Sziasztok Konyhatündérek! Volt szerencsénk kipróbálni a Panasonic SD-ZB2512 típusú kenyérsütőjét, vagyis nem csak volt, vanem van is, mert ezekben a pillanatokban is dagasztja a következő félkilós kenyeret, mivel holnap is nap lesz.
A kenyérsütőből létezik fekete és ezüst színű, vagy nevezhetjük divatosan inoxnak is. Nálunk ez utóbbi végzi a dolgát.
Na de kezdjük is az elején, mégpedig amikor kibontottuk a dobozt. Nincs benne sok felesleges kacat, csak a mérőpoharak, mérőkanál, keverőlapát és pár olvasnivaló.
A készülék szinte pontosan olyan, mint a többi kenyérsütő, amit tesztelgettünk és ami nekünk is van otthon, vagyis volt, mert igen hamar beadta az unalmast. (Olcsó húsnak híg a leve tudjuk mi is)
Ami feltűnt, hogy a kenyérsütő oldala duplafalas és abban van egy gőz és hőelvezető perforáció, ami a sütés alatt keletkező gőzt szépen elvezeti fölfelé a készülék felső pereméhez és ott tovább halad a szintén duplafalú zárótetőben. Végül persze legfelül távozik. Miért jó ez? Nem lesz a kenyér tiszta víz, mert ugye a kenyérsütéshez az is kell. Vannak akik kenyeret ritkán sütnek, mert kényelmesebbek attól, hogy a hozzávalókat beletegyék a diamond-fluoro bevonatos formába és benyomják a kívánt sütési programot. Ők azok akik nem fogják érezni a konyhájukban azt a finom kenyér illatot, amikor a sütési fázisba ér a készülék. Be kell vallanom, hogy elfogult vagyok a hagyományos sütéssel kapcsolatban, mert évszázadok óta az a No1.
Tegnap volt szerencsém igazi kemencében sült kenyeret ennem, ami a gasztronómiai élmény netovábbja. Itt a kemencét 3 napig fűtötték és ezután kiszedtek minden parazsat és az üres kemencébe tették a meggyúrt kenyereket. Simán megsült az összegyűlt hőtől és másnap is még a belső hőmérséklet 150 fok volt. Na de nem akarok nagyon elkalandozni, mert most a modern technolóiáról van szó. És itt nem kell napokig fűteni a kemencét.
A kenyérsütő 4 óra alatt megsüti a kenyeret, amiben hiba nincs. A jellege, sürüsége és színe is kiválló lett. Nem kell figyelni, nézegetni, hogy éppen mit csinál, hiszen amikor meggyúrja, megkeleszti a tésztát és süti, mi észre nem veszünk semmit. Persze néha van egy kis hangja, hogy tudjuk „hahó én közben itt vagyok és dolgozom”, de ezen kívül semmi más. A készülék nem forrósodik át kivül, hogy ne lehetne hozzáérni. Ez fontos olyan helyen, ahol kisgyerek is van. A kenyérsütés receptjei pedig kimeríthetetlenek. Ebbe én most nem akarok belemenni. Mi sima egyszerű fehér és rozsos kenyeret készítettünk a teszt időszak alatt. Amitől tartottam az az, hogy ki fog e jönni a sütőformából a kenyér. Hiszen az első sütés végét nem vártam meg és álomba hajtottam a fejem. (Pedig 13 órás maximális időzítő is van).
Tudni kell, ha a sütés után nem nyitjuk fel a tetőt, akkor a kenyér gőztől a kenyerünk felső rétege tiszta víz lesz és megázik. Így vagy jól beleragad a kenyér a sütőbe, vagy a külső hély nyálkás ragadós lesz. Én ezt tudtam de ez mégis csak teszt.
Másnap felnyitottam és a kis gőz elvezetőknek hála a kenyér makulátlan volt és lazán ki is esetett a formából. Szóval ezért nagy pirospont a gyártónak.
Persze azt is meg kell említeni, hogy a készülék árához képest kell is valami plusz, ami miatt a Panasonic Sd-ZB5212 mellett dönt az ember. Egyrészt pofon egyszerű kezelni és nem kell olvasgatni a használati utasítást. Ez nálam már plusz pont.
17 féle terméket tudunk sütni a kenyérsütővel, mindezt 33 programmal, de ha kicsit is kreatívabbak vagyunk, akkor nekiállhatunk a másnak is, mint például a bodagnak.
Most nem szeretnék órákon át kenyér recepteket írkálni nektek, mert az internet telis tele van az egyszerűbbektől a bonyolultabb kenyerekeig. Én azt javaslom, hogy elsőnek a legegyszerűbb kenyérrel próbálkozzatok és utána a sikerélménnyel felspanolva lehet variálni.
A készülék szerintem egy kicsit nagy egy panel lakás kicsi konyhájához és ahhoz képest, hogy nem egy 3 kilós kenyeret sütünk. De ettől függetlenül szerintem mindenki találna helyet a gépnek és ezután nem a kenyeret, hanem a lisztet cipeli haza a közértből.
Ha most egy 10-es listán pontoznom kellene a Panasonic kenyérsütőt, akkor 10/10-et adnék a minőség tekintetében, mert isteni finom kenyeret sütöttünk, de az ár-érték arányban „csak” 9-et. Talán ez utóbbi is 10 lenne, ha a bűvös 29.900Ft határon lenne az ár. Persze könnyű így okoskodni, hogy nem én vagyok a gyártó és a forgalmazó. Minden esetre most készült el a holnapi kenyér és alig várom, hogy egyek reggel egy finom vajaskenyeret kakaóval.