És elérkezett az egyetlen nap, amit a magam örömére vártam: mert hát Therapy?… A kérdőjel a nevükben van, nincs mit tenni, még ha a word hülyének is néz. Mások is néztek nagyokat, hogy kik is ők, és vajon én miért is várom annyira őket, ha ők még csak nem is hallottak rólak, vagy ha mégis, akkor is csak keveset.
Nos, ők annak idején a Nirvana, Pearl Jam szekcióval egyidejűleg jöttek az életembe, és bár fennmaradtak, de mégsem lettek olyan híresek. Hiszem, hogy az első albumok az együtteseknél azért másabbak, jobbak vagy legalábbis őszintébbek, mert azok ösztönből, érzésekből jönnek. A szövegeket még egy-egy tankönyv szélre írják fel, a zene négy fal közt, akár a szülői garázsban születnek. A dalok pedig igazi életérzéseket, megélt dolgokat adnak át, közvetítenek azoknak, akik épp ugyanazt élik át, így aztán szépen betalál. Hmm. Láttam már őket réges-régen Szigeten és jók voltak. Aztán jöttek vagy fél éve Budapestre, most meg szinte házhoz jönnek. Szóval vártam és készültem. Figyeltem az embereket, próbáltam kiszűrni, kik jöhetnek miattuk, de csak 2-3 arcot leltem a tömegben. Sebaj, legalább elférünk. És akkor egyszer csak felcsendült az Isolation, ami így is jó, de mégis egy igazi Joy Division (akiket még kevesebben ismernek) és az ütemmel éreztem, hogy a világ bezárul és csak ők és mi vagyunk ott páran. Egyszerűen, lelkesen, ők feketében, egy szóval a kivetítőn, mert ez nem mást, mint Therapy? a szívnek, a léleknek, a múltnak, a jelennek és a láthatatlan jövőnek. És igen ők is tudják, hogy a Nurse és a Troublegum album, amit szeretnek az emberek, és persze van másik 10 album is, és azon is vannak jó dalok, de az elsőket nem haladja meg.
És odafigyelve a rajongókra szinte minden második erről szólt. És igen, le lehet írni együtteseket, hogy ők sem olyanok, mint régen, de ugye mindannyian tudjuk, milyen is amikor egy Tankcsapda koncerten megszólal Johnny a mocsokban?! Alig vártam, hogy leadhassam valakinek a fényképezőmet, mert ősi szabály fényképezni és bulizni egyszerre nem lehet. Így aztán amit lehetett kiizzadtam és kiüvöltöttem magamból, mert vannak bennem elfojtott dolgok. Benned vannak? Akkor menj és üvöltsd ki magadból! Kedvesen magyarul, igaz ékezet nélkül, de megköszönték és buzdítottak, hogy hangosabban. A koncert végén volt egy gyenge próbálkozásom a közös fotóra, de közölték hogy nem hiszik, hogy megállnak mert sietnek a szállodába, majd vissza a Tankcsapda koncertre, mert őket látni akarják.
Hát őket én is láttam, de előtte azért egy kis Zagar-t még magamba szívtam. Ők is pörögtek, de nekem nehezemre esett lepörögni az előző terápiáról, de azért csak sikerült. Aztán jött a Csapda. Nos, én kérek elnézést mindenkitől, mