Bizony már jócskán tart a szezon, de még most is érdemes részt venni egy ilyen képzésen. Én az előző turnusra jelentkeztem, de sajnos egy technikai akadály miatt azt ki kellett hagynom. A szervezők pozitív hozzáállását jelzi, hogy azonnal felajánlották, beírnak a következő csoportba, így nem buktam el a befizetett összeget. Igen, sajnos semmi nincs ingyen, de ha belegondolok, hogy a múlt szezon végén elfektettem a vasat, az sokkal többe került, mint ez a két napos tréning.
Miért is fontos egy ilyen képzés? Bármennyire gyakorlott motorosról legyen is szó, a téli hónapokban a reflexek megkopnak, a rutin elhalványul, a test lelassul, de a vágy egyre jobban hajtja az embert, hogy ismét két keréken ízlelgesse a szabadságot. Ahogy a Nap kibújik a hófelhők közül, egyre több motort tolnak elő a garázsból, és a berozsdásodott motorosok a hideg, nyirkos aszfalton, a motorosoktól elszokott autóvezetők között a lehető legnagyobb veszélyben vannak. A statisztikák is azt mutatják, hogy ilyenkor a legmagasabb az esélye annak, hogy balesetet szenvedjünk. A zárt pályán történő gyakorlás során gyorsan visszatérnek a berögzült mozdulatok, és a tapasztalt oktatók irányításával a legjobb, legbiztonságosabb technikákat sajátíthatjuk el.
A képzés során az elsődleges szempont mindig a biztonság. Ennek megfelelően, kötelező a védőeszközök (sisak, kesztyű, zárt cipő, hosszú nadrág, protektoros dzseki) használata. Minden feladat előtt az oktatóval átbeszéljük a gyakorlatot, annak fizikai hátterét és a későbbi gyakorlati (közúti) hasznát. Ezt követően az oktató bemutatja a saját motorja nyergében, közben mindent el is magyaráz. Majd újra átvesszük a végrehajtást elméletben és megkezdjük a gyakorlatot.
Az első feladat a bemelegítés, ezt motorra és motorosra is értjük. Ez az Alfája az egésznek és a második nap vége felé majd eljutunk az Omegáig is. A bemelegítést követően alapszintű feladatoktól indulva lépésről lépésre építjük fel az összetettebb technikai elemeket. Akinek kérdése van, bármikor felteheti azt a maximálisan „tanulóbarát” az instruktoroknak.
A megfelelő kanyarodási technikákat elsajátítva eljutottunk a szűk ívű visszafordulásig. Ekkor már kellően elfáradtunk, így kimondottan jól esett a közeli étteremben az ebéd. Az úton és az ebéd közben is fejben próbáltam összerakni, amit addig tanultam. Őszintén szólva, így jóllakottan kicsit lomhábbnak éreztem magam, pedig lassan a nap fénypontja közeledett, a szűk nyolcas gyakorlat. Reggel még biztosra mondtam, hogy azt lehetetlen megcsinálni, de amikor láttam, hogy az instruktor egy jóval nehezebb géppel könnyedén suhan a bóják között – miközben a bal kezével végig mutatja, hogy mikor hová kell tekinteni, mire kell figyelni és hogy kell dönteni a motort – akkor már tudtam, hogy menni fog nekem is. Mivel az alapjait már megtanultuk, nem is volt annyira nehéz. Néhány kör után már rajzoltam is a nyolcasokat a motorommal.
Sajnos az első nap itt véget is ért. Az oktatók külön figyelmeztettek, hogy ne kezdjünk gyakorolni a közúton, nehogy baj legyen. Fáradt voltam, megértettem, hogy miért is kérték ezt, de nem bírtam ki, hogy a felfestések között ne szlalomozzak…
A második napon ott folytattuk, ahol az elsőn abbahagytuk. A biztonsági rendszabályok ismétlése, valamint a bemelegítés után gyorsan felállították nekünk a nyolcas bójáit és már lehetett is gyakorolni. Mivel ez már ment nekem, kicsit lazán gurultam bele az elsőbe és semmi nem sikerült. Rá kellett jönnöm, hogy fejben bizony össze kell szednem, hogy mit is akarok csinálni. Felidéztem az oktatók szavait és egyből a helyére került minden. A gép úgy fordult el alattam, hogy kellett, stabil volt, éreztem, hogy én irányítom. A nyolcas után szűkülő szlalom következett, a kerülendő bóják egyre közelebb voltak egymáshoz, de a tanultakat használva ezt is abszolválni tudtuk és még ebéd előtt eljutottunk a bizonyos Omegához. Nem, ez még nem a záró elem, hanem egy Omegára hasonlító pálya, ami elég összetett, de nagyon élvezetes (ezt sem hittem el az elején).
Az ebéd után pedig összefűztük a feladatokat. Az Omega után beértünk a nyolcasba, onnan pedig a szűkülő szlalomba fordultunk, majd egy újabb fél nyolcast követően kezdtük újra az Omegát. Megterhelő volt így folyamatosan végezni a gyakorlatokat, de itt is lehetett érezni, hogy mennyivel stabilabban irányítjuk motorokat és mennyire tudatosan használjuk a tanultakat. A nap végére maradt két vészhelyzeti technika, amelyek segítségével elkerülhető lehet egy baleset. Először a vészfékezést vettük. Elméletben összeraktuk, hogy hogyan is kell végrehajtani a fékezést a vészhelyzet felismerésétől a megállásig.
Ezután az oktatónk bemutatta különböző sebességekről a fékezéseket. Külön csak hátsó fékkel, majd csak elsővel és végül együttes vészfékezéssel. Itt pontosan láthattuk, hogy a leghatékonyabb fékezési technikát használva mekkora utat tesz meg a motor az észleléstől a megállásig. Kipróbáltuk mi is a tanultakat. Többször is elgyakoroltuk, amíg megbízhatóan nem ment a dolog. Ezt követően a fékezés nélküli akadály kikerüléssel foglalkoztunk. A vészfékezéshez hasonlóan gyakoroltunk. Először csak lassan, betanultuk a technikát, majd egyre nagyobb tempóval is végrehajtottuk. Meglepő volt látni, hogy sokkal nagyobb az esélye annak, hogy elkerüljek egy balesetet, ha fékezés nélkül kikerülöm az akadályt, mint ha vészfékeznék.
Természetesen minden éles szituáció más és más, egy ilyen tréning sem tud felkészíteni mindenre, de azt bátran állíthatom, hogy sokkal biztonságosabban tudok közlekedni. Ezután is bármikor kifordulhat elém a figyelmetlen autós, vagy éppen index nélkül sávot válhat a telefonáló sofőr, miközben én ott gurulok mellette, de jelentősen nőtt annak az esélye, hogy elkerüljem a bajt.
Mennyire győzött meg ez a két nap? Teljesen.
A RILI erre az alapszintű képzésre építve szervez (nőknek, férfiaknak egyaránt) egy emelt szintű tréninget is (zárt, versenypályás motorozás a RabócsiRingen, valamint egy oktató túra Erdélybe, ahol a csoportos közúti motorozás fortélyait sajátíthatjuk majd el), remélem, hogy sikerül azon is részt vennem és beszámolhatok róla hamarosan.
Mindent összegezve, csak javasolni tudom két keréken közlekedő társaimnak, hogy legalább a szezon elején látogassanak el egy-egy ilyen képzésre. Első a biztonság, de ha most felmegyek a Bükkbe kanyarogni, már nem kell annyit gépészkednem és élvezni is fogom a tájat.
további információ: vezetestechnikadebrecen.hu
Köszönjük a beszámolót Ny.G-nek
