GENESIS PALLAD 450 CAMO LAPTOP HÁTIZSÁK

 

 

 

Lengyelországból kaptunk egy hátizsákot tesztre, ami leginkább az IT fanoknak való, de nem csak erre, hanem sok másra is használható.

Akkor lássunk neki és szedjük szét a Genesis Pallad 450 Camo hátizsákot.

Külsőre nagyon jól néz ki és olyan, mint egy erős katonai hátizsák, mármint a terepszínű mintái miatt. Persze ez nem a színes változat, hanem a “fekete-fehér”. 

 

 

 

A hátizsákon azonnal szembetűnik a Genesis fém tábla és a rengeteg kapocs, zsinór és zseb.

Kezdjük a legnagyobb tároló helyekkel. Ebből két nagy is található, ami külön-külön rekesz és cipzárral zárható. Ezekben a zsebekben, ami arra szolgál, hogy a laptop biztonságban utazzon, van még pár kis belső zseb az apróságoknak. Pl. memória kártyák, névjegyek, fontos iratok. Mást ide nem is célszerű enni, nehogy megkarcolja a laptop. A hátizsák ezen két zsebe alul is párnázott, szóval amikor letesszük a földre, akkor sem koppan nagyot.

 

 

Nem csak ez a két zseb, ami fontos, mert még számtalan lehetőség van a tárolásra. Jajj majdnem el is felejtettem, hogy kaptunk még egy piros pass tartót is és egy menő túlélő kártyát is. Ez utóbbit már el is tettem a tárcámba, hisz sosem lehet tudni mikor kell kilazítani vagy meghúzni egy csavart, vagy éppen elvágni valamit. Ez a kártya nem tudom, hogy hány lehetőséget rejt magában, de nagyon sokat, szóval valamilyen szinten jó a túléléshez, hacsak nem vagy éhes, mert ez acélból készült és megenni nem tudod. 

 

 

 

Kanyarodjuk vissza a teszt tárgyához, a Genesis Pallad 450 Camo laptop hátizsákhoz…

Az elején még azt írtam, hogy nem színes, de azért van egy enyhe barnás árnyalata, persze közelebb áll a szürkeséghez, mint a pompázó színkavalkádhoz. Jó ez így, mert nem kell a feltűnősködni szerintem, főleg egy olyan hátizsákkal, ami akár 1-1,5 milliós gamer gépet is rejthet és akár kettőt is a sok kiegészítő mellett. 

 

 

 

 

 

Ha netán nagyon nagyon teletömnénk, akkor a hátizsák oldalán van két-két gyorscsatis állítható pánt és engedünk rajta, vagy be se kapcsoljuk. Ilyenkor a lehető legnagyobb méretre engedi a rekeszeket a hátizsák és szinte mindent elnyel. Lehet persze a külső részekre is pakolni.  Mindkét oldalán van hálós vizes pet palack tartó is és ezen kívül gumis rögzítő zsinór is a kabátnak, plédnek , vagy a polifóm matracnak. Nagyon praktikus a sok zseb! Mindenütt zsebek és pár belső zsebet kivéve mind zárható. Van hová tenni tartalék akksikat, töltőket, kábeleket rendszerezve még akkor is, ha két külön szettet viszünk magunkkal.

 

 

Hihetetlenül kényelmes a hátizsák és nem éreztem egy pillanatra sem, hogy egy nyűg lenne a hátamon, pedig volt benne kb. 5 kg cucc. Ha jól be vannak a vállpántok állítva és elől a mellrésznél a két pántot összefogó kappocs, akkor jöhet bármi. 

Ezen kívül van persze egy nagyon erős derékszíj csat is, ami a teher nagy részét átveszi a vállunkról, szóval olyan nagyon nagyon élmény használni!

A Genesis Pallad 450 Camo hátizsák nagyon menőn néz ki és még praktikus is, szóval több, mint jó! Nagyon tetszik nekünk, ezért be is tesszük a “Nekünk bejött!” rovatba!

 

 

 

A teszt terméket a Genesis termékek forgalmazójától kaptuk, köszönjük, jó terméket árultok!

 

Translate »