A Nespresso kávéfőzőt vettük szemügyre

Megnéztük a Nesprsso Krups kávéfőzőt, és gyorsan nekiláttunk, és beindítottuk.

 

 

nespresso

Hol is kezdjünk bele a felsorolásba, amit ez a konyhai termék magáénak tudhat.

Három előre beállított kávé választó gomb segítségével választhatjuk ki  a megfelelőt.

Nem kell közvetlenül hálózati vízre csatlakoztatni, mivel a levehető hátsó tartályt könnyedén a csap alá tudjuk helyezni. Ugyanezzel a mozdulattal lehet a tejhabosítót is elválasztani a kávéfőzőtől.

Ezeknek az apró dolgoknak a tisztításnál van komoly szerepe, mert nem mindegy, hogy a tejhabosító tartályt egyszerűen, vagy küszködések árán tudjuk rendbe tenni.nespresso

A kávéfőző nem a régi hagyományos megtöltjük kávéval, és a felét mellészórjuk módon működik, hanem előre legyártott különféle kávékkal, amit más, és más színes kapszulába zártak. 

nespresso

Ezeket könnyen, és tisztán tudjuk a kávéfőző tetején lévő nyílásba tenni, és a fedél bezárása után már indul is a kávéfőzés.

Amilyen gyorsnak bizonyult a kávéfőző, annyira praktikus is.   A lefőzött kávé kapszulák  egy kis tárolóban gyűlnek össze, amit egy kis fiók kihúzásával ki is üríthetünk.  Mágneses csészetartó, és a melléfolyó kávé összegyűjtésére szolgáló kis tálca is a gondosságot tükrözi vissza.

 

A készülék ára 60 ezer Forint alatt mozog, ami elfogadható egy ilyen tejhabosító kis automatánál.

Technikai jellemzők:

Teljesítménye: 1260Watt

Víztartály kapacitás: 0,7 Liter

Felmelegedés: 25-30 másodperc

Méretek (H x Sz x M): 369 x 115 x 251 mm tartállyal a hátán
282 x 202 x 251 mm tartállyal az oldalán


 

 

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek