Sony SmartBand Talk okosórát teszteltünk

Rengeteg okosóra található már a piacon, most a Sony Smartband Talk SWR30-at volt is szerencsém tesztelni.

Be kell vallanom, engem a Sony már akkor megnyert, amikor megkaptam tőlük tesztelésre a Sony Z5 telefont ( amit azóta már be is szereztem magamnak). No de térjünk is rá, hogy mit tud ez a szépség.
DSC_0811-1
A beüzemelése igényelt némi türelmet. Miután feltöltöttem, próbáltam összehangolni a telefonommal. Gondoltam ez nem lehet nagy probléma, hisz a márka is ugyan az, és elviekben abszolút kompatibilisek. Ez többszöri próbálkozásra sikerült, nem igen akartak egymásra találni. Hiába telepítettem nekifutásból a telefonomra a SmartBand Talk SWR30-as programot, ahonnan is egyébként be tudunk mindent állítani. Mután NFC-t bekapcsolva összeérintettem a telefont és az órát, megtörtént a varázs. Az egyetlen igazi problémám azzal volt, hogy Blootooth-on keresztül tartja a telefon illetve a karóra a kapcsolatot. Ez rendben is van addig, amíg nem kezdi el mohón leszívni a telefon aksiját, illetve be nem zavar valami a jel. Beállítani az alap beállítást nem nagy kaland, voltak olyan jó fejek a készítők és magyarul is megcsinálták

Kezdeném a külsőségekkel. A küldő ami megfog, a belső ami hozzá láncol, mind hallottuk szerintem már, legalább egyszer.

DSC_0808-1
Kijelző

Az E-ink (elektronikus papír, ilyen van az e-book olvasókban is) egyik legnagyobb előnye, hogy tovább bírja így az akkumulátor. Valamint nem elhanyagolható tény az sem, hogy a szemünket sem fárasztja annyira, mint akár egy folytonosan világító panel. Amit feltétlen tudni kell a Sony Smartband Talk SWR30 kijelzőjéről, hogy nem színes, hanem a szürke különböző árnyalatait ( nem, nem ötvenet), illetve a fekete színt használja. Ez modern külsőt ad, viszont éjszaka egyáltalán nem látható. Szerintem nagyon hiányzik róla egy háttérvilágítás.

Nem érintő képernyős és összesen 2 gomb tartozik hozzá. Sokszor elég csak a képernyőt kocogtatni, ütögetni, így válva a 3. gombbá.

Ahhoz, hogy a fő funkcióit elérjük, mindig kocogtatnunk kell. Felmerül a kérdés, hogy akkor minek vannak a gombok? A mellékfunkcióknak.

Pánt
Elsőre talán kényelmetlennek hathat. Tartottam tőle, hogy a műanyag pánt majd kikezdi a bőröm, vagy nagyon kényelmetlen lesz. Hála Istennek nem így lett! Pontosan olyan vastag ami még nem zavarna a kezet a mozgásban, illetve pont olyan keménységű műanyagot használtak ami még kényelmes viselet a bőrnek is. S nem feledkeztek meg a divatról sem a Drága készítők, hisz cserélhető a pánt. Egyszerűen csak ki kell pattintanunk belőle a “számlapot” és kész.
DSC_0810-1

Sokszor fordul elő, hogy az ember elfelejti levenni az óráját zuhanyzás vagy strandolás előtt és ennek az óra látja kárát. Itt viszont nem kell számolnunk ezzel a veszéllyel, hisz a SmartBand Talk SWR30 vízálló! Teljes egészében, így akár úszhatunk is vele. Ide nagyon hasznos kiegészítőnek találnék egy mellpántot, akár mint a pulzus mérő óráknál, s így össze lehetne kötni a vízben való mozgás mérését ugyan úgy a Lifelog alkalmazással.

S akkor a nézzük azt a belsőt…

Lifelog

Ez az alkalmazás nem sportolóknak lett kifejlesztve, hanem a mindennapok emberének, habár meglepően pontos adatokat tudunk kapni. A Lifelog egy tevékenység mérő program, ami nyomon követi, hogy aznap mennyit gyalogoltunk, futottunk, utaztunk tömegközlekedéssel, vagy csak lógtunk a hálón. Megjegyzi ha készítettük képet, vagy videót, s erről időben pontosan értesít minket, mert gyönyörű színes grafikonokat vezet. Idővonalon is mutatja tevékenységeinket, percre pontosan. Én ezt imádtam. Illetve ami még nekem az egyik nagy kedvencem, hogy célokat tudsz beállítani, például, hogy egy nap lépj 10.000 lépést. S mikor sikerül akkor megdicsér. De nem feltétlen kell darab számot beállítani, lehet ez 2 óra futás, vagy fél óra olvasás is. Van egy webes felület is, ahol meg tudjuk nézni eddigi teljesítményünket, de ott már csak összegzést fogunk találni. 16593672_1618533118161516_1528204051_o

Szerintem egy nagyon hasznos alkalmazás a Lifelog de valljuk be, hogy ennél sokkal komolyabb programok is vannak a tevékenységeink figyelésére. Ez ad egy nagyon jó hozzávetőleges értéket, de ha valaki komolyabban szeretne foglalkozni a sporttal, fittnessel ( ami ügye egyre divatosabb ma már, hogy nyomon követjük, hogy mennyit kalóriát égettünk mikor, stb.) akkor egy arra speciálisa kialakított órát ajánlanék.

Illetve ami még nagy hátránya szerintem, hogy nem lehet megosztani a teljesítményünket. Sehol. Se a közösségi médián, de akár edzés tervező programmal sem. Ami itt van, az itt is marad.
DSC_0814-1

Az a drága szépítő alvás

Gondolom nem vagyok azzal egyedül, hogy mikor eljön az este minden ketyerémet töltőre rakom, hogy másnap zavartalanul használhassam őket. Felmerül a kérdés, hogy a Sony SmartBand Talk SWR30-at is este fel kell-e tennem a töltőre, illetve ha igen akkor mi lesz az alvás mérésemmel?

Semmi gond, szó sincs arról, hogy le kéne vennünk, hisz amiatt az áldott E-ink kijelző miatt simán kibírja az estét is, így mérve azt, hogy pihentető alvásunk mennyire is volt az. Természetesen fogyaszt energiát este is, de annyit egészen nyugodtan vissza lehet tölteni a reggeli készülődés alatt, mivel hamar töltődik.

Mikor kielemezte az alvásunk ( nem teljesen pontosan), akkor kapunk egy grafikont, hogy mennyit aludtunk, mikor volt felszínes vagy éppen mély az alvásunk. Hol láthatjuk mind ezt? Természetesen a Lifelog alkalmazásunkban. Mint már említettem, nem mér teljesen pontosan az óra, olykor más tevékenységeket mér alvásnak ( egyetemi előadás, amit mondjuk teljesen megértek.) olykor pedig elfelejti mérni, hogy már rég az igazak álmát alszom és úgy veszi, hogy bőszen keresem az internet legmélyebb bugyrát.

Viszont! Amit nagyon szerettem az az intelligens ébresztés. Többek között ezért lett úgy tervezve a SmartBand Talk SWR30, hogy este is a kezünkön maradhasson. Nők előnyben, hisz velünk azért megesik olykor ( vagy állandóan), hogy a csuklónkon felejtjük az aznapi kedvenc karperecünk, óránkat. Férfi társainkkal ez nem esik meg oly gyakran. De mindenkinek fura lehet az első pár éjszaka az órában, de nagyon gyorsan hozzá szokik az ember, abszolút nem zavaró.

Mindenki találkozott szerintem azzal a jelenséggel, mikor reggel csörög az óra, te pedig csak fekszel tovább az ágyban, mint egy zsák krumpli mert szó szerint nem bírsz felülni, de még a szemeidet sem tudod megzabolázni, hogy legalább egy irányba nézzenek. Fejed egy ólom piramis súlyával vetekszik és már most morcos az ember, hogy miért, miért most és te csak még öt percet szeretnél. Nos ilyenkor voltunk a mély alvás fázisában. Ez a lehető legrosszabb időpont az ébredésre, mert innentől nagy átlagban a emberek sokkal enerváltabbak lesznek a nap maradék részében. Ezzel ellentétben mikor a felszínes alvás fázisában ébresztenek fel minket, sokkal könnyebben kelünk ki, akár még azt is megkockáztatom, hogy frissen.

Itt jön az intelligens ébresztés zsenialitása. Nem konkrét időpontot állítunk be, hanem idő intervallumot. Tehát a 07:30 helyett 07:00-07:45. és akkor fog felébreszteni minket, mikor ép felszínes alvásban vagyunk így könnyítve meg az ébredésünk. Nagyon tudom ajánlani azon embertársaimnak eme órát, akik hasonlóan nehezen kelnek fel.
DSC_0816-1

Üzemidő

Az Akkumulátor egy 70 mAh kis izomgép, ami akár 3 napig is kitart velünk! Nagyon szerettem ezt benne, hogy nem kell minden este levenni, hisz ezzel mint az intelligens ébresztés meghiúsulna illetve az alvás figyelő funkció is. Segíti az üzem idejét a már említett E-ink kijelző is. Úgy gondolom, hogy ez a rész igen jól ki lett találva.

Szól nekem

A legtöbb kiegészítővel ellentétben itt nem azt kell beállítanom, hogy mely programoktól nem kérek értesítést, hanem azt, hogy melyektől igen. Ami egy Isten áldása szerintem. A kijelző ép csak annyira elég, hogy lássuk, hogy melyik programban mi történt ( pl, Kaptunk egy emailt Bádog Gézától) de a tartalmat nem látjuk. Mondjuk szűkös is lenne a hely, hogy válaszokat írogassunk az 1,4 hüvelykes kijelzőn.

Csacsogjunk

A nevében is sejteti, hogy valami van a kommunikációval a “talk”, mint beszél, beszélni dolgokkal. Ebben mi nők azt hiszem többségében jók vagyunk. Drága SmartBandTalk SWR30-as óránk segít abban is, hogy nehogy lemaradjunk egy hívásról is. Legyen szó hajmosásról ( igen, lehet benne. Vízálló, emlékeztek?) vagy a nagy bevásárlás hevében a táska mélyén lévő telefonról ami az istenért nem kerülne elő, mikor bezzeg nem kell akkor kiesik majdhogynem a táskából. Ezen problémák megoldódnak, mert tudjuk fogadni óránkkal a hívásokat.

Sőt mi több! Nem csak fogadni tudjuk. El is utasíthatjuk, némíthatjuk is akár. Viszont mikor felvettük akkor jogosan érezhetjük magunkat 007-es ügynököknek, mert a csuklónkhoz kell kb. beszélni.

Szerencsére nem csak, hogy beszélhetünk az órához, de a másik oldalon még hallani is fognak minket! Remek a mikrofonja ennek a kis szerkezetnek. Illetve a hangszórója is. Így nem csak mi élvezhetjük alkalom adtán a telefon hívást, hanem a közvetlen környezetünk is.

SmartBand-Talk-SWR30-black-1240x840-be853124cb7ffcd5fbfe77b692c137f2
Összességében egy nagyon hasznos órának tartom a mindennapok emberének, segít követni a tevékenységeinket ami igen sokat tud segíteni ha valaki tudatosabb életet akar élni. Nem tökéletes még, lehet mit rajta még szerintem javítani ( pl: kijelző fény, lehetne kompatibilis más programokkal is, mint a lifelog), de ez egy nagyon jó eszköz s termék már most.

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek