának megnyitását gyorsan követte a nemzetközi piac meghódítása. A márka jelenleg több mint húsz országban van jelen világszerte, a legmagasabb elvárásoknak megfelelő termékek hipoallergének, bőrgyógyászatilag teszteltek, és jelentős részük parabénmentes.
A Pierre René PROFESSIONAL a környezetvédelem iránt is elkötelezett, így szakemberei a kozmetikumok fejlesztése és tesztelése során nem végeznek állatkísérleteket, és az újrahasznosított csomagolóanyagok felhasználását helyezik előtérbe.”


Miért nem találkozhattatok eddig vele a drogériákban?

Tavaly, az utolsó negyedévben debütált a márka Magyarországon, amelyről néhány videót ITT találtok! Egyelőre vidéken terjeszkednek, pillanatnyilag 7 kozmetikai szalonban vannak jelen a teljes választékkal. Előreláthatóan a webshop-uk is hamarosan elindul, azzal a céllal, hogy a termékeink elérhetővé válhassanak azon fogyasztók számára is, akik az interneten szeretnek vásárolni. Tehát hölgyeim, aki szeretne magáénak tudni pár szépséget, nem kell tovább várakoznia! 🙂 Céljuk, hogy a minőségi termékek mellé egy minőségi szolgáltatás is társuljon, ezért az a tervük, hogy ahol kapható a Pierre René, ott a teljes választék legyen elérhető.

Akkor térjünk rá a termékekre.

Amit kaptam
– Smink alap
– Szemöldök csinosító szett
– Highlighting púder
– 2 bronzosító
– Gyönyörű slim rúzs
– 2 ajak ceruza
– Szempilla spirál
– Krémes kontúrozó

Vegyük sorra ezeket a csodákat, hogy melyik mit tud, és miért jó nekünk.

MAKE UP BASE – Iluminating
Kisimítja a bőrt, segít az alapozó egyenletes felvitelében. A szépség mellett ápol is, hisz Sphilanthes Acmella virág kivonatot tartalmaz, így E-vitamin tartalma miatt lifting és öregedés gátló hatással bír. Fényvisszaverő részecskéinek köszönhetően a az arcnak üde ragyogást ad, valamint a illata is csodálatos. Az állaga remek, krémes, nem nehéz, nagyon könnyed. Alig várja az ember, hogy magára kenhesse. Pierre René1

Szemöldök csinosító szett
Őszintén megmondom, eddig csak fotózásokon csinosították ki a szemöldökömet. Én a hétköznapokban odáig jutok, hogy kiszedem és csókolom. De mikor kEyebrow-set3v2_600x630ezembe vettem ezt a gyönyörűséget, muszáj volt megpróbálnom. Tehát van 3 gyönyörű szemöldök porunk, egy vax, illetve egy csinos kis applikátorunk. A porok mattok, igazán szemrevalóak. (Tipp: ha csak ez van nálad, akkor szemhéj púderként is használhatod, én is így tettem 😉 ) A vaxolással kezdtem, egész simán ment, könnyen felvihető a kis applikátorral. Majd jött a színválasztás. Nem akartam haragos boszorka szemöldököket, így én a közép barna árnyalatot választottam. Neki is álltam a projectnek, kicsit aggódtam a vonalvezetésem miatt, de hát a fülpiszkáló mindig kéznél van. Nagyon jól pigmentált, nem szóródik, a vaxnak hála a helyén is marad. Kitűnő!

Highlighting púder
Engem a termékek csomagolása legalább annyira rabul ejt, mint a minősége. Ennél a gyönyörű kompakt púderél éreztem, mikor a kezembe vettem, hogy na ez igen, ez már valami. Ez nőies. Ennek a terméknek a célja kiemelni, „fényesebbé”, csillogóbbá tenni az arcunk néhány területét, ezzel adva kicsit üdébb, előnyösebb képet, hisz a fényekkel játszunk. Az illata mennyei kakaós, de komolyan. Kellemes csalódás végre jó illatú sminkkel találkozni. Itt is érvényes a kevesebb néha több szabály, hölgyeim, csínyján bánjunk vele.

Pierre René4

Bronzosítók
DSC_0086 (1)A No.01 illetve 02-es bronzosítókat volt szerencsém kipróbálni. De először tisztázzuk, hogy mire is jó a bronzosító. Arcunk kontúrját formázhatjuk a használatával, akár most nyáron a napcsókolta bőrszínünket még jobban kiemelhetjük vele, és a legjobb benne az, hogy nem csak az arcunkon használhatjuk, hanem nyakunkon, mellkasunkon is. A legjobb ebben a 2 bronzosítóban, hogy úgy lettek kialakítva, hogy minden bőrtónushoz illeszkedjen, és a termék színének mélysége csak annyiban befolyásolja a dolgokat, hogy jobban vagy kevésbé látszik. Természetesen érdemes világos bőrű társaimnak a világosabbat választani, hisz eléggé drámai csontosítást érnénk el a sötétebb tónusokkal az orcánkon.

Slim rúzs
Pierre René5Soha nem voltam rúzsos. Mindig csak megálltam a standok előtt, csodáltam a rúzsokat, hogy milyen gyönyörű a „tartójuk”, a színük, milyen jól illene ilyen, meg olyan ruhához. Sokszor engedtem is a csábításnak, jól megvettem, majd azóta se használtam kettőnél többször. De legalább van. Általában csak a macerát látom benne, mert ha matt, akkor kiszárítja az ajkakat, de legalább nem jön le, ha iszik vagy eszik az ember, de ha meg nem matt, akkor önkéntes koplalásra vagyunk ítéltetve aznap. Én legalábbis így éltem meg a dolgokat, amikor megpróbálkoztam a rúzzsal. Bulikban is inkább szemhangsúlyos sminket készítek, hisz nem túl csábító látvány, ha az este végére az ember lánya úgy néz ki, mint Joker… De itt meg lettem győzve, hogy igenis van ami jó. A No.58-as árnyalat van birtokomban, ami a Chic fantázia nevet kapta. Soft, tehát ötvözi a smink és az ápoló funkciót. Teljesen beleszerettem. Az, hogy röhögés közben is sikerült pontosan felvinni kialakításának köszönhetően, az egy dolog. De az már nagy dolog, hogy evéssel és ivással sem jön le nagyon, nem szárítja ki az ajkaim, és mint az összes Pierre René terméknek a külleme is igazán elegáns, luxus érzetet kelt.

Ajakceruzák
Pierre René6A Lip Matic krémes állagú, telt színt ad, jól fed és nem szárít, órákon át meg se moccan a ajkunkról, és a legjobb hír: vízálló! Én a No.15 illetve 16-os színeket viselhetem büszkén. Mind a kettőt eszméletlen könnyű felvinni, hisz a ceruza vége gumis borítású, így nem csúszik meg a kezünkben. Tekerős, így ha már nem használjuk, vissza tekerhetjük, ezzel is figyelve arra, hogy nehogy kiszáradjon.

Silicon Volume Szempillaspirál

Pierre René10A világ egyik legnehezebb dolga jó szempillaspirált találni. Komolyan. Dúsítson, hosszítsa a pillákat, a kefe jó legyen, ne peregjen le, válassza szét a pillákat, stb., stb. Kezdjük az első dolognál, amit megnézünk. Külső. Gyönyörű metálos, letisztult. Eddig rendben vagyunk. Amit érdemes tudnunk erről a termékről, hogy a Pierre René új generációs szilikon kefe gondoskodik a könnyű felvitelről illetve a pillák különválsztásáról. Éjfekete, ami nekem elég jól jön, mert szőkék a szempilláim, de ezzel a spirállal végre úgy lett hosszú, fekete dús pillám, hogy nem járt vele a pókláb effektus. 10/10.

Krémes kontúrozó

Pierre-Rene-Professional-Cream-Contouring-600x630Itt egy picit aggódtam, hogy hogyan is fogom kivitelezi a helyes használatát, de a Google a barátom volt. Alapvetően egy krémes állagú termékről beszélünk, bár kicsit sűrűbb annál. Nagyon könnyen lehet vele dolgozni, rendkívül jól pigmentáltak, így elég keveset használni belőle. Én ecsettel vittem fel, de ha az ujjunk begyével visszük fel, akkor se történik semmi baj! Rettentő jól tartja magát a legnagyobb melegben is, nem olvad le vagy mászik el. A világos felét korrektorként használtam, és annak is rendkívül jól szuperált.

Összességében mindegyik termék 10/10 nálam, nem másznak el, szép élénk a színük, könnyen kezelhetőek. Komolyan, rég találkoztam ilyen céggel, akiknek ennyi termékük lett volna ilyen magas minőségű, nem pedig csak 1-2 termék az,amiben erősek. Akinek esetleg komolyabban felkeltette az érdeklődését ez a csúcs kategóriás és kiváló minőségű termékcsalád az a Pierre René oldalán nézelődhet. Hölgyeim, engedjék magukat elcsábulni. Igenis megérdemlik, és ha valami, ez tartós.

Csináltam egy kis sminket a ráérősebb hétköznapokra! 🙂
Lépések:
1. Hidratáló!! Soha ne felejtsétek el a smink előtt feltenni 10-20 perccel, hogy legyen ideje beszívni a bőrötöknek!
2. Pierre René smink alap
3. Korrektor ahova kell
4. Alapozó
5. Kontúr a Pierre René krémes kontúrozójával
6. Púder, majd csontosítás és bronzosítás
7. Szemöldök csinosítás
8. Szem festése
9. Ajkak. Ha nem kerül rá rúzs, egy hidratáló ajakbalzsamot tanácsos akkor is rá tenni.
Pierre René7DSC_0103
Pierre René8
Pierre René9
Pierre René19
Pierre René12
Pierre René13

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek