Sony WH-1000XM4

Sony WH-1000XM4 bluetooth fejhallgatót csíptünk meg tesztelésre, mert nagyon érdekelt mit tud egy füles 130 ezer Ft-ért.

Az árból gondoltam, hogy biztosan jó lehet, de azt nem, hogy ilyen magas összegért mit tudhat. 

Kezdjük ott, ahogyan szoktuk, a csomagolásnál.

 

 

A dobozt egy vékony PVC fólia védi, aminek vad letépése után tudunk csak hozzáférni a fejhallgatóhoz. A dobozt nem felnyitni, hanem széthúzni kell, vagyis vigyázni kell, nehogy leejtsük a nagy izgalomba. Közben még mindig azon gondolkodom, hogy mi kerül 130.000 Ft-ba…..

 

 

A dobozban egy menő kis kemény tok van, ami védi a fülest ha a táskánkba bedobnánk utazás alatt. Ez egy kicsit meghatott, mert kevés ilyen van más márkáknál, szóval az első +1 pont, de még hol vagyunk a 130 ezertől…. Eléggé messze, de a java még hátra van.

 

 

A tokban szépen elfér a füles és ami érdekes, hogy alatta van egy rajz is, hogy milyen szögben kell beletenni. Nem bosszankodok akkor ezek szerint. Az első termék, amit könnyen vissza tudtam tenni a tokjába. Mindez csak egy szamárvezető ikon és megvan a második +1 pont!

A tokban még megtaláljuk az USB-C töltőkábelt és egy audio 3,5 mm-es elosztót is.

 

 

A képen már látom is, hogy NFC-s a füles és nem csak bluetooth-os. Ja ne viccelődejek a Sonyval, mert ezer éve mindenben benne van az NFC, vagyis az érintésmentes kapcsolat lehetősége. Telefonok, hifik és a fejhallgatók is.

Felvettem a  fejhallgatót még úgy üresen zene nélkül, ahogyan kivettem a tartójából… Az állam leesett!

Olyan kényelmes, hogy ilyennel, de még hasonlóval sem találkoztam. Mintha nem lenne a fejeden semmi! És ez most halál komoly, mert simán elfelejted, hogy rajtad van! Eszméletlen és felfoghatatlan, hogy mennyire kényelmes. Valójában nem is éreztem, hogy rajtam van. Gondolom a súlya miatt is és azért, mert lehet, hogy az én nagy fejemhez tervezték titokban. Amúgy csak 0,256 kg, ugye hogy nem sok?

 

 

A Sony WH-1000XM4 fejhallgató nem működik egy egyszerű bluetooth párosítás után. Szükség van egy mobil applikációra, amit a Play áruházból egyszerűen le lehet tölteni. A párosítás már ezen az appon keresztül pofon egyszerűen történik.

Megszólalt a füles és kellemesen szépen szólt, habár ez alap elvárás volt ettől a terméktől. Nincs sem a magas, sem pedig a mély hang túlvezérelve és szépen váltogat a hangváltó a fülesben, ami egyébként nagyon jó.

Brutális zajszűrő rendszere van a fülesnek! Nem akarom elhinni, de működik!

A zajszűrés mögötti technológia

A kettős zajérzékelő technológia fülhallgató egységenként két-két mikrofonnal észleli a környezeti zajt, az adatokat pedig továbbítja a QN1 HD zajszűrő processzornak. Az új algoritmust használó QN1 HD zajszűrő processzor ekkor valós idejű zajszűrést végez a különféle akusztikai környezetekhez. Az új Bluetooth Audio SoC megoldással együttműködve észleli a zene- és zajjeleket, valamint a hangszóróegység és a fül közötti akusztikus viszonyokat, és másodpercenként több mint 700 mintavétellel alkalmazkodik azokhoz. Kicsit ettől kiakadtam nem titkolom. 

 

 

 

Mondok egy példát.. A Keleti Pályaudvaron várod a vonatod, mert késik valamiért 1 órát, vagy többet. Semmi gond hallgathatod a zenét, mert minden környezeti zajt kiszűr a füles, kivéve a hangosbemondó hangját, szóval nem fogsz lemaradni. De ugyan ez igaz a repülőben a hangosbemondó hangjára is, szóval több, mint praktikus, főleg hogy a kábelt simán tudod a repülőn csatlakoztatni. 

Egy kis száraz, de annál hasznosabb infók a Sony WH-1000XM4 fejhallgatóról.

Technikai jellemzők

Kivitel:
Fület teljesen befedő (Over-Ear)
Jelátvitel:
Vezeték nélküli, Vezetékes
Érzékenység:
105 dB
Frekvenciaátvitel:
4 Hz – 40 kHz
Hatótáv:
10 m
Zajcsökkentés:
Igen
Cikkszám:
1332289

Kialakítás

Hangerőszabályzó:
Igen
Beépített mikrofon:
Igen
Hangvezérlés:
Igen
NFC:
Igen
Bluetooth:
Igen
Bluetooth verzió:
5.0
Csatlakozók:
3.5 mm Jack, USB Type-C (töltés)
USB csatlakozó:
Igen
Összecsukható:
Igen
Forgó fülkagyló:
Igen

Áramellátás

Feltölthető:
Igen
Max. működési idő:
Akár 38 óra
Készenléti idő:
Akár 200 óra
Beszélgetési idő / készenléti idő:
– / Akár 200 óra
Töltési idő:
3 óra

Általános jellemzők

Kábelhossz:
1.2 m
Tömeg:
0.256 kg
Szín:
Fekete
Doboz tartalma:
Hordtok, Repülőgépen használható adaptercsatlakozó, Fejhallgatókábel (kb. 1.2 m), USB-kábel: Type-CTM (kb. 20 cm)

A füles dobozát és a Sony oldalát böngészve az állam leesett és utána az, hogy miért nem drága a 130.000Ft ezért a fülesért.

Szerintem felsorolom egymás után, mert nem hogy felfogni, de még leírni is sok egy levegővel.

SONY WH-1000XM4 vezeték nélküli, zajszűrős fejhallgató, fekete leírása

 

Válj eggyé a zenével

Fedezd fel, hogy a WH-1000XM4 fejhallgató hogyan ötvözi a legfejlettebb zajszűrési technológiát a kivételes hangminőséggel és számos intelligens funkcióval a páratlan zenei élmény megteremtése érdekében.

Kategóriaelső zajszűrés

Akár hosszú repülőúton vagy, akár kávézóban lazítasz, a WH-1000XM4 fejhallgató a legjobb zajszűrési technológiánkat kínálja, és még több magas- és középtartományú hangot zár ki.

A technológia, amely valóra váltja az álmokat

A kettős zajérzékelő technológia fülhallgató egységenként két-két mikrofonnal észleli a környezeti zajt, az adatokat pedig továbbítja a QN1 HD zajszűrő processzornak. Az új algoritmust használó QN1 HD zajszűrő processzor ekkor valós idejű zajszűrést végez a különféle akusztikai környezetekhez. Az új Bluetooth® Audio SoC megoldással együttműködve észleli a zene- és zajjeleket, valamint a hangszóróegység és a fül közötti akusztikus viszonyokat, és másodpercenként több mint 700 mintavétellel alkalmazkodik azokhoz.

Optimalizált zajszűrés

A zajszűrési csúcsteljesítmény érdekében a WH-1000XM4 fejhallgató két technológiát ötvöz: a személyes zajszűrés-optimalizáló kifejezetten rád van szabva, a légköri nyomáshoz igazodó optimalizálás fejlesztése pedig célzottan, a repülőutakhoz történt.

Környezeti hangok szabályozása

A környezeti hangokat a Sony Headphones Connect alkalmazásból állíthatod úgy, hogy utazás közben a zajt kiszűrd, de a fontos hangokat – például a hangosbemondót – ne.

Vezeték nélküli, prémium hangzás

Az LDAC kb. háromszoros adatmennyiséget továbbít (990 kb/s maximális átviteli sebességgel) a hagyományos BLUETOOTH® hangátvitelhez képest, így lehetővé válik a nagy felbontású hangtartalmak különösen jó – a vezetékes kapcsolatéval vetekedő – minőségű lejátszása.

A hiteles hangzás

A QN1 HD zajszűrő processzor beépített analóg erősítője páratlan jel-zaj arányt kínál a hordozható eszközök alacsony torzítása és kivételes hangminősége érdekében. Nagy teljesítményű, 40 mm-es meghajtóegysége és LCP-membránja révén a fejhallgató tökéletesen kezeli az erőteljes ütemeket, és a frekvenciasávokat 40 kHz felső határig képes megszólaltatni.

Minden tömörített fájl helyreállítása valós időben zajlik

A DSEE Extreme™ digitális hangzásjavító eszköz – az Edge-AI (mesterséges intelligencia) segítségével – valós időben feljavítja a tömörített digitális zenefájlokat. Dinamikusan felismeri a zeneszámok hangszereit, zenei műfaját és különleges elemeit (pl. vokált, közjátékot), és helyreállítja a tömörítéssel elvesző magas hangokat a teljesebb zenei élmény érdekében.

Intelligens zenehallgatási technológia a hangélmény szolgálatában

A WH-1000XM4 fejhallgató intelligens technológiák sorát felhasználva teremt zökkenőmentes, szabadkezes hangzásélményt. Például elég megszólalni, és a Speak-to-Chat funkció szünetelteti a zenelejátszást, az adaptív lejátszás pedig – egy közelségérzékelő és két gyorsulásmérő révén – észleli, hogy a fejhallgató a fejeden van-e.

Kényelem a mindennapokban – Speak-to-Chat

Amint beszélni kezdesz valakihez, a „Speak-to-Chat” funkció automatikusan leállítja a zenét, és beengedi a környezet hangjait a beszélgetéshez – praktikus, ha nem szeretnéd levenni a fejhallgatót, vagy ha tele a kezed. Ez az intelligens funkció a „Precise Voice Pickup” technológiára épül, és öt, a fejhallgatóba épített mikrofonnal, valamint fejlett audiojel-feldolgozással ismeri fel a hangodat, és reagál arra. A beszélgetés végén pedig a zene automatikusan szól tovább.

Az adaptív hangszabályozás automatikusan alkalmazkodik hozzád – bármit is csinálsz éppen

Az intelligens adaptív hangszabályozási funkció érzékeli, hogy hol vagy és mit csinálsz, majd az ideális hangzásélménynek megfelelőre módosítja a környezetihang-beállításokat.

Megtanulja a kedvenc helyszíneidet

Idővel az adaptív hangszabályozás megtanulja felismerni a gyakran látogatott helyszíneidet – például a munkahelyedet, az edzőtermet, a kedvenc kávézódat –, és a hangzást a helyzetnek megfelelően módosítja.

Fejhallgató, amely reagál rád

A beépített közelségérzékelő és két gyorsulásérzékelő észleli, hogy rajtad van-e a fejhallgató, majd ennek megfelelően alakítja a zenelejátszást az akkumulátor kímélése érdekében.

Gyors fülelés üzemmód

Gyorsan hallanod kell a közeli beszédet vagy hangokat? Csak tedd a kezed a készülékházra: a hangerő azonnal lehalkul, a környezeti hangok pedig bejutnak.

Viselje egész nap tökéletes kényelemben

A WH-1000XM4 fejhallgató ötvözi a kifinomult megjelenést a kivételes kényelemmel. Rendkívül puha, uretánhab fülpárnái egyenletesen szétoszlatják a nyomást, és szorosabban, stabilan simulnak a fejhez. Könnyebb kialakításának köszönhetően pedig szinte észre sem veszed, hogy hordod.

Akku egész napra, gyorstöltés

Bőséges, 30 órás akkumulátorkapacitása hosszú utakra is elegendő. Ráadásul 10 percnyi gyorstöltéssel 5 órányi lejátszásra elegendő energiát vehet fel a választható hálózati adapter segítségével.

Legyél felkészültebb a hangutasításos segéddel

Szervezd meg a napod – szólj a segédednek. Szórakozz, tartsd a kapcsolatot az ismerőseiddel, tájékozódj, hallgass zenét, nézd meg az értesítéseidet, állíts be emlékeztetőket stb.

Tisztább kihangosításos hívások

A beszélgetések szabadon folynak a könnyen kezelhető kihangosítással. A telefon maradhat, ahol van – dupla koppintás, és máris beszélhetsz. Az öt mikrofont és fejlett audiojel-feldolgozást használó „Precise Voice Pickup” technológiával felvértezett WH-1000XM4 tisztább beszédhangot nyújt a beszélgetőpartner felé.

Vezérlés érintéssel

A panel koppintásával vagy pöccintésével válthatsz zeneszámot, hangosíthatod vagy halkíthatod az eszközt, illetve hívást indíthatsz vagy fogadhatsz.

Sony Headphones Connect alkalmazás

A „Környezeti hangok szabályozása” a Sony Headphones Connect alkalmazással lehetővé teszi a háttér hangerejének szabályozását, sőt, képes a beszédhangon kívül mindent kiszűrni. Emellett a hangszínszabályzóval egyénivé, a zenének megfelelővé teheti a hangerőszinteket.

Annyira magával ragadó. Annyira valódi

Merülj el a hangtengerben. Olyan, mintha élő koncerten lennél, vagy az előadó mellett állnál a stúdióban. A zene még soha nem volt olyan magával ragadó és élethű, mint a 360 Reality Audióval. Ez a fejhallgató 360 Reality Audio hangzásra is képes.

Komoly nem?

Igazából most nem tudok repülőzni a covid miatt, pedig van egy jegyem Berlinbe. A zajszűrés valóban zseniális, mert amikor csak zene nélkül tettem fel a fejemre bekapcsolás nélkül az első alkalommal, akkor azt hittem, hogy a háttérben szóló rádió elnémult, vagy kikapcsolódott. Nem túlzás! Teljesen leszigetelt mindent a füles! Hihetetlen, de mégis ezt történt. Azóta sem akarom elhinni és megérteni, hogy ezt mégis hogy?

Az meg, hogy 10 perc gyorstöltés is elég 5óra zene hallgatáshoz, az meg csak hab a tortán. 

A Sony olyat alkotott, hogy én személy szerint ledobtam a láncot. Ilyen meglepetést egy termék sem okozott az utóbbi években, mint a Sony WH1000XM4!

Odavert rendesen, szóval magasan a léc fölött ugrott a WH1000XM4!

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek