Teszt – Rimmel Super Gel lakkok

Estimated read time 5 min read

A Rimmel idén tavasszal mutatta be a a Super Gel, a különleges, kétlépéses, zselés hatású lakkok fantasztikus színű és fényű sorát, mellyel az ígéretek szerint akár 10 napig is tökéletes marad a festés. Nagyon kíváncsi lettem rá, szerencsére a Coty Magyarországi képviselet gondolt ránk is, így három csodálatos színben és egy fedőlakkal el is kezdtettük a tesztelést kolléganőimmel.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy szerencsére erős és szép körmeim vannak, amelyek nagyon gyorsan nőnek, és nagyon elégedett is vagyok velük. Evidens lenne tehát, hogy imádom őket lakkozni, ennek ellenére sajnos ez mégsem így van. Ugyanis bármikor bármilyen lakkot is próbáltam ki, akár drágább, márkásabb verziót vagy olcsóbbat, az én körmeim nem szeretik, ha van rajtuk valami – néha az az érzésem, hogy a hajammal együtt önálló életet élnek – és maximum 2 napig marad rajtuk bármilyen körömlakk, olyan gyorsan lekopik vagy berepedezik a szín, ami azt eredményezi, hogy le is mosom. Géllakkot még ezelőtt sohasem próbáltam, így nagyon reméltem ezzel el tudok érni értékelhető eredményeket.

Rimmel_Super_Gel__index_Tesztvilág

De előtte pár szót ejtenék a Rimmel Super Gel lakkokról, mi is ez pontosan és hogyan kell használni?

A Super Gel lakkok lényege, hogy ugyanazt a tartós hatást kapjuk, UV lámpa és prof manikűrös segítsége nélkül. Két lépésből áll a lakkozás először kiválasztjuk az alapszínt, amelyet két rétegben kell felvinni a körmökre, majd száradás után felvinni egy átlátszó fedőlakkot, amely szép fényes hatást biztosít és tartósabbá teszi a manikűrt.

Amit én tapasztaltam

Nagyon szép színekben érhetőek el, a tesztelésre kapott színek közül a barna nude és a halványrózsaszín nagyon nagy kedvenc lett. Az állaguk sűrű, látszik hogy nem „hétköznapi” lakkok, az ecset kialakítása is tetszetős, lapos, könnyű vele dolgozni. Tényleg nagyon hamar megszáradnak, egy rétegnek elég körülbelül 2-3 perc. A felvitel után is ugyanolyan szép eredményt kapunk, mint amilyenre az üveg alapján számíthattunk. A tartósságával nálam már sajnos akadtak problémák. Bár sokkal, de sokkal tartósabb mint az általam eddig használt lakkok, de az ígért 10 nap „tökéletes eredményt” én meg sem közelítem. Polírozás, dupla réteg és egy átlátszó fedőlakk felvitele ellenére is a második napon már kopik le a festék a körmeim végéről, így a negyedik napon általában már le kell mosnom. Nagyon sajnálom, hogy ilyen „gonosz” körmeim vannak, pedig a hétköznapi tevékenységeken kívül (mosogatás 1-2 alkalommal, gépelés, kézmosás) semmi olyat nem csinálok, amely indokolná a festék idő előtti lekopását…Éppen ezért nagyon kíváncsi voltam kolléganőm véleményére, hogy kiderüljön, vajon velem van-e gond vagy a Rimmel lakkja ígér túl sokat…

Rimmel_Super_Gel01_Tesztvilág

Kolléganőim véleménye

Marcsinak rögtön megtetszett a barna nude árnyalat (Soul Session), mert már nagyon régóta ilyen színt keresett, de még egy márka kínálatában sem talált, így nagyon megörült, hogy ő próbálhatja ki először.

„Kíváncsiságból az egyik kezemre két rétegben csak a színes lakkot vittem fel, a fedőt nem. Tartósság tekintetében talán 1-2 nappal bírta tovább, mint amelyik kezemre nem vittem fel csak a színes lakkot. Viszont nagyon szép fényessé tette a manikűrt, így szerintem mindenképpen szükséges a használata. Tartóssága szerintem szuper, egy hétig is simán megmarad a színe kopás nélkül.”

Rimmel_Super_Gel02_Tesztvilág

Gabi kolléganőnk pedig a Red Ginger árnyalatot próbálta ki, bár ő már a tesztelés megkezdése előtt beszerzett a Glamour napok alkalmával pár darabot. 🙂

„Nagyon megtetszettek ezek az új Rimmel lakkok, főleg a szép színek miatt. Nagyon örültem, hogy a tartóssággal sem volt probléma. Hétvégi kertészkedés után, napi szintű súrolás, mosogatás ellenére is még az 5. napon is jó állapotban volt a manikűröm. Az állaga nagyon jó, sűrű, tényleg érződik a felvitelnél is, hogy ez teljesen eltér a sima lakkoktól. Engem abszolút meggyőzött”

Rimmel_Super_Gel_Tesztvilág

Kolléganőim maximális pozitív véleménye után így sajnos beigazolódott, amitől féltem, hogy valamiért az én körmeim nem szeretik, ha festegetem őket. Nem baj, azért én még kitartóan fogok próbálkozni. 🙂

A Rimmel Super Gel lakkok elérhetőek minden Rimmel álvánnyal rendelkező drogériában és hipermarketben 1699 Ft-ért.

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek