Egyre jobb és egyre  színvonalasabb rendezvényekkel találkozhatunk mostanság a Lurdy Ház termeiben.
Most sincs ez másként, hiszen a nagybetűs NŐKÉPZŐ konferencián jártunk, aminek a megálmodója nem más, mint Larion Zoé.
Ő az akiről hirtelen annyi jut az eszembe, hogy bulizós, minden lében kanál és nem mellesleg a közösségi oldalán nem a tükrös szelfikkel, hanem a közterületi szemétszedéssel kapcsolatban kampányol. De nem csak kampányol, hanem le is hajol a szemétért. Na de ki is ez a Larion Zoé?
Az alábbi megfogalmazás az Ő tollából, nektek szól az első Nőképző konferenciáról.
A Konferencia 
A „fűvel-fával szingliként vagy unalmasan párkapcsolatban” felvezetés mellett számtalan témát
érintettünk, melyekre hírességeink bátran kifejtették véleményüket és elárulták pikáns
tapasztalataikat.
Megtudtuk, hogy Burai Krisztián rapper, r’n’b énekes, dalszövegíró legnagyobb
vágya, hogy végre leszámoljon rosszfiús életével és tisztességes férfi életét élje. Évekig hajtotta a
nőket, az éjszakázás, a bulizás volt mindene, de mióta párja van, azóta célja mindezzel felhagyni.
„Muszáj normális életet élni”- mondta és elárulta nekünk, hogy miben más a mostani szerelme, mint
a korábbi, magas beosztásban dolgozó, anyáskodó barátnői voltak. Müller Atti műsorvezetőtől pedig
megtudtuk, hogy régen, amikor fiatal volt, szinte ciki volt egy baráti társaságban, ha valakinek
barátnője volt, mivel az volt a menő, ha valaki röptében is elkapja a legyet. Azonban mióta érett,
felnőtt férfivá vált, büszke arra, hogy felesége oldalán hűséges férj lett belőle.
„Mindig vannak udvarlók”- mesélte Balázs Andi színésznő, aki bár 17 éve él boldog párkapcsolatban
még mindig kap leveleket udvarlóktól, sőt olykor a legnemesebb szervüket is elküldik nekik fotón.
Beszélgettünk a chatelés szabályairól és arról, hogy vajon megcsalásnak számít-e ha valaki levelezik
valakivel, vagy képeket kap-küld akár nemi szervekről is. Krisztián szerint: „Arról nem tehetsz, ha kapsz,
csak ha küldesz”. Ha már valaki bármit visszaválaszol egy szexuális jellegű megkeresésre, chat
üzenetre, akkor az bizony már megcsalás – állapították meg sztárjaink.
De mi számít megcsalásnak? – kérdezte Larion Zoé, plasztikai szaktanácsadó.
Ez a téma kimeríthetetlen volt vendégeink körében. Mindenki próbálta meghatározni, hogy vajon a
csók, vagy a szemezés még belefér-e, de egyöntetűen azon az állásponton maradtunk, hogy bizony a
csók már hűtlenségnek számít. Balázs Andi szerint pár lopott pillantás, Müller Atti szerint pedig még
egy diplomatikus beszélgetés belefér a flört kategóriába, azonban ennél messzebb már nem szabad
menni, puszilgatás, ölelgetés már egyértelműen félrelépést jelent.
Kerekasztal beszélgetésünk folyamán megismertünk olyan kifejezéseket, mint „fújatás” vagy
„szexcsók”, és azt is megtudtuk mindenkiről, hogy mikor és milyen körülmények között veszítette el
szüzességét. Vendégeink szerint nagyon elszomorító a mai fiatal generáció, hogy a lányok és a fiúk is
12-13 évesen már szexuális életet élnek és pornó filmekből tanulják meg a technikákat. Régen
azonban nem így volt.
„A mai napig úgy kezelem a szexualitást, mint egy csodás dolgot, 21 évesen veszítettem el a
szüzességemet, mert megvártam vele azt, hogy halálosan szerelmes legyek.” – mondta a színésznő.
Aki a mai napig rendszeres és boldog szexuális életet él kedvesével, immáron 17 éve. Elárulta azt is
nekünk, hogy milyen rituálékat csinálnak, hogyan jelzik egymásnak, ha megkívánják az együttlétet és
milyen extra helyzetekben, sőt helyszíneken is előszeretettel huncutkodnak egymással.
 Csere-Dési Viki elmesélte nekünk, hogy két kisgyermek mellett nem könnyű tökéletes házasságot üzemeltetni,
hiszen alig van idejük egymásra a férjével. A mélyen vallásos családból származó Larion Zoé majdnem
17 volt, amikor elveszítette szüzességét, aki kicsi cicijei miatt évekig gátlásos fiatal lány volt.
Miután helyrejött az önbizalma, úgy döntött hosszú szexbakancslistát állít össze, melyről már
majdnem mindent kipipált. Az utasszállító repülő pilótája és stewardess még hátravan.
 Bedő Zsuzsi író, blogger, marketing szakember pedig többet is elárult magáról, mint szeretett volna.
Konferenciánkon nem csak a szórakoztató beszélgetéseké volt a főszerep, hanem támogatóinktól
számtalan ajándékot, sőt még nyereményeket is vihettek haza a szerencsés vendégek. (Ez legközelebb is így lesz!)
A programunk mivel nem kizárólag nőknek szól, így szerencsére az erősebbik nem is képviseltette magát.
Balázs Andinak színházi elhivatottsága miatt el kellett mennie a beszélgetés második feléről, a helyére Szakál-Szabó Szandra ült be,
aki szexuálterapeuta hivatást választott magának. Elmondta, hogyan játszhatunk azzal, hogy benne legyen a szex fűszere a levegőben.
NŐképző videókat megtalálod ebben a youtube-albumban, innen oszthatod meg bárkivel nyilvánosan a közösségi oldalakon ha érdekesnek vagy viccesnek találod! Iratkozz fel a Youtube csatornára, hogy mindig értesülj a legfrissebb videókról! 🙂
A következő februári rendezvényünkre is szeretnénk felhívni a figyelmet!
A téma: Átváltoztatunk! Hozd ki a testedből a maximumot, szeresd meg önmagad!

Meghallgathatjátok a sztárok saját tapasztalatait, miközben szakértőktől hasznos tanácsokat is kaptok.
Találkozzunk következő NŐképző konferencián is! Facebook oldalon is értesülhetsz a NŐképző-vel kapcsolatos hírekről!

 

 

 

 

Fotók: Miskolczi Martina fotóriporter, újságíró gyakornok