csütörtök, március 28 2024

DACIA LOGAN MCV 0.9 TCE ARCTIC TESZT

Estimated read time 8 min read

18 éves lett a Logan! 

Dacia Logan MCV

 

Nem titkolom, hogy vártam a Dacia Logan MCV tesztet, mert ez most valami más lett. Talán mondhatom, hogy a Dacia egy kis úttörője, hiszen ez a közel 0,9 literes benzines erőforrással rendelkező autó már automata váltós lett.

NAGYKORÚ LETT A DACIA LOGAN! 

Mielőtt nagyon előre szaladok vegyük figyelembe a Logan múltját.

1999-ben elkezdődött a Dacia újkori történelme, mert a Renault ekkor felvásárolta az időközben a csőd szélén álló autógyárat. 2000-ben aztán rögtön neki is ugrottak a Novának és csináltak belőle egy minőségibb, már Renault alkatrészeket is felhasználó autót, a SuperNovát.

Dacia SuperNova

Ez volt a történelem első, klímával is kapható Daciája! Ekkoriban a Renault már javában dolgozott a híres X90-es projecten, vagyis a Loganon. A tervek már készen voltak, de mielőtt 2004-ben megkezdték volna a gyártását, bemutatták a Solenzát, ezt a teljes egészében Renault felügyelet alatt áttervezett SuperNovát.

Dacia Solenza – 2003

Ebbe a modellbe már 1.4-es benzines Renault motor került (K7J), de rendelhető volt 1.9-es szívódízellel is, sőt, gyári könnyűfémkerekekkel is!

1999-tõl a Renault megkezdte a Logan tervezését és tesztelésének és gyártásának az előkészítését. Mert bizony nem egyébért vette meg a Daciát, minthogy itt készítse el világautóját. Az elsõ skiccek még így ábrázolták az autót a rajzasztalon:

Logan a rajzasztalon 1
Logan a rajzasztalon 2
Logan a rajzasztalon 3
Logan a rajzasztalon 4
Logan a rajzasztalon 5

A rajzok után számítógépre került az egész, hiszen manapság a tervezőmunkák nagy része itt zajlik:

Logan a számítógépen

A Logan-t a legkülönfélébb üzemeltetési körülményeknek megfelelő, legszigorúbb tartóssági teszteknek is alávetették. A Renault mérnökei 470 000 km-t tettek meg az autóval a Renault normandiai Műszaki Központjában, Aubevoye-ban, a “Grand Export”, vagyis a nagy exportpiacokra szánt autók tesztelését szolgáló pályán. A pálya sajátossága, hogy az autókat háromszor nagyobb mértékben veszi igénybe, mint a szabványos európai utak, és semmitől sem kíméli meg őket: por, kövek, átkelés vízfolyáson…

Logan rázkódásteszt 1
Logan a rázkódásteszt 2
Logan a macskakõteszt
Logan Twisted body teszt
Logan kavicsfelverõdésteszt
Logan nedvességtűrõ teszt
Logan porteszt
Logan ajtonyitás teszt
Logan hidegkamrateszt
Logan futóműgeometriateszt
Logan klímateszt Finnországban 1
Logan klímateszt Finnországban 2
Logan klímateszt Finnországban 3
Logan klímateszt Finnországban 4
Logan klímateszt Finnországban 5

Miután a Renault a kimerítő tesztek után áldását adta a piacra dobásra, a Dacia legújabb modelljét, a Logant 2004 májusában nagy csinnadratta közepette bemutatták.

Dacia Logan a reflektorfényben

A motorpaletta kezdetben nem túl bő, mindössze két egységet tartalmazott, egy 1.4-es és egy 1.6-os nyolcszelepes benzinest. A felszereltségi lista sem kápráztatott el senkit, az ára annál inkább. Ekkora méretű és ilyen árfekvésű autó nem volt még egy (és azóta sincs) a piacon. Az autó főleg a román piacon tarolt de ahogy telt az idő, egyre jobban megszerettette magát a vásárlókkal, annak ellenére, hogy az ütközési teszten csak 3 csillagot kapott.

***

2005 szeptemberében az autó egy modern, közös csöves dízel erőforrással gazdagodott egy Renault eredetű 1.5 dCi személyében. Sokaknak nyújtott és nyújt alternatívát ez az igazán takarékos változat. Rá egy évvel, 2006 szeptemberében átesett az elsõ ráncfelvarráson az autó, bővült a felszereltség és a motorválaszték. Megszületett minden idők legerősebb sorozatgyártású Daciája, a 1.6 16v motorral felszerelt 105 lóerős Logan.

105 ló ereje

Sok vevõt az tántorított el az autótól, hogy a csomagtere nem volt (és sajnos ma sem az) bővíthetõ. Nekik és a nagycsaládosoknak, vállalkozóknak mutatta be nemrég a Dacia a kombi változatot, az MCV-t. Az autó rakodókapacitása rekord értékeket kínál: az 5 személyes változat 700 literétől egészen a 2 személyes verzió 2350 literéig, ez utóbbi elsősorban a Logan MCV figyelemre méltó variálhatóságának köszönhető. Hét utassal a fedélzetén a Logan MCV csomagterének térfogata még mindig közel 200 liter.

Dacia Logan MCV

2008 július elsején megérkezett az ötajtós Dacia, a Sandero, amelyet 2007 decembere óta Dél-Amerikában is forgalmaznak Renault jelvénnyel. A Sandero vezette be a Dacia új márkaarculatát is, amely leginkább az új emblémában testesedik ki. A Sandero Logan alapokra építkezik és alkatrészeinek 70%-a megegyezik, a motorok is a szedánból kerülnek át, amely maga is kapott egy ráncfelvarrást, hogy belesmúljon az új arculatba. (Forras:Daciaklub.hu)

Dacia Sandero
Az új Dacia Logan
Ilyen az új Daciák belseje
 Mit jelent az MCV?
Maximum Capacity Vehicle, ami annyit jelent, hogy maximális befogadó képességű az autó, tehát ” rohadt nagy “
A nálam teszten lévő MCV 0,9 literes robotizált változat már tényleg a nagykorúság jellemzőit viseli magán. Ilyen például az automata váltó, ami olyan mint egy hóbortos gyerek. Ha ráparancsolunk, akkor szépen lassan, unottan átvált a nagyobb fokozatba, de ha dinamikusan pörgetjük  a motort, akkor meg nem igazán ott vált ahol kellene. Inkább később, mint hamarabb. Ezeket a rossz időben történt váltásokat váltásokat csak az veszi észre, aki nem szokott automata autókat vezetni, kvázi a “Dácsiás” közönségnek ez felér egy hatalmas luxussal.
A motor egy 898 ccm benzin üzemű turbó motor, ami közel 90 LE. Azért csak közel annyi, mert a valóságban csak 88, de mi megelőlegezzük a bűvös 90-et. Ennek ellenére nagyon jól gyorsul és fürge is a nagyméretű karosszéria ellenére.

 

 

Nem mondom, hogy ez az új irányvonal rossz, mert a harmadik tesztnap után egészen megszoktam. Még majdnem meg is szerettem. Nagyon nagyon nagyon jó összességében ez a típus. Pörgős motor, hatalmas csomagtér és simán azt mondom, hogy a hazai felhasználásokat figyelembe véve N01 lehet a Logan MCV  0.9 TCe Arctic.
Nem keresek hibákat, hiányosságokat, mert ebben az árkategóriában talán nem is illő, de egy valami tényleg megüti a halandó szemét, vagyis inkább nem mert nincs. Az ajtóról kimaradt az ablakemelő gomb. Ez utóbbi a műszerfal  közepén foglal helyet, ami elég zavaró. Olyan, mintha otthon a fürdőszobában lenne a konyha villanykapcsolója.(Szerintem nem itt kellene spórolni, hanem máshol.)
Az autó nagyon jó úttartásokkal büszkélkedhet és nagyon szépen tartja a stabilizátor kar a karosszériát, amikor nagy sebességgel érkezünk egy körforgalomba. Nem hivalkodó sem külső, sem pedig az utastér megjelenése. Egy egyszerű és olcsó autó lett a Logan, amiben már hátradőlhet az egész család és simán befér hátra a bőröndök mellett az iker babakocsi is. Nem a 7 személyes változat! Ez a sima 5 személyes kombi. Még azt is rá merem fogni, hogy jól néz ki.
Az ára elég barátságos, hiszen 3,2 millió Ft ezzel a robotizált tudománnyal fűszerezve.
Fogyasztása nálam 5-6 liter között mozgott. Ebben leginkább városi döcögés és dugóban araszolás volt a több. Gondolom hosszabb úton ez le csökkenhet a bűvös 4-4,5 liter/100 km fogyasztásra.

 

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek

Kis vörös vegán eddmost.hu kalandjai 1.

DÉLI TŐKEGOMBA ÖTLET

Konyha

Lóbár Vendéglő
Étterem Megkóstoltuk

Lóbár Vendéglő

A megkóstoltuk rovatunk legújabb állomása a Lóbár Vendéglő, habár fogalmunk sincs a név eredetéről, de talán ez most egy elhanyagolható hiba részünkről. A Lóbár Vendéglő Budapesttől karnyújtásnyira, Szigetszentmiklóson a Gyári út 29/A címen található. Mondhatnám egyszerűbben is, hogy mentek egyenesen a Gyári úton addig, ameddig nem láttok egy hatalmas nagy szakács bábút, amolyan „behívó embert”, de ez most nem aktuális, mert egy önjelölt versenyző letarolta, kidöntötte, lényeg, hogy az most nincs az út mellett. Azért a vendéglő mellett nagyon nyomja a lájkokat és vidáman hív mindenkit. Gyorsan nyomtam is egy szelfit. [tovább…]

Baltazár az éttermek Narniája
Étterem Fotóstúdiók

Baltazár az éttermek Narniája

Ki ne ismerné Narnia csodáit, de nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy testközelből megismerje ezeket a varázslatokat. Nekünk sikerült és Nektek is sikerülhet, ha ellátogattok a Budai várban található Baltazár étterembe.    Bevallom eddig nem ismertem a helyet, ezért mielőtt nekiindultunk biztos, ami biztos megvacsoráztunk. Mi már azért túl vagyunk rengeteg éttermen és ez aranyszabály, hogy tesztelni üres gyomorral nem érdemes. Közben az is kiderült, hogy nem csak étterem, hanem hotel is van itt, de arról most csak annyit tudok mondani, ami a hivatalos … Smart luxury boutique hotel, igazi családi ékszerdoboz, [tovább…]

TATI – Farm to table étterem
Étkezés Étterem Vegán

TATI – Farm to table étterem

  TATI – Farm to table étterem, azaz a farmról a tányérra a Dohány utcábanA néhány hónapja nyitott TATI-t próbáltuk ki pár héttel ezelőtt. Nem mindennapos dolog, mai Coviddal és gazdasági válsággal megtépázott világunkban, hogy egy farm-to-table (a termelőtől a vendégig, a legrövidebb ellátási láncon keresztül) szellemiségű és nem kifejezetten a topgasztronómia területén, hanem elérhetőbbszíntéren megjelenőétterem nyílik Budapesten. A Dohány utca friss TATI étterme inkább a bisztró kategóriába sorolható, szezonális, jó alapanyagokat ígérőétlappal. A vírusjárvány, majd az energiaválság alaposan megtépázta a vendéglátóhelyeket szerte Európában, de leginkább kis hazánkban.Nagy bátorságra vall ezekben [tovább…]

La Villa Étterem és Pizzéria
Étterem

La Villa Étterem és Pizzéria

Balatonalmádiban jártunk és ha már megéheztünk megnéztük a La Villa Étterem és Pizzéria választékát és azt, hogy a mi elvárásainknak megfelelnek e, vagy sem. Az étterem a 71-es út mellett van jobb oldalon, ha Budapest felől érkezünk. Az utcán van parkolóhely, de mi sétálva mentünk, hiszen az egyik helyi szállodát látogattuk meg négyen, mint a gonoszok. Ja nem, mert azok heten voltak. Szóval egyszerű megtalálni, mert egy benzinkút közelében van. Mi a kerthelyiséget foglaltuk el. Nagyon szép! Rengetek egzotikus növény van a kandeláberek és az asztalok szomszédságában. Az egész külső rész [tovább…]

Vitorlás Étterem
Étterem

Vitorlás Étterem

  Balatonlellén eltöltött nyaralásunk során lehetőségünk nyílt kipróbálni a Vitorlás Éttermet, mely a város „szívétől” csupán 200 méterre volt található. Mi egy szombat esti időpontot választottunk ki arra, hogy elköltsük az aznapi vacsoránkat. A megérkezésünkkor hatalmas embertömeg várakozott a vendéglő kapujában, a messziről is jól olvasható cégér alatt. Amint beléptünk az épületbe tömött asztalok fogadtak minket.     A hatalmas zűrzavarban, féltünk, hogy aznap a vacsora nem jön össze, mivel az összes asztal foglalt volt és folyamatos utánpótlásról azonnal gondoskodtak az előre bejelentkezett vendégek, de Tamás áthidalta ezt a problémát és [tovább…]

A Gelati Budapest-ben jártam, összegyűlt a nyál a számban..
Étterem Megkóstoltuk

A Gelati Budapest-ben jártam, összegyűlt a nyál a számban..

Nem is olyan régen útra keltünk a Gelati Budapest felfedezésére…nos.. SZÁJ NEM MARADT SZÁRAZON ! Mielőtt a finom süteményeinket és gyümölcs kosarunkat kihozták,2 hűsítően finom limonádét próbáltunk ki. Kellemesen savanykás,gyümölcsös..tökéletes egz forró nyári napra!       A következő csoda egy málnás-habos-csokispiskótás  gyönyör volt,melynek már csak a látványa levett a lábamról… A látható málna darabok,a szinte még habos krém,és az omlós piskóta összhangja egyszerűen káprázatos volt.       A másik választás egy emeletes epres tiramisura esett…Azt hiszem nem kell sok mindent mondanom..nézzetek rá…telis tele friss eperrel és eper szósszal,habkönnyű krémmel és laza [tovább…]

Repeta Bisztró, kipróbáltuk és kérünk még..
Étterem Megkóstoltuk

Repeta Bisztró, kipróbáltuk és kérünk még..

    Az elmúlt hetekben a Váci Repeta Bisztrót sikerült nagyító alá vennem, és mit mondhatnék? SZERELEMBE ESTEM! Óriási adag, megfizethető ár, baráti légkör, kedves kiszolgálók, és isteni illatok.. KELL ENNÉL TÖBB?   Ez a hangulatos kis bisztró Vác kellős közepén, a gyönyörű és híres Széchenyi utcában található. Már messziről feltűnik a kiváló külső design, mely mintha csak hívogatná a látogatókat. Nem beszélve a hangulatos kiülős részére ahol az ízletes ételek mellett még Vácot is megszemlélhetitek és persze a friss levegő… 2 féle ételt próbáltunk ki, az egyik választás a BBQ [tovább…]

Karin legjobb pizzáját kóstoltuk
Étterem Határokon túl Utazás

Karin legjobb pizzáját kóstoltuk

Gornji Karin,Gornji Karin,Gornji Karin Aki a nyaralását Horvátországban tölti és Zadar környékén jár annak kihagyhatatlan gasztronómiai élmény lehet Gornji Karin legjobb pizzája a Pizzicato Dani pizzériában Mi is hallottunk róla és gondoltuk megkóstoljuk. Nagyon könnyen megtalálható, mivel a falut átívelő főút mellett található. Délelőtt 9-10 órakor begyújtják a fatüzelésű kemencét és indul a munka. Dani a pizzéria vezetője és egyben pizza szakácsa egy kedves vendégszerető ember, aki már három éve gyúrja megállás nélkül a pizzatésztát. A pizzéria egy családi vállalkozás , ami látszik is az egész vendéglőn. Egyszerű, szép és hangulatos. [tovább…]

Translate »