Vannak spontán tesztek, de ennek most története van.
Éhesek vagyunk, avagy az étterem teszt folytatódik…
Van olyan, amikor az embert az orra vezeti a jó irányba?
Kijelenthetjük igen!
Ma amikor hivatali ügyet intéztem, egyszer csak valami megmagyarázhatatlanul jó illatot éreztem.
Mentem az illat után, és csak sétáltam, sétáltam.
Természetesen jó vadász kopó módjára meg is találtam az illatokért „bűnös” helyet.
Milánó Ételbár
Mielőtt elárulnám merre találjátok ezt a helyet, beléptem és körbenéztem.
A bejáratnál egy vidám bábúra lettem figyelmes, ami remélem nem arra hivatott, hogy ha meghagyod az ételt, megverünk!
Az asztalokat a praktikusság, és a szolid szépség jellemezte.
Azért meg kell említenem, hogy nem csak szép, de makulátlan tiszta is volt minden.
Persze amikor az embert az orra vezeti egy jó ebéd elfogyasztására, akkor szinte csak egy számít, a kaja.
Az itt van rendesen, mert annyiféle van, hogy választani sem lehet.
Azért sikerült, „húsleves gazdagon” levessel kezdenem.
Gyönyörű színű levest kaptam, ami tényleg tele volt minden jóval.
Ami ebben a levesben az ízén kívül tetszett, hogy ebben a rossz időben jól esik egy kis forró leves. Ez az volt, és olyannyira jól fűszerezett, hogy nem kellett utólag semmit beletenni.
Sajnos a képen nem látszik, de akkora volt az adag, hogy egy fél is elég lett volna.
Ezután nem a napi menüből választottam, hanem egy Gyros tálat.
Ez hatalmas!
Ide csak farkas éhesen érdemes benézni, mert akkora adagot kapsz, hogy szétdurransz.
Amíg szép nyugodtan ebédeltem elkezdtem számolgatni a betérő vendégeket. Fél óra alatt 52 vendég jött be, és olyan kedves kiszolgálást kaptak egytől egyik akár csak én.
Nem távozhatott senki a pulttól úgy, hogy ne kapjon egy-két jó szót az ebédére várakozás közben.
Én nagyjából 3 perc alatt megkaptam az ebédemet, és mindenki kb. 5 percen belül.
Ez nagyon fontos, amikor valaki a félórás ebédidőben szalad el kajálni.
Nem csak a melósok, hanem a gyerekek iskola után is betévednek. Ők nem teljes árat, hanem a diák menüt kapják.
Láttam még sok sütit is, de már egy felet sem tudtam volna megenni, mire kivégeztem a második fogást.
Nem csupán egy egyszerű „kajáldába” vezetett az orrom, hanem egy kincses barlangba, ahol az ízektől kaptam gasztronómiai sokkot!
Ez a sokk felért abban a kiéhezett helyzetben egy lottó ötössel.
