Panasonic JZ2000 OLED TV

Bevallom töredelmesen, hogy ritkán tesztelünk TV-t, bár volt azért bőven a Tesztvilág pályafutás alatt. Most a Panasonic JZ 2000 típusú OLED TV került hozzánk.

A TV hozzánk kerülése és beüzemelése is megér egy misét, vagyis gyorsan bele is kezdek. A Pana, vagyis az ügynökségük nagyon jól kezeli ezeket a termék ide-oda logosztikát, mert házon belül megoldják és olyan kolléga szállítja ki az adott teszt terméket, akinél profibb nem is kell.

 

Előre egyeztetett időpontban érkezett is a TV és segített is a „futár” felcipelni az első emeletre. Mondjuk ez kellett is, mert olyan nehéz, hogy jaj. Bár a súlya nem is lenne olyan nagy gond, hanem a mérete, ami miatt egy ember ezt nem tudja mozgatni. Felcipeltük és letettük a TV-t a nappaliban és aznap már ki sem bontottuk, gondoltam rá kell erre pihenni. 

 

A hatalmas Panasonic JZ2000 eddig csak fotós háttérnek volt jó, de annak se utolsó. 

 

Eljött a csomagolás ideje, amit nagyon ésszel kell csinálni.  Nem lehet a dobozt szét szaggatni, mert ugye majd vissza is kell csomagolni ugyanúgy, ahogyan az volt. Mindig ez a legnehezebb mutatvány egy teszt során, vagyis a vissza csomagolás. Gondoltam gyorsan le is fényképezem telefonnal, hogy legyen egy kis puska majd, amikor eljön a búcsú ideje.

 

 

A doboz oldalát egyébként perforálták, tehát lelehet nyitni és akkor úgy néz ki, mint egy előtetős büfékocsi. Na így kivenni a TV-t gyerekjáték! Na de én ezt a szétszaggatós, kinyitós verziót meg se kockáztatom a fentebb említett okok miatt. A vége az lett, hogy a dobozt elfektetve és a TV-t szekrényfiók módjára szépen kihúztuk a szőnyegre. Így tűnt a leg biztonságosabbnak és a leg praktikusabbnak. A TV dobozában volt még a talp és a távszabályzó is. A talpra csak rá kell emelni a TV-t és azonnal biztonságosan áll, persze van 4db kis rögzítő csavar is, amit gyorsan be is tekertem egy csillag csavarhúzóval.

 

TV a helyére, kábel a konnektorba, távszabályzóban volt elem tehát az se kellett.., bumm indulhat a móka!

Vagyis nem indult…

 

Nagyon szerette volna a TV ha végig megyek a menün és elmagyaráz nekem mindent, de én ezt nem akartam, sőt egyenlőre a wifi kapcsolatot sem. De Annyira szépen kérte, hogy gondoltam legyen! Nem ment olyan egyszerűen, habár a magyar nyelv kiválasztása sokat segített. Végül a TV összepárosíts sikeres volt az otthoni hálózattal és semmi nem állta útját a mozizásnak.

Engem leginkább a hang minősége érdekelt, mert elég vékony a TV azon része, ahol a hangszórók vannak. A képernyő ettől persze jóval vékonyabb. Olyan, mintha csak egy edzett üveglap lenne (lehet hogy az is). A hang választható hatásokkal, mozi, játék , térhatás stb stb. hallgatható. Én az alap beállítással hallgattam. Semmi 5.1, vagy hasonló. 

Meglepően jól szól a Panasonic JZ2000 hangszórója! Valóban mozi hatás és úgy szólnak benne a mély hangok, hogy azonnal azt gondoljuk, hogy moziban ülünk és vesszük is elő a pattogatott kukoricát és az üdítőt! Rengeteg térhatású hang teszter videó van a YouTube oldalon, amit a távirányítóval egy gombnyomásra indíthatunk. De vannak zseniális 4 és 8K videók is. Utóbbi leginkább grafikai, de találni már egy-két akciófilm előzetest is. 

