Első fontos dolog, amit le kell szögeznem: elfogult vagyok a Szigettel. Igen, talán azért, mert önálló fesztiválozásomat itt kezdtem, és talán mert az első mindig meghatározó mindenben. Mivel hazánkban ez a legnagyobb rendezvény, így hozzá képest minden kicsi, de ami kicsi, nem jelenti azt, hogy rosszabb, hanem csak annyit hogy kisebb. Szóval nekem a Sziget a Fesztiválok Királynője éppúgy, ahogy a Vastrón várományosa Khalessi.
Idén jó pár év után először éreztem azt, hogy saját költségen is megyek egy napra. A Skunk Anansie-t egyszer már kihagytam, másodjára nem akartam, és még Chemical Brothers is lesz. Így megszavaztam, hogy belefér a költségvetésbe. Aztán – ha már megyek – akkor nézzük meg a Muse-t szombaton. Így két napot engedélyeztem magamnak, szigorúan munka mellett, mert kemény vagyok, de nem kicsit. Tehát a mínusz első napon indulás a Szabadságba. Fura érzés volt ismét hátizsákosként útnak indulni. Emlékszem, még hogy 20 évvel ezelőtt sem volt könnyebb összeszedni, hogy mit is vigyek, pedig akkor még sátras lányka voltam. Ma már barátoknál szállok meg, de így sem könnyebb, mert lehet 40 fok, de lehet szakadó eső is, és lehet, hogy első sorba mennék, de azt szandálban nem szabad, és lehet, hogy bokáig érő sár lesz, és akkor cipő kellene, de lehet rá fél órára meg 40 fok lesz és egész nap cipőben lenni… Na, van itt gond kérem. Persze nagylány vagyok így megoldottam.
Reggel felszállás vonatra, majd Pesten meló, aztán pedig szálláselfoglalás, majd pedig indulás. Még jó, hogy annyira nem vagyunk messze a Szigettől, csak épp a Duna nem jó oldalán, de egy kis séta és már át is értünk Budára. Onnan egy HÉV megálló. Közben lett staff-os jegyem is. Itt többet kellett sorban állni, mint a napijegyeseknek, de azért gördülékenyen haladtunk, hála a mobilnetes, telefonos technikai csodáknak. Ismerős érzés, látvány fogadott a Szigetre vezető hídon: színek, és számtalan üdvözlő felirat. Többen szelfiznek a Sziget bejáratánál, hiszen mindenki meg akarja örökíteni, osztani a freedom feelinget. Akár a Volt-on vagy a Campuson, itt is mindenki a fesztivál területére érve beállt a paypass kártya soraiba, én NEM. Így a még Sziget-Szűz barátnőmmel nekivágtunk a fedezz fel a világod mozgalomnak. Balra kanyarodva megtalálsz mindent: információ, MÁV, pénzváltó, posta, járás hivatal, bevándorlási hivatal. Igen az utóbbi igazán jó buli, mert a programfüzet már évek óta egy kis útlevél. Készíthetsz bele fényképet, kitöltöd a nevedre, gyűjthetsz bele pecsétet, hogy merre jársz-kelsz. Szóval jó buli ez. Persze hozzátartozik a történethez, hogy egy helyen kértem volna pecsétet, de a felvigyázó hölgy közölte, hogy egy szőke lány pecsételne, de ő már rég eltűnt. Kérdeztem mit lehet róla tudni, ő pedig annyit válaszolt: szőke. Na ezzel ki voltam segítve, így pecsét ide vagy oda, én ott voltam a Rock rádió sátornál. A nagyobb pontokat megmutattam társamnak, hogy ha netán elkeverednénk, akkor legyenek fix találka pontjaink, mert én ugyan nem telefonálgatok kiabálva a tömegben, és nem kérem, hogy a keresett személy tegye fel a kezét, hogy lássam: mert emberek, ez egy fesztivál koncertekkel, itt mindenki felteszi a kezét, ha épp úgy támad kedve. Például, nem kell meglepődni olyanon, hogy csak úgy egyszerűen sétálsz a közlekedő úton, majd egy pillanat múlva mindenki üvölt, ahogy csak tud: I don’t care I love it… hiszen épp jött a refrén és azt érezték, hogy ezt ki kell adniuk magukból. Légy résen, mert bárki, bárhonnan támadhat egy pacsit, egy ölelést kérni, sőt van aki eléd áll és a sátrába invitál, hiszen most ez az otthona. Na de szívinfarktust túlélve haladtunk tovább, mert tudja a fene, engem annyira nem érdekelt, hogy el is felejtettem I don’t care-t kiabálni.
És ekkor jött Skin a Skunk Anansie-val. Na meg az eső. Igen, eső nélkül nincs Sziget, ami nem baj, csak a termosztátot nem találtam sehol sem. Szóval eső és Skin. Skin nyert, mert a hangja minden hideget, esőt elfeledtet, meg amúgy is a sokszor képzeltem el esőben ezt a koncertélményt. Hát tessék, megkaptam. A tömeg meg Skint kapta el, mert szereti ezt művelni a tömeggel, pont lesz.rván, hogy a biztonságiak azt sem tudják hova rohanjanak, kit fogjanak, kit óvjanak. Elmondhatom a God loves only you dalt élőben hallva ismét egy álmom vált valóra, amit tényleg esővel képzeltem el. Bár be kell vallanom, az álmomban az eső nem volt ennyire vizes, vagy hideg és a szél sem hatolt a csontomig, de kemény vagyok, és ha eldöntöm, hogy nem fázok, és nem leszek beteg, akkor bizony ez így is lesz, ha törik, ha szakad.
Koncert után erőt vettem magamon, és beálltam egy paypass kártya sorba, mert ez aztán nem akar fogyni. Na de a kártya utáni vágyam nem állt ellen az esőnek, és Skin hangja már csak emlékeimben élt, így feladtam és a Volt Színpadra (sátorba) menekültünk. Jó ez a hely, meg persze fedett. Hogy mi a jó benne? Ez a Volt és Petőfi rádió közös tere, így itt van hazánk apraja és nagyja, így a közönség szavait is értheted. Mert az jelent valamit, hogy a pultos angolul szól hozzád, te meg angolul felelsz… majd megrázod magad egy hülye fejjel (azt mondják ez az arcvágásom a legviccesebb), és hangosan ki is mondod: vajon miért válaszolok angolul, ha magyar vagyok?! És a pultos is csak nevet, vagy a szituáción, vagy a kicsit sem póker arcomon, ami épp a magamon való kibukás és nemértés grimaszát mutatja. Na de megkaptuk a meleget adó italt. És útnak indultunk. És igen, az eső újra rákezdett, mert viccesen hol eláll, hol meg újrakezdi ,és ezt ő nem unja. Éhesek is lettünk. Nos, az árakról annyit, hogy bár mindenki a jegyárakat sokallja a Szigeten, elárulom: a napi fogyasztásodra többet fogsz költeni, és nyugi nem hízol el, és még a saját lábadon jutsz a sátradba. Persze így volt ez 20 éve is, mert délelőtt vagy reggel mindig a szigeten kívüli boltokban vettük meg az ételt és max. délután ettünk ott bent, mert az illatok… Akkor még minden ételt illatosnak éreztem. Manapság vegaként beszűkült az ízlésem, vagy épp kitágult… ez nézőpont kérdése. A lényeg, hogy még én is találtam 100% vegan étkezdét. Közben a hőn áhított fesztiválkártyát is megkaptam, igaz ún. kényelmi díjat felszámoltak, mert bankkártyáról töltöttem fel és nem kp-ban. Persze fel is lehetne háborodni, de ha ésszel él az ember, akkor rájön, hogy a kp. felvétel is pénzbe kerül, így egyik kutya másik eb, vagy találóan ez egyik 19 a másik egy híján 20. Kifogyhatatlan vagyok a közmondásokból!
Majd ismét eső, így beszaladtunk a legközelebbi helyre, ahol kis emberfigurákat vettünk észre. Persze mindenki tudta, hogy eső elöl menekültünk, de mondtam, ha már itt vagyunk és magyarul beszélünk, ugyan mondjátok el kik is vagytok. Na, az ember megkereste a figurák között önmagát. A lényeg, hogy 3D scan (14 milláért) és egész alakos figurát készít rólad: az arcodról, a testedről. Lehetsz kisebb és nagyobb. A legnagyobb egy Barbie babával lehet azonos méret, és ezt már 70.000-ért meg is veheted. Igen, azt hiszem minden álmom az, hogy ennyiért kitegyem magam a hűtőre. Vagy a páromat, vagy a szomszédot. Egyből tudtuk, hogy mi ezt kihozzuk olcsóbban, hiszen minden nő Barbie baba akar lenni, és minden férfi szeretne egyszer Ken lenni aki megkapja Barbie-t. Vagyis veszünk pár babát, csak arcképet nyomtatunk, ráragasztjuk és már majdnem olyan szép és jó, de mindenféleképpen olcsóbb. Persze sok sikert kívántam nekik, hiszen valakinek tényleg lehet az álma egy hűtőn álldogálni.
Tovább álltunk. Így a mínusz első napon még sok árus nem volt nyitva. Jut eszembe, mi ez a mínusz egy és nulladik napi szokás? Mikor alakult ez ki? Tuti jó marketingfogás, de ettől függetlenül a Szigetre már kedden beköltözhetsz és szerdán kezdődik és kedden végződik. Hívhatjuk, számolhatjuk bárhogy, de program szempontjából ez 7, azaz hét napot, vagyis egy hetet jelent… hiszen innen indult a Kell egy hét együttlét szlogen!!! Közben pedig Szigetünk apukája is megjelent, és igen, most is megismertem Müller Péter-Sziámit, mert aki számít, azt megjegyzem magamnak. Sétálva betértünk Humbákfalvára, ahol szintén szembesültünk, hogy célszerű a fesztiválkártya, mert a leolvasó nem igazán kedveli és olvassa a paypass alkalmas bankkártyát. De én már tudom, hogy másnap már pörög ezerrel a rendszer így megnyugtattam őket, hogy láttam én már ilyet is. És mi ismét tovább mentünk, közben az eső abbahagyta, a szél nem. Biztos a ruháinkat szerette volna megszárítani: nem sikerült. És betértünk az Art zónába, mert igen, itt mindenki kifejezheti magát vagy azt, amit magában tart. Az egyik kiállító próbált is rávenni minket az alkotásra, próbáltak velünk kommunikálni, mert örültek, hogy magyarok vagyunk. Én viszont szó szerint a levegőben éreztem a zöld alkotásaik illatát (ha érted, mert ugye érted) így hagytam őket tovább alkotni. Amúgy is már a Before I die falon kifejeztem mit, illetve kit is szeretnék elérni halálom előtt, mert ezt minden évben le kell írnom, hogy lássam a célom. Ha felszárad a Sziget, akkor ezen a részen órákig, vagy napokig el tudsz feküdni, mert egy fesztiválhoz a chill out is hozzátartozik, mert freedom, mert földközeli, és mert ki kell szakadni a valóságból… de a kiszakadás vizes fűben, sárban közel a 40-hez nem megy már. Sétáltunk tovább, és megtaláltuk a habparty helyszínét, igaz a mínusz első napra hab még nem járt, bár ki is akarna ebben a melegben habos vizes lenni. Persze betértünk egy gyors fodrászatra, hogy legyen stílusunk, mert a megjelenés fontos, így ők minden nap délután 3-tól este 9-ig fodrászkodnak, és sminkelnek nemre való tekintet nélkül.
Aztán szép lassan visszatértünk a Nagyszínpadhoz ahol a testvérek (The Chemical Brothers) kezdett nagy lendülettel, de akkorával, hogy még én is rohantam, mert közelebb jobb ugrálni, mint távolabb. Viszont a buli a harmadik számnál már le is ült. Tény, hogy nagy előadást nem vártam, de elég egysíkú lett ez a party, és most már a víz közelsége is megerősített abban, hogy hoppanáltam, olyan Potteresen a Balatonsoundra. Így a tesókat magukra hagytuk, majd újra a hazai Volt/Petőfi sátorban kötöttünk ki, ahol egy könnyed Magashegyi Underground-ot majd Szabó Balázst néztünk meg. És ekkor jött el a pillanat, hogy haza induljunk, hiszen nekem még lesz egy pénteki és szombati erősebb fesztivál napom, hiszen a szél csak fúj, hiszen a 15 fok vizesen nem meleg, hiszen másnap vagyis már aznap dolgozni is kellene. És vajon a HÉV meddig jár? De taxival sem lesz kifizethetetlen az út, így még a Sziget területén kerestük a sárga autókat, de hosszú sor állt így kimentünk, és ott szépen irányított módon beültünk egybe, ahol egyből csalódást okoztunk a sofőrnek, hiszen tényleg csak az Árpád-hídon kell átvinnie.
Simon BarBara
