Na persze, majd a cikk elején elárulom mit von ki a rizsből a gép… Azt várhatjátok még egy darabig!

Közben eszembe jutott az internet fénykora, amikor Fogarasi Árpi már megelőzte a Lauben márkát, mert ő is kivont valamit, mégpedig a “vízbű a zoxigént” Aki erre nem emlékszik az járjon utána.

Lauben Low Sugar Rice Cooker 1500AT – Rízsfőző

 

Már az elején megírom, hogy tőlem semmi jóra ne számítsatok ha rizsről van szó, mert nem igazán szeretem. Utálom, amikor ragad, utálom, amikor kiszárad és akkor is, amikor nincs jól eltalálva a főzése. Meg azért én nem is vagyok Ázsiai, szóval jó nekem a rántott hús burgonyával is, csak úgy egyszerűen, de annál nagyszerűbben.

Kibontom és megmutatom mi az az UFÓ.

 

 

Nagy műanyag valami, ami olyan, mint egy nagy dínó tojás, vagy valami hasonló. A tetején szépen le van fóliázva az UFO, hogy ne sérüljön. Mondani sem kell, hogy azonnal leszedtem és le is akartam fényképezni, de nem igazán sikerült, mert olyan fényes, mintha tükörből lenne. A felnyitható tetőn vannak a kezelő gombok, aminek funkcióit még nem tudom, mert a kicsomagolás az első és a beüzemelés. Külalakra letisztult a forma, ebbe semmi kivetni való nincs. 

Már látom…, rövid a hálózati kábel. Ezt szerintem eléggé elméretezték, mert hosszabbító kell, hacsak nem pont a rizsfőző mögött van a konnektor. Én olyan 1,5 méter kábelt tettem volna bele, ami az igazi arany középút. A spórolás nem ezen a pár centin múlik, azért valljuk be.

Még jó, hogy a dobozban lévő füzeten van egy QR kód, mert sose jöttem volna rá, hogy miként is vessem be. Szóval a QR kód jól jött, így egy YouTube videóra kerültem, mi talán 1,5 perces tutorial lehetett. Nem kell kétségbe esni, mert olyan egyszerű, mint a vasgolyó. 

Neki is láttam rizs főzni

Én aki utálja a rizst, annak még a végeredmény is mindegy, de azért nem adtam fel.

Egy mérőpohárnyi vizet tettem a rizsfőző teflon bevonatú edényébe, majd a videó szerint beletettem a kis rozsdamentes perforált bográcsot, amibe jöhetett egy mérőpohárnyi rizs. A rizsre még egy kis mérőpohárnyi víz jött, majd rátettem a fedő tálcát.

 

A tetőt most már lezártam és jött a beállítás. Ez nagyon egyszerű, szóval benyomtam a gyors főző funkciót és elbaktattam a fürdőszobába. Kb. olyan fél órám lehetett, mire a kijelző visszaszámlálva lejárt. Én addig megfürödtem és nem azzal foglalkoztam, hogy vacsorát kreáljak. 

Ha már automata a rizsfőző, akkor hagytam kibontakozni.

Harmincöt perc elteltével sípolt is a rizsfőző, hogy elkészült a finomság. Ha egy kis ideig nem vesszük ki a rizst, akkor a gép átvált melegen tartó készülékké, így nem kell kapkodni, ha a rántott hús még nem készült el.

 

 

Kinyitottam és akkor láttam, hogy talán meg is főtt és nem áll egy merő víz sehol, csak pár páracsepp a tető belső felén, aminek nem árt, mert rozsdamentes acélból készült.

Nem volt ragacsos és nem is állt össze egy nagy masszává a rizs. Megkavartam és utána ki is öntöttem egy tányérba, majd jött a mirelit kukoricás rizs. Ugyan olyan időre, vagyis a gyors főzésre tettem. 

 

 

 Van a készletben egy műanyag kis lapát, amivel meg lehet törni kicsit a rizst, miután felnyitottuk a tetejét a Lauben rizsfőzőnek.

Meglepődtem a rizs ízén, mert nagyon nem volt rossz, sőt! Az első adagot úgy megettem, mintha kötelező lett volna. Na ez egyáltalán nem tapad össze és nem duzzadnak a rizsszemek a víztől. Engem lefőzött ez a rizsfőző! Mondom úgy, hogy utálom a rizs. A mirelites kukoricás kombó is finom lett, bár azt kicsit én megsóztam, mert úgy jobbnak találtam. 

Hab a tortán, akarom mondani mit is von ki a rizsből a Lauben rizsfőző?

Nem mást, mint a rizsben lévő cukrot. És ezt meg is teszi, ha nem is 100%-ban, (de ezt ugye ki tudja bizonyítani konyhai körülmények között) de ennek ellenére érdekes dologra lettem figyelmes.

Vagy én csináltam valamit rosszul, vagy már fogalmam sincs, de a rizsben lévő cukornak abban a kis rozsdamentes tetőben kellett volna összegyűlni, amivel lezárjuk a riszt a “bográcsban”. Legalább is én így gondolom és így is lehetséges a készülék átvizsgálása után.

 

No de nekem nem volt ott semmi! De máshol igen, mert akkor vettem észre, amikor már a tisztításnál tartottam és szétszedtem a gépet. Dicsak Buksi, az összegyűjtött cukrok abban a tálban voltak, amibe a főzés elején a vizet tettem. Csak pislogtam és meg is kóstoltam gyorsan. Teljesen olyan íze volt, mint a karamellnek, szóval mi más ez, mint ha nem cukor. Igaz nagyon hajszálvékony lerakódás volt, szinte olyan fóliaszerű filmréteg, de határozottan cukor és meglepően sok. Nem is gondoltam, hogy ennyi cukor van egy kis rizsben.

Nekem se kellett több, mert én “Mindenbű ki akartam vonni a zoxigént”, vagyis inkább a cukrot. 

Nekiláttam hát annak, ami otthon volt és biztos van benne cukor, de előtte mit mond a forgalmazó…

Low sugar funkció – egészséges főzés munka nélkül

Az egészséges életmód rajongóit különösen a Lauben rizsfőző low sugar funkciója örvendezteti meg. A speciális technológia a főzés során automatikusan különválasztja a a rizsben lévő felesleges cukrokat a keményítőtől. Ezek a felesleges és gyors cukrok a főzés során különválasztásra kerülnek a rizstől, majd a belső fedél zselatinná alakulnak át. Ha gyakran sietve eszik, és mégis szeretne egészségesebben táplálkozni, a Lauben Low Sugar Rice Cooker ideális segítőtársa lehet.

Míg a táplálkozási szempontból gazdag szénhidrátok a rizsben maradnak, a felesleges cukrok a hulladékba kerülnek, és nem a gyomrába. Nem hiába mondják, hogy az vagy, amit eszel. A szénhidrátok megfelelő fogyasztása megakadályozza a vércukorszint megemelkedését, az elhízást és pozitívan befolyásolja a szervezet működését. A tapadásmentes kialakításnak köszönhetően a kedvenc étel elkészítése nem igényli zsír  hozzáadását. A Lauben Low Sugar Rice Cooker segítségével minimális erőfeszítéssel készíthet egészséges ételeket, és fontos lépést tehet az egészséges táplálkozás irányába.

 

Ott tartottam, hogy még valamit kellene főzni. Hmm, ez lett a sütőtök!

 

Ezt már nem 35 percre állítottam, mint a rizst, hanem két órára. Gondoltam ennek sok idő kell. Ugyanúgy, ahogyan a rizsnél, itt is tettem az alsó tálba egy kis vizet, rá a rozsdamentes tetőt és rajta. A végeredmény nem olyan lett, mintha sütöttem volna, de finom lett végül is. Cukrot azt nem találtam sehol, szóval állok neki levest főzni a rizsfőzővel, mert mindent is lehet, csak akarni kell!

 

Lauben Low Sugar Rice Cooker 1500AT – Rízsfőzőről itt találtok bővebb infókat!

A termék ára az e.Maki webáruházban 46990 Ft!

 

 

Műszaki adatok

Modell sz.

LBNRCD1500AT

 

 

Feszültség / Frekvencia

220-240 V~ 50/60 Hz

 

 

Névleges teljesítmény

500 W

 

 

Melegítési módszer

Főzőlap

 

 

Össztömeg

3,0 kg

 

 

Nettó tömeg

2,1 kg

 

 

A termék méretei

222 x 222 x 220 mm

 

 

Űrtartalom

1,5 l

 

 

Minimális adag

1 adag

      Maximális adag

3 – 4 adag

tartozékok

Mosogatógépben elmosható belső edény

Mérőpohár

Kanál

Belső fedő gőzelvezető lyukakkal

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.