A megkóstoltuk rovatunk legújabb állomása a Lóbár Vendéglő, habár fogalmunk sincs a név eredetéről, de talán ez most egy elhanyagolható hiba részünkről. A Lóbár Vendéglő Budapesttől karnyújtásnyira, Szigetszentmiklóson a Gyári út 29/A címen található. Mondhatnám egyszerűbben is, hogy mentek egyenesen a Gyári úton addig, ameddig nem láttok egy hatalmas nagy szakács bábút, amolyan „behívó embert”, de ez most nem aktuális, mert egy önjelölt versenyző letarolta, kidöntötte,
Címke: hd
Ingyen jogsi a Harley-Davidsontól
ÚTLEVÉL A SZABADSÁGHOZ A Harley-Davidson visszatéríti az újonnan megszerzett „A” kategóriás vezetői engedélyt! A Harley-Davidson egy különleges kampányt jelentett be, amely minden bizonnyal felkelti azok érdeklődését, akik nemrég szerezték meg korlátlan ’A’ kategóriájú motoros jogosítványukat, illetve azokét is, akik még csak álmodoznak róla, hogy megszerzik azt. Miről szól az ajánlat? Azoknak, akik új Harley-Davidson motorkerékpárt vásárolnak és jogosítványukat 2019 májusa után szerezték, vagy még az idén
Open Road Fest 2020 – itt az első 15 fellépő
15 zenei csemege, rocklegendákkal fűszerezve az Open Road Festtől A hazai rockzenei élet színe-java képviselteti magát a 21. Harley-Davidson Open Road Festen, köztük olyan legendás zenekarok, mint a Tátrai Band, a P mobil, Deák Bill Gyula, a Lord, a Bikini, de érkezik a Ganxsta Zolee és a Kartel, az Anna and the Barbies, Péterfy Bori és a Love Band, és a Vad Fruttik is.
Open Road Fest XX. -Ott voltunk és visszamennénk!
Ismét feldübörögtek a vasak Alsóőrsön. Immár 20. alkalommal rendezték meg az Open Road festet, ez alkalomból az égiek is kegyesek voltak a szervezőkhöz és a vendégekhez. Kellemes, igazi bulizós, motoros idő volt. Egy ember életében is mérföldkő a 20. év, nem hogy egy rendezvénynél. Ezért a jubileumi fesztivált mindenki nagyon várta már, sok újítást és meglepetést ígértek a szervezők, amit tartottak is. A fellépők sora is
Szerdán kezdődik a jubileumi Open Road fest
Motorosok ezreivel dörren be a fesztiválszezon Alsóörsön Szerdán huszadik alkalommal nyílnak ki a kapuk, hogy a motorok, zene és szabadság szerelmesei együtt indítsák be a szezont. Június 5. és 9. között Alóörsön pörgeti majd a hangulatot többek között a EUROPE, a Tankcsapda, a Karthago, az EDDA Művek, az Ivan and the Parazol, és az Anna and the Barbies is. Idén is elárasztják a Balaton partját
Megvan a nyertes- Harley-Davidson Street Rod
Így fest egy igazi mázlista fickó Miklós Zoltán nem az 5-ös lottót nyerte meg, hanem annál sokkal jobbat. Egy álma vált valóra, amikor a több ezer játékos közül az ő nevét mondták ki az Open Road Fest nagyszínpadán. Közvetlenül a 3. trónörökös születése előtt egy eredeti Harley-Davidson motorral bővült családja. Az ünnepélyes motorátvételnél ráadásul arra is fény derült, hogy a szerencse mellett a sors keze is
Harley-Davidson Fat Bob FXFB107, 2018-teszt
Sziasztok Motorosok, sziasztok Harley fanok! Itt az idei szezon első Harley tesztje és reméljük nem az utolsó, hiszen kétféle ember van, azok akik motoroznak, és a többiek, akik csak vágyódnak a motorozás után……. Képzeljétek el, hogy milyen megtisztelő számunkra, amikor mi írhatunk előszőr egy új Harley mociról. Igen az! Nagyon örültünk és izgatottan vártuk, hogy átvehessük a 2018-as Harley-Davidson Fat Bob FXFB 107 típusú
Az Open Road Fest nyereménymotorjára idén bárki rárepülhet
Nyereménymotorral és Erősember Bajnoksággal készülnek a szervezők Egy dolog biztos: június 6. és 10. között, Alsóörsön az elemi erő veszi át az uralmat. A fesztivál nyereményjátékában gazdára talál egy eredeti Harley-Davidson, a játékot megfejelve ráadásul a Tankcsapda tagjai különleges ajánlattal rukkoltak elő. Idén először kerül sor az Open Road Fest Nemzetközi Erősember Bajnokságra, ahol hazai és külföldi izomkolosszusok mérkőznek majd meg egymással. A versenyszámokból a fesztivál
Idén sem lesznek unalmas üresjáratok! Június 6. és 10 között Alsóörsön
Idén sem lesznek unalmas üresjáratok! Június 6. és 10 között Alsóörsön, a legmenőbb hazai motoros fesztiválon nemcsak a zenei fellépők tüzelik fel a hangulatot, hanem azok a tehetségek is, akik a fizika törvényeit meghazudtolva, sokszor a gravitációnak ellentmondva szórakoztatják majd a résztvevőket esetenként lóháton, motorra vagy biciklire pattanva, vagy éppen egy nagyteljesítményű fűrésszel zsonglőrködve. Rodeó hangulat a Balaton partján A fesztivál történetében először nemcsak vasparipák vágtáznak
Rockmámoros nagy fináléval zárt az Open Road Fest
„Ahol düböröghet a szív, ahol meghallják a hangom, ahol a szó azt jelenti, ahogyan kimondod.” – van egy hely, ahol ez minden évben megvalósul, egy esemény, egy nagy találkozó, egy semmihez sem hasonlítható fesztivál, a Harley-Davidson Open Road Fest! Deák Bill Gyula szavait idézzük, hiszen az ő koncertje forrt össze a fesztivál nyitánnyal, majd őt követte 4 napnyi felejthetetlen élmény, számtalan adrenalin-bomba program, zenei utazás és
Már csak 1 hét és startol az Open Road Fest!
Már csak hetet kell aludni és végre mindenki megkapja a magáét: rock legendák, hajnalig tartó pörgős bulik, adrenalin-bomba programok, motorcsodák, Balaton és rengeteg újdonság, amire az Open Road Fest történelmében eddig nem volt példa! Sőt, „idén mindegy mivel érkezel, mert lehet, hogy egy Harley-val távozol!” Ugye tudod, mit csinálsz június 7-11-ig? Az Open Road Fest idén maximalizálja a szabadságélményt, ahol ráadásként egy Harley-Davidson Street
Támad a Rockmafia az Open Road Festen!
Június 10-én támad a debreceni Rockmafia az Open Road Festen! Úgyhogy Tankcsapda pólót elő, rock villát az ég felé, mert a srácok sosem látott újítással érkeznek, amiről Sidi lerántotta a leplet. Ráadásul azt is elárulta, mi a banda sikerének a kulcsa, és miért tartja magát „piszok mázlista fickónak.” „Teljesen újfajta show-t, új koncepciót találtunk ki az Open Road Festre.” Na és mi adja a „Feel the
Komoly brigádok készülnek az Open Road Festre!
A legnagyobb hazai zenészekkel, zúzósnak és változatosnak ígérkező zenei palettával vár téged is az Open Road Fest, a fesztivál, ami a Road frontemberének az életérzést, Big Daddy Lacának a menőséget, Kowalsy meg a Vegának a szabadságot, az Edda Műveknek pedig lélekben, motorban, feelingben speciális szabadságérzetet ad! Alsóörs a rocktól és a gengszter raptől fog dübörögni, fellép a Road, a Kowalsky meg a Vega, a Ganxsta Zolee
Sidi-Tankok-Harley
„Még a sarki közértbe is motorral megyek majd” – árulja el nekünk Sidi, a Tankcsapda gitárosa, aki éppen most éli a mézesheteket legújabb társával, a nemrég vásárolt Harley-Davidson motorjával. Sidivel a Harley Szalonban találkoztunk, ahol arról mesélt nekünk, hogy ezzel a nem mindennapi vassal egy régi vágyát váltotta valóra és már a nyári terveibe is beavatott minket. A rock and roll és a szabadság együtt
Huawei luxus
HUAWEI LUXUS Nézem az embereket, akik jönnek és mennek, és mindannyian nagyon belemerülnek a saját kis világukba, amely olyan apró, hogy belefér egy mobiltelefon képernyőjébe – nem csoda, hogy nem tudják levenni róla a szemüket és a fülüket. (Paulo Coelho) Tesztelésre kaptuk meg a Huawei G8 telefont, illetve az igazán egyedi, s kifinomult Huawei Watch Jewel női óráját. A telefont ami hatalmas és pár kisebb dologtól
Csajok és Harley
A Harley épített versenygépe is a Budapest Motor Show-n debütált Csillogó vasak, gyönyörű lányok, több ezer érdeklődő – nagy sikerrel zajlott le a hétvégén a szakma és a motoros közösség idei első nagy összejövetele, a Budapest Motor Show. A Harley-Davidson standnál nem csak a 2016-os modellekben, de a szebbnél szebb lányokban is gyönyörködhettek az érdeklődők. A kiállítás fókuszában egy igazi különlegesség, a nemzetközi Battle of the
Harley-Davidson szezonzáró felvonulás
Tisztelt motoros barátunk! A Tesztvilág is motorra száll és az idei szezon zárásaként sok-sok fotóval és videóval kedveskedünk. Gyere el! Szeretettel várunk a 2015. október 3-án megrendezésre kerülő Szezonzáró rendezvényünkre! Koncerttel, finom ebéddel és a már hagyománynak számító felvonulással készülünk. Az esemény a Harley-Davidson Budapest Bázisán, a Neszmélyi köz 3. alatt kerül megrendezésre. Részletes program: -10:00-11:30 Gyülekező -12:00-13:00 Felvonulás -13:00-14:00 ZZ Copy (ZZ Top Tribute band)