Nálunk azért a NETFLIX az első prioritás és az is ott van egy gombnyomásra a távirányítón. A Panasonic nekünk tervezte ezt a távirányítóra 🙂

Mi nem szeretjük a száraz technikai dolgokat olvasgatni, irkálni ezért inkább bemásolom a TV paramétereit videó formájában és utána folytatom az eszmefuttatást.

 

 

A hatalmas 65 colos képernyőt azonnal meg lehet szeretni és nem zavaró még a mi közepes méretű nappalinkban sem. A Panasonic JZ2000 HDR Smat TV nem csak TV, hanem egy igen impozáns bútordarab is. 

A TV mindkét irányban fordítható a konzolon. De jó ez…, bár annyira nem használtuk ezt ki, mert egy adott szögbe beállítva minden irányból jól látni a képernyőt, mégis csak jó ez a kis plusz, amikor be akarunk dugni pl egy HDMI csatlakozót és így nem kell kivenni a dög nehéz TV-t, csak elfordítani a tengelye körül. Lehet ezért találták ki, persze biztos nem, de jól hangzik.  A TV nem fárasztotta a szemünket és azt vettük észre, hogy a napi átlag nulla TV nézés után, állandóan filmeket néztünk. Jöttek a NETFLIX sorozatok egymás után és a mozihatás bejárta az egész lakást és a fél lakóparkot. Mert ugye mozizni csak hangosan lehet és ebben a Panasonic JZ2000 rettentően jó partner volt. Nem is kellett külső hangrendszerhez csatlakoztatni, pedig van rendesen, mert tesztelők vagyunk.

360°-os Sound Scape PRO

 

A felfelé sugárzó hangszórókon kívül összesen hét csatornát biztosító oldalsó hangszórókkal és beépített mélysugárzóval is rendelkezik. A különböző hangsugárzók hangjai közötti egyensúlyt szabadalmaztatott technológiákkal lehet elérni, és még valósághűbb térhangzási élményt hoz létre. Minőségi hangsugárzik felülről, jobbról, balról és elölről, így gömb alakú hangteret hoz létre, amely minden irányból eléri Önt. (Állítja a Panasonic)

A képminőséget egy szóval tudnám leginkább jellemezni, zseniális! Elképesztően jók a feketék, persze tudjuk, hogy az OLED pont ezért jó és amikor olyan filmet nézünk, ahol a csillagos égboltot láthatjuk, akkor megértjük az egész lényegét. Az pedig, hogy milyen képfeldolgozó processzor van benne és hogyan tudja a 4K-t feldolgozni az összes pixelre, az minket egyszerű halandó TV nézőket nem igazán mozgatja. Lényeg, hogy brutális a TV és nem csak méretben, hanem extra szolgáltatásban is. Van távirányító, de hangvezérlésre is van opció, szóval odaver a Panasonic a PZ2000 TV-vel. Bár én a hangvezérlést csak egy próba miatt használtam, nekem azért a hagyományos gombnyomkodós dolog jobban tetszik, még úgy is, hogy a TV nem tévesztett a hangutasításnál.

 

Az otthoni régi kb. 1989 éves TV 70 cm átlós, ami előtt azért jól látszik a Pana nagysága. 

Pár hét használat után nem nagyon akartuk visszaadni a Panasonic ügynökségének a TV-t, de mivel nem egy raktárba, hanem egy másik kollégához kerül, így örömmel adtuk vissza, még úgy is, hogy előtte várt még ránk egy fél órás csomagolás, hogy szállítható állapotba kerüljön. A talp csavarokat kitekertem, a dobozba visszatettem a TV-t, majd becsomagoltam a távszabályzót és a használatit, (ami nem is kellett) és a dobozt visszaragasztva elbúcsúztunk a „nagytévétől”. 

A készülék ára egyébként elég prémium, mert 900.000 Ft körül mozog. Azért ilyen összegnél már jó ha kicsit szétnézünk a neten, mert van ahol 60-70 ezer Ft is az eltérés, ami pont kifut valami mást is, pl. egy média lejátszót.

Nem tudom eldönteni, hogy ár-érték arányban mennyire éri meg ez a TV, de ha csak a minőséget és az élményt kell osztályozni, akkor nagyon betalált minket a Panasonic JZ2000!

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek