Pár napig élvezhette vendégszeretetünket a Japán dupla kabinos ISUZU D-MAX és reméljük ugyan olyan jól érezte magát, ahogyan mi is a volán mögött.
A tekintélyt parancsoló méretivel és a tágas személyautós belsőterével hamar megkedvelteti magát nem csak a vezetőnek, hanem az utasoknak is. Mivel a D-Max terepre született, ezért ne várjunk olyan rugózást, mint mikor gyerekkorunkban ringattak. Nem is feszesnek, hanem inkább masszívan keménynek mondanám. Ezt a „null” kilométeres terepjárót azért mégsem vittem erdőbe, vagy valami eső utáni nagy sárba, mert olyan szép, hogy az esélyt sem akartam megadni, hogy véletlenül akár egy ág is megkarcolja. Helyette inkább élveztem a D-Max adta autózási lehetőségeket.
Az automata váltós ISUZU két és fél literes dízel motorja brutálisan nagy erőt demonstrál amikor odalépünk a gáznak. Persze nem azonnal, mert az elektronika figyel minket. De a kis torpanás után tényleg érezni a nyomatékot, ami terepjárónál a legfontosabb. A 100 km/h sebességig kapcsolható összkerékhajtással már szinte nincs lehetetlen. Hiszen használhatja ezt erdészeti munkás, de akár egy mezőőr is. Minden esetre szerintünk bírja rendesen a vontatmányt is, hiszen a gyári adatok szerint 3,5 tonnás vontatási kapacitással bír. Az automata váltó sem „személyautós”, kicsit szokni kell, hogy miként játszatunk a gázzal és a fordulatszámmal. 1500-as fordulatnál a gáz visszaengedéssel már vált az automatika. Persze pörgethetjük is és akkor nem fog nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni. Természetesen pöckölhetjük is a tiptronic váltót, de a gázpedál játékával mindez megoldható „okosba”. Közben azt sem tudom mit írjak az autóról, mert a gondolatok össze vissza cikáznak bennem. Hol az autó mérges hangja, hol pedig látom magam egy off road versenyen Somogybabod dombjai között. Na de maradjak a realitások talaján és ne ábrándozzak terepjárónak kijáró aszfaltmentes útvesztőkről.
Az autó külsőre szemet gyönyörködtető. Nincs semmi sallang és semmi túlzás. Az autó frontján a króm díszek igazán mutatósak, amit nemes egyszerűséggel fog közre a két lámpatest. Az autó maga hatalmas és ezért a parkolás nem mondható egyszerűnek. Vadászni kell azt a helyet, ami legalább másfél autónyi szabad terület. A karosszéria nagyon masszívnak tűnik és érezhető is, hogy van benne anyag. Az árához képest viszont többet kapunk, mint amire hasonló típusoknál számíthatunk. Itt az utastér minőségi anyagaira gondolok elsőként. Nem az az egysíkú leegyszerűsített műanyag, pedig mégis csak az. Viszont jól feldobják a részletek.
A plató mérete nem mondható kicsinek. És megtaláljuk a fontos rögzítési pontokat is. Az autó hasznos (és ez a lényeg) a hasznos teherbírása 1 tonna. A plató műanyag védő borítása szerintem tartalmaz némi üvegszálat, amit a gyártáskor már az alapanyagban benne van. Ezzel lehet strapabíróbb a külső behatásokkal szemben. Persze ez csak egy teória, viszont ha így van és nem sima Polipropilén, akkor ott a pont!
Újra visszaültem a kétpedálos sárdagasztó „harci járműbe”
Az ülések hatalmas fotelek elől-hátul és eszünkbe sem jut, hogy esetleg kényelmetlenül fogunk elférni, még akkor sem, ha jól megtermett 120 kilós vadászok vagyunk, akik a nap végén visszaindulnak a vadászházba.
Az autó belsejében a középkonzol egy kicsit soknak tűnik. Mindenre külön-külön gomb van, ami első gondolatra nem is kellenének. A kormánynál is így vagyok ezzel.
Ha már terepes, akkor legyen terepes. Nem kell ide hangerő szabályzó, vagy bármi más. De mindent feledtet a kormány fogása és minősége. A vezetés kényelmes a minden irányban állítható ülés elektronikának köszönhetően.
Tágas-magas erős és az életérzés. Ez a négy dolog, ami miatt én a D-MAX mellett döntenék.
