Sziasztok! Kaptunk egy kartondobozban Farmasi termékeket, amikről pár szót ejtünk. Nekünk is újdonság, hiszen még nem járt nálunk teszten egy Farmasi termék sem.

 

 

 

Kaptunk a mosogatószertől az ajak növelőig sok mindent, így nem is tudunk anyira egy cikken belül mindent kivesézni, de azért mégis megpróbáljuk. Bevallom jó ideje pihen nálunk a doboz amiben a termékek voltak, de ami késik az később van, szóval most jött el az idő!

Természetes hatás természetes összetevőkből. Néhány olvasónk biztosan tudja, hogy a Tesztvilág.hu karbonsemleges, így számunkra fontos, hogy együttműködéseink során olyan cégekkel dolgozzunk együtt, akik a környezetvédelmet előtérbe helyezik.

A nagy kozmetikum márkákról általánosan elmondható, hogy az állatokon való tesztelés része a cégek mindennapjainak. Ezzel szemben a Farmasi termékek nem tesztelnek állatokon, természetes alapanyagokból dolgoznak, ezért is nyerték el ennyire tetszésemet.

 

 

Több Farmasi terméket volt lehetőségem kipróbálni, a következőkben ezekről fogok néhány szót ejteni. Minden nő számára ismerős lehet az az évekig tartó procedúra, mire megtalálja A szempillaspirált, ami tökéletesen szétválasztja a pillákat, megnyújtja azokat úgy, hogy azok ne ragadjanak össze. Bevallom, eddig én is a nagy sminkmárkák között keresgéltem a számomra leghatékonyabban működő terméket, és meg is lepődtem, amikor ezt egy tesztelésre kapott csomag alján találtam meg.

 

 

A Farmasi szempillaspirálja nem csak szétválasztja a szempillákat, ezzel pedig elősegíti, hogy tekintetünk friss legyen, hanem hosszítja is azokat. Sok termék esetében megfigyeltem az elmúlt évek során, hogy a festék darabos, nos ettől a Farmasi esetében nem kell tartani, a festék lágy, gyorsan szárad, és egy réteg is elég ahhoz, hogy elérhessük a kívánt hatást.

 

Mi van, ha elalszom benne?

Nos, jobb esetben ez nem történik meg senkivel sem, hiszen az kifejezetten fontos, hogy sminkünket lefekvés előtt lemossuk arcunkról, de amennyiben ez elmarad, mert kedvenc sorozatunk legújabb része kicsit unalmasra sikeredett, nincs baj. Velem is megesett ez, és elmondhatom, hogy a termék a helyén maradt, nem néztem ki úgy, mint egy panda a két órás délutáni sziesztám után.

Ha egytől 10-es skálán kellene pontoznom a terméket, akkor valahol a 8 és 9 között mozogna.

Három szájra való terméket is kaptunk: kettő rúzst, és egy szájnövelőt. Igen, utóbbival kapcsolatban én is kifejezetten szkeptikus voltam, de kezdjük is az elején. Az első rúzs, amiről szó fog esni nem mást, mint a Farmasi Make up Matte Liquid Lipstick

 

 

Ez az árnyalat nekem nem fog jól állni, de legalább matt- gondoltam. Nos, végül beleszerettem az árnyalatba, és az, hogy mattra szárad csak dobott az összhatáson. Szerintem sminkelés terén minden nő leteszi a voksát a fényes és a matt rúzsok egyike mellett, én pedig az utóbbiak táborát erősítem. Kicsit tartottam a rúzstól, hiszen egy sajtóesemény napján döntöttem úgy, hogy ki fogom próbálni.

Vajon mennyire fogja bírni a limonádémat, mennyire lesz tartós, és hányszor kell majd kiszaladnom a mosdóba, hogy újra kenjem. Nos, egyszer sem kellett kilopakodnom, hiszen miután hazaértem a rúzs ugyanolyan állapotban volt, mint indulás előtt. Mondanom sem kell, hogy hatalmas meglepetésként ért. Nem kellett hatvan rétegben felvinnem a számra, egyenletesen száradt, ugyanolyan pár óra múltával is, nem kopik az ivás vagy evés által.

Természetesen egy 10/12!

 

A második rúzs nem folyékony, mint a már előzetesen említett. Színe gyönyörű, és szinte azonnal belopta magát a szívembe főleg tartóssága miatt. Krémes állagú, könnyen felvihető. Egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége.

 

 

 

 

A szájnövelővel kapcsolatban szkeptikus voltam, de meglepődve tapasztaltam, hogy egyébként tényleg hatékony. Nyilvánvalóan nem ér el olyan hatást, mint egy szájfeltöltés, de ennek ellenére észrevehető változást okoz az ajkakon. Én egy icipici csípős érzést éreztem a számon a felvitelt követően, de ezen kívül semmi negatívat nem tudnék mondani a termékről.

Segítünk nektek egy kicsit! Ha esetleg magadnak, vagy ajándékba szeretnél venni bármilyen Farmasi terméket, akkor kattints az alábbi linkre, mert az ott található regisztráció után elég vaskos -23%-os kedvezményt kapsz! Érdekel? 

Kattints erre a szövegre!

 

Mielőtt elkalandoznánk el kell mondani, hogy olyan széles a termék választék, hogy az ember csak kapkodja a fejét.

Máris pl itt van a személyes kedvencem a gesztenye krém, vagyis a Pferde balsam. A termék mind külső jegyeiben, mind pedig tudását tekintve számomra a prémium kategória. Nagyon szép a csomagolás és ami benne van az pedig a legjobb. A fájó vállamtól nem tudtam már aludni, de ennek a krémnek köszönhetően határozottan enyhült a fájdalom. Ez volt igazából az első amit kibontottam, mert már az elviselhetetlen kategória volt a szenvedésem. Minden este és reggel bekentem a vállam és 2-3 nap múlva nem azt a szorító fájdalmat éreztem, hanem könnyedséget, mintha nem is történt volna semmi baj.

Kaptunk citromos illatú törlőkendőt is. Elméletileg ez a lakás minden porcikáján használható tisztításra. Én mondjuk pont nem itt használtam, hanem az autó műszerfalán és más műanyag belső részen. Csak azt nyújtotta, amire az ember számít egy egyszerű nedves törlőknedőtől. Az ára 1500 Ft, ami 40 törlőkendő ára/csomag, ha bár olcsóbb ha lemínuszoljuk a 23% kedvezményt.

 

A bio mosogatószer viszont üti az én elképzelésem képzeletbeli harangját! Ez a termék a Termék!

Így kellene minden terméknek kinézni és teljesíteni is! Nagyon jó és ismétlem magam, nagyon jó az illata! A hatékonyságára sem lehet panasz és olyan aktívan távolítja el a zsírt, mint annak idején nagymamáink amikor még csak sima forró vízzel mosogattak, mert nem voltak még ilyen mosogatószerek. Anno a mosogatóvízek rendesen rotyogtak, amit nagy dézsákban a tűzhelyen melegítettek. Na az mindent fertőtlenített! Most ez a bio mosogatószer fele olyan hőfokon is elvégzi a piszkos munkát. Nekem ez a termék az egyik legjobb! Kicsi, koncentrátum és a csomagolása is  aranyos!

Meguntam, de pár nap mulva folytatom a termék tapasztalataimat. Lesz aloe verás hidratáló krém, de még masszázs zselé is!

Szóval érdemes minket figyelni!

 

A termékeket a Farmasi biztosította és azt is, hogy nektek jusson a-23%-os kedvezményből! 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.