Little Grandma Stúdió

A Little Grandma Stúdiót 2016.novemberében indította útjára Tóth Eszter, aki jelenleg is a tulaja. Ő várt minket, az Üllői út 121. II. emeletén lévő csodaszép stúdiójába. Mi a stúdiót tömegközlekedéssel közelítettük meg, az M3-as metróval. Ezzel leszálltunk a Nagyvárad téren, majd onnan körülbelül 5 percet sétáltunk a címig.

Eszter azt mondta, hogy aki kocsival érkezik, az a Haller utcában tud parkolni, ami szintén nincs messze a stúdiótól. A boltok közötti lépcsőház ajtajánál már egy kis cégér jelzi számunkra, hogy jó helyen járunk. Az ajtón belépve dönthetünk, hogy lifttel vagy gyalog szeretnénk felmenni a stúdió szintjére.

A második emeletnél az ajtóra szintén egy kihelyezett tábla mutatja, hogy merre is kell folytatni utunkat, majd pár lépés múlva meg is érkezünk a stúdió ajtajához.

 

Belépve Eszter azonnal kávéval, teával és házi süteménnyel kínál minket, ami a bérleti díj árába beletartozik. Található itt egy kis konyha asztallal, székekkel, a konyhával szemben pedig egy kanapé, ahol kényelmesen el lehet fogyasztani az előbb említett dolgokat.

A stúdiót egy régebbi lakásból alakították ki, így található itt mosdó, fürdőszoba is (káddal), amelyek nem mellesleg kulturáltak és tiszták is. Ami talán egyedül egy apró negatívum, hogy konkrét smink helyiség, erre megfelelő megvilágítással nincsen. Viszont, lehetséges előbb érkezni a sminkessel együtt, amiért külön díjat nem számolnak fel. Ha szerencsénk van, és nincs előttünk másik bérlő, akkor a rendkívül hangulatos fésülködő asztalnál is elkészülhet a smink, egyéb esetben az ebédlőben található asztal szokott ennek helyt adni.

Mielőtt belépnénk a stúdióba elhaladunk egy nagy falipolc mellett, ahol rengeteg kiegészítőt, ruhát tudunk kérni a fotózásra, kiemelném, hogy szintén térítésmentesen. Számos kimama, gyermekruha található itt, ugyanakkor ezek a ruhák sima portré fotók elkészítéséhez is alkalmasak. Ezt természetesen mi is kihasználtuk, ahogy a képeken láthatjátok.

A fotóstúdió maga két egybenyitott helyiségből áll, így a bérlési idő alatt mindkét térben csak 1 bérlő tartózkodhat. Az egyik egy kisebb, kicsit sötétebb helyiség (a sötét színű falak és kevesebb ablak miatt), a másik pedig egy nagyobb, fényárban úszó tér.

Kezdjük a sötétebbik teremmel: rengeteg szebbnél-szebb bútort találunk itt, amit kedvünk szerint tologathatunk, helyezhetünk a termekben. Van itt egy arany falú, 3 dimenziós háttér, és egy szép, elegáns, sötét színű fali háttér. Valamint ebben a teremben találhatóak a végtelenített hátterek is, melyből fekete, fehér, szürke és drapp színű áll a bérlő rendelkezésére. Itt egy középkategóriás géppel és egy jobb minőségű objektívvel állandó fény mellett tudtam elkészíteni a korábban már bemutatott képeket.

Természetesen, ha szeretnénk, rendelkezésünkre állnak villanófények is, különböző fényformálókkal, például egy hatalmas octoboxxal. Amik közül választhatsz: 4 db vaku (Fighter 300 (2 db) és 600 (2db), 1 db Jinbei 100 LED (5500 Kelvin), 1 db Godox 200 LED (5500 Kelvin). Ezeken kívül egyéb „játékszerek” is rendelkezésre állnak, mint például ventilátor és füstgép.

A nagyobbik teremben rengeteg, nagy méretű ablak van, így az állandó fényű lámpa leginkább derítésre kellett. Itt még több dekorációs rész van: két, külön gyermekek számára kialakított rész is van, egy nagyon ötletes cirkuszos témájú, illetve egy kis konyhás is. Ezen kívül található itt egy impozáns hinta, egy szép ágy, amelyet egy fésülködő asztal és egy műfa fog közre. Ebben a térben is több konnektor van, szám szerint 6, de egy állandó fényű lámpa a beáradó természetes fény mellett itt bőven elégnek bizonyult.

A másfél órába épphogy belefértünk, rengeteg beállítási lehetőséget nyújt a stúdió. Ami még egy óriási pozitívum, hogy nem csak egész órára, hanem például másfél órára is tudjuk bérelni a stúdiót, egy rendkívül könnyen használható foglalási felületen keresztül, amit a honlapjukon lehet elérni.

Eszter is fotós, emiatt pontosan tudja, hogy a technika néha igen is kibabrál az emberrel. Így készséggel tud adni memóriakártyát, akkumulátort (amennyiben az jó a kamerádhoz), fényerős objektívet, de akár a saját, Canon Eos R gépét is a bérlő rendelkezésére bocsájtja, szintén felár nélkül. Ez véleményem szerint egy nagy plusz pont.

Kérdésemre válaszolva Eszter azt mondta, hogy szoktak itt videóklipeket is forgatni, illetve akár egy előadás felvételéhez, podcast vagy bármilyen beszélgetés elkészítéséhez is tökéletes a stúdió, hiszen a jól szigetelő falainak hála a külvilág zajai nem hallatszódnak be.

Összességében egy rendkívül jó másfél órát töltöttünk el a stúdióban és nagyon jó véleménnyel vagyok róla. Remélem, a jövőben is lesz lehetőségem fotózni itt, csak ajánlani tudom mind profi mind pedig kezdő fotósoknak.

A stúdió weboldala: https://littlegrandma.hu/

Szerző, és oldala: Aradi Lilla, https://www.facebook.com/aradilillafoto

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek