East Fest, a kecske legyen veled!

Estimated read time 8 min read

Pár nappal a fesztivál után, feldolgozva az élményeket végre megosztom veletek mi is történt ott.

Bevallom, eddig én is azok táborát erősítettem, akik nem hallottak az East Fest nevű fesztiválról. De ez most megtört, és olyan gyorsan kezdtem terjeszteni a hírét az első nap után, mint ahogy a Nutella párolog az üvegéből.

Az egyszerűség kedvéért vegyünk időrend szerint a dolgokat.

Csütörtök délelőtt indultunk a sajtós busszal hőn szeretett Budapestünkről. A zuhogó esőnek hála már nem feleslegesen pakoltam be a gumicsizmám, s büszkén kotortam elő a táska – természetesen – legmélyéről. Elindultunk a röpke 3 órás útra aminek a végén Mezőtúr várt minket.

East Fest 2016 (19)

Leérvén majdnem hét ágra sütött a nap, így igen erősen lekívánkozott rólunk a hosszú gatya, pulcsi, kabát, gumicsizma. Elfoglaltunk helyünket a sajtós sátorban, ahol megkezdődött „A Detox nem buli” nevű kampány ismertetése illetve Soós Péter – a rendezvény főszervezője – ejtett pár szót a fesztiválról, illetve Herczeg Zsolt – polgármester úr – is szólt néhány szót, és az én legnagyobb örömömre Győrfi Pál is jelen volt, és megosztott velünk pár ijesztő adatot amik gondolkodásra adnak okot.

Na de kezdjünk a buli elején.

IMG_20160728_170939

Nekivágtunk a tömegnek. Csongor vállán kamera, Zolinál a fényképező, én pedig a mikrofonnal törtem az utat. Első áldozatunk Lábas Viki, a Margaret Island énekese volt. Komolyan, ha találkoztatok már a világ legkevesebb és önzetlenebb emberével, na akkor tuti ti is összefutottatok már vele. Szemeiről csak hangja tudta elvonni figyelmünk. A vele készült interjút nemsokára itt láthatjátok.

East Fest 2016 (27)

Ezután utunk a legközelebbi Arany Fácán könyöklő felé vezetett, ahol is a hidratáló nedűket a világ leghumorosabb pultosai szolgáltatták.

IMG_20160728_171346

Ezúton is imába foglalom neveiket, hisz az a 4 nap nem lett volna nélkületek olyan, amilyen volt. No de lehörpintve a csodanedűt, ismét bevetettük magunkat a tömegbe.

East Fest 2016 (35)

Első megállóink között szerepelt a „hipihopi”, ami annyit fed, hogy egy emelvényről 3,5 m, 5 m, valamint 10 méterről ugorhatott valaki a mélybe, ahol egy kaszkadőrök által használt felfújható „párna” várta az érkezőket. Mondanom sem kell, hogy egyből kértünk a 10 m-t, mert kemények vagyunk.East Fest 2016 (105) Természetesen fel is kellett venni amit majd láthattok, és hallhatjátok oroszlánüvöltésem is. Fantasztikus élmény volt, csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy próbája ki!

Miután sikeresen kiugrasztottuk a szívemet a helyéről, elindultunk felfedezni a fesztivál bungalókat, alias sátrakat. Kora délelőtt indultunk utunknak, és nem csak az óra mutatója de a halálhörgések és nyögések is árulkodóak voltak. Tegnap itt bizony buli volt. Igen egészségtudatos társaságokkal találkoztunk, hisz mindenki vízért könyörgött a másiktól. Megragadván az alkalmat az egyik kérdésünk azt volt, hogy mi a legjobb módszer arra a bizonyos másnapra. A legtöbben a végtelen sok vízre szavaztak, utána szorosan nagymama húslevese, majd a gyógysör zárta a sort.

East Fest 2016 (65)

Alapvetően a sátorhelyzet teljesen jól meg volt oldva, a talaj hál istennek nem egy dimbes-dombos felület volt. A későn érkezőknek viszont már csak a „selejt” maradt, hisz nem egy bátor sátorozó kényszerült a ToiToi wc-k elé, illetve mögé… Meg kell említenem, hogy ezeket a mellékhelyiségeket többször is alávethették volna egy fertőtlenítő mosásnak, mert az hagyján, hogy több ezren használnak egyet egy-egy nap, de nem mindenkinek a legtökéletesebb a célzói képessége, így elég taszító látvány fogadja a szükségtől szenvedőket. Természetesen ez köszönhető annak is, hogy nem minden használó hagyja maga mögött úgy a helyet, mint ahogy találni szeretné. Viszont az Arany Fácán sátortól nem messze lévő angol mosdók permanensen kiváló állapotban voltak, szappannal, papírral. Pöpec volt.

East Fest 2016 (115)

A csütörtök esti koncertek sokaságából WELLHELLO, Halott Pénz, majd a Brains szolgáltatta a hangulatot. Pörögtünk, mint a zománcos lavór. Utána egy kellemesen ugrálós Tesco Discot még toltunk. Ezúton is szeretném megköszönni mind az előadóknak, mind a szervezőknek, hogy ilyen bulikat hoztak össze. A hangosítás jó volt, a sorrend is, látvány, a kamerások rendkívül jó munkát végeztek. Hiba nincs.

East Fest 2016 (92)

Miután kellemesen átmulattam az éjszakát, átbattyogtam a Nemzeti Szállodába, ahol egy gyönyörű, francia ágyas szoba várt, hogy meleg ölelésében kipihenhessem magam.

_MG_8387

Másnap ebéd – nekem reggeli – már melegen várt lent az étkezőben, az ételek isteniek voltak. Igazi nagymamás ízek.

East fest

_MG_8381

Péntek. Amúgy is buli nap, no de így, hogy itt vagyunk… Mielőtt belevetettük volna magunkat az éjszakába, elmentünk egy kellemes hajókázásra Csikász Lajoshoz, amire bizony szükségünk volt. Másfél óra csend és nyugalom, kis töltődés az esti pörgés előtt. Egyenesen kötelezővé tenném! Visszaérvén egy kis felfrissülés sose árt a nagy relaxból, így elmentünk strandolni.

East Fest 2016 (47)

East Fest 2016 (56)

Mert három medence is a rendelkezésünkre állt. Természetesen mindegyiket tüzetesen megvizsgáltuk és rendben találtuk őket. A napozókat nézve olyan nyugalom töltötte el az embert, ami kiskorában még a Balaton parton. Nem messze tőle röplabda, streetworkout verseny illetve rúdtáncosok szórakoztatták a nagyérdeműt, igen nagy sikerrel ráadásul. Estebédre egy finom hamburgert ettem, 500 Ft. East Fest 2016 (133)A hús jó, a buci jó, a szósz jó. Laktató volt, habár aki ott akart enni, egy plusz húsz perces sorban állással számolnia kellett. De, mint tudjuk a jó dolgokra várni kell.
A gasztronómiai paletta egész széles volt, a kenyérlángostól a közismertebb Fornetti és Kolbice is képviseltette magát, de akinek ez sem felelt meg, a hajnal lágy ringatásában egy gyros meleg ölelésében lelhetett nyugalomra, csakúgy, mint Budapesten.East Fest 2016 (104)
Na és most jön a hab azon a bizonyos tortán… Quimby, Kiscsillag, Copy Con, Belga… És ez csak pár név azok közül, akikre tomboltunk, illetve felvételeket készítettünk. Megrohamoztuk a tömeget, oda furakodtunk mindenkihez. Sokaknak már ez volt a harmadik East Festje, de még többeknek volt teljesen új az élmény, és nem túlzok ha azt mondom, hogy imádták.

East Fest 2016 (69)

Ugorjunk szombatra… Utolsó nap. Mindent ki kell hozni belőle. Meg is tettük, mit ne mondjak. Kelés, kis forgatás, strandika, ebéd, forgatás. Nos hát igen.

East Fest 2016 (168)

Kezdtünk egy zúzós Tankcsapdával, folytattuk a 30Y-nal, majd Akkezdet Phiai, és ahol teljesen elgurult a gyógyszer, az a Ballentine’s sátorban a JumoDaddy által kreált buli volt, ami eufórikus állapotba juttatott minket. Az, hogy csűrdöngölés volt, az egy dolog. De annyira együtt mozgott a társaság, hogy biztos vagyok abban, hogy a basszusra mindeninek egyszerre vert a szíve.

East Fest 2016 (127)

Így nem is csoda, hogy hajnali hatig nyomtuk az ipart keményen, amikor aztán elindultunk, hogy nyugovóra hajtsuk a fejünket arra pár órácskára, de előtte az egyik barátunk megvette a fesztivál négyezredik hotdogját! Na ez volt az a pont, ami megkoronázta ezt a csodálatos 4 napot. Fantasztikus volt, hála a szervezők munkájának, illetve a fellépőknek, és mindenkinek aki jelen volt. Jövőre ugyanitt, ugyanekkor!

East Fest 2016 (42)

 

További fotókért kattints ide és keresd meg magad Te is a képek között, vagy csak lájkold a neked tetsző képeket!

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek