„A többi együttes játszik, Rammstein égett”, avagy újra itt a Rammstein

Estimated read time 6 min read

2023 július 11-én újra tűz üt ki a Puskás Arénában. Na azért tűzoltót ne hívjunk egyből, mert ez itt kérem kötelező színpadi kellék, mára már a legnagyobb biztonsági előírásoknak megfelelően (tudjuk minden kezdett nehéz).


Bevallom az utóbbi két, azaz kettő év koncert elvonás megtette hatását, mert a hír hallatára könnybe lábadt a szemem, a szívem pedig kalapálni kezdett. Pedig egy ominózus belga koncerten már volt némi utalás, hogy hallo Magyarország jövünk, de hát tudtam én csak nem gondoltam. De nézzük is mi ez a Rammstein jelenség?! A zenekar nagyszerűen ötvözi a hard rockot, az ipari metált és az elektronikus zenét: all in one. És teszik mindezt német nyelven. Valójában minden zenei réteget kedvelő talál benne magának szimpatikus elemet. Aki pedig a koncerteken a látványt élvezi, az sem marad élmény nélkül, hiszen tűz van babám, tűz van! Vagyis lesz. És nem, nem tudjuk megunni, pedig kicsiny hazánkban immáron ötödjére érkeznek (1998, 2005, 2010 és 2011).


Az együttes 1994-ben alakult meg, Azóta 14 albumot adtak ki természetesen koncertalbumokkal és egy válogatás albummal együtt. És igen néhány ezekből platina szintre emelkedett, nem egyszer, hanem kétszer. Megszámlálhatatlan díjra jelölték már a zenekart, melyből jó párat haza is vittek. Természetesen a „törpök élete nemcsak játék és mese” így az együttes túl van némi pereskedésen is, melyből győztesen kerültek ki, így már Németországban is tiltás és cenzúra nélkül kiadhatták a hatodik Liebe ist für alle da albumukat.
Lehet őket szeretni, lehet őket utálni egyet viszont nem lehet: szó nélkül hagyni. Az biztos, hogy 2023. július 11-én ismét egy gigantikus show szemtanúi lehetünk. A jegyeket szeptember 8-án, csütörtökön, délelőtt 10-től elővételben megvehetjük a livenation.hu oldalon. Fontos információ olvasható az oldalon: a Rammstein jegyek személyre szabottak. Ez azt jelenti, hogy minden belépő az adott jegyen megnevezett személyhez kötődik, így a névre szóló Rammstein belépők átruházása vagy bármilyen továbbítása tilos. Ezzel kapcsolatos további részletek a jegyvásárlás folyamatában kaphatók. Ez a speciális és tudatos szabályozás azt a célt szolgálja, hogy minél több rajongónak legyen esélye tisztességes, és nem túlzott áron történő jegyvásárlásra.

 

 

És akkor nem maradhat el a hivatalos sajtóanyag sem

RAMMSTEIN: az európai stadion turnénkkal harmadszorra is visszatérünk 2023-ban!

Végre Budapest is része a turnénak a Puskás Arénával, július 11-én!

A Rammstein fokozva a tempót bejelentette: 2023-ban is visszatérnek az európai stadion turnéjukkal, immár harmadik
alkalommal!
Hogy pontosan mit jelent ez a turné, arról már számtalan újság beszámolt idén: akkora színpadot, ami időnként
túllóg a stadion tetején is, tűzzel és lánggal bevilágított show-t, tökéletesen hangszerelt zenekart, a Rammstein
színpadi humorát és szenvedélyét – és mindezt stílusban, méretben és minőségben valóban egyedülálló
módon prezentálva. Így teljesen logikus, hogy a Rammstein minden rajongójának és a rajongóvá most válóknak
újabb esélyt kínál, hogy élőben megtapasztalhassák „gigantikus show”-jukat (Rolling Stone), amitől az európai
„stadionok megremegnek” (Nordkurier) „rengeteg tűzijátékkal, durranással és füsttel” (Sueddeutsche Zeitung).
EURÓPAI STADION TURNÉ 2023
május 22. Litvánia, Vilnius, Vingio Parkas
május 27. Finnország, Helsinki, Olympiastadion
május 28. Finnország, Helsinki, Olympiastadion
június 2. Dánia, Odense, Dyrskueplads
június 7. Németország, München, Olympiastadion
június 8. Németország, München, Olympiastadion
június 14. Szlovákia, Trenčín, Trenčíni Reptér
június 17. Svájc, Bern, Stadion Wankdorf
június 18. Svájc, Bern, Stadion Wankdorf
június 23. Spanyolország, Madrid, Estadio Cívitas Metropolitano
június 26. Portugália, Lisszabon, Estádio Da Luz
július 1. Olaszország, Padova, Stadio Euganeo
július 6. Hollandia, Groningen, Stadspark
július 11. Magyarország, Budapest, Puskás Aréna
július 15. Németország, Berlin, Olympiastadion
július 16. Németország, Berlin, Olympiastadion
július 22. Franciaország, Párizs, Stade de France
július 26. Ausztria, Bécs, Ernst-Happel Stadion
július 30. Lengyelország, Chorzów, Stadion Śląski
augusztus 4. Belgium, Brüsszel, King Baudouin Stadium
Jegyek szeptember 8-án, csütörtökön 10 órától kaphatók. A budapesti belépők a www.livenation.hu oldalon
keresztül érhetők el. A turnéval kapcsolatos információk és hivatalos jegyértékesítési linkek a
rammstein.com/tickets oldalon találhatók.
A Rammstein rajongói klub, a “LIFAD” tagjainak elővásárlási lehetőséget biztosítanak szeptember 6-án 10
órától, 24 órán keresztül.
Annak érdekében, hogy minél több rajongó tisztességes áron vásárolhasson jegyet, kérjük, tartsa be a
következőket:
Javasoljuk, hogy minden rajongó, aki szeretne jegyet vásárolni, előzetesen hozzon létre ügyfélfiókot a hivatalos
jegyterjesztőnél, hogy később, az értékesítés kezdetén gyorsabban tudja lebonyolítani a rendelési folyamatot.
A Rammstein jegyek személyre szabottak. Ez azt jelenti, hogy minden belépő az adott jegyen megnevezett
személyhez kötődik, így a névre szóló Rammstein belépők átruházása vagy bármilyen továbbítása tilos. Ezzel
kapcsolatos további részletek a hivatalos jegyértékesítő oldalán találhatók, illetve a jegyvásárlás folyamatában
kaphatók.
Ez a speciális és tudatos szabályozás azt a célt szolgálja, hogy minél több rajongónak legyen esélye tisztességes,
és nem túlzott áron történő jegyvásárlásra.

 

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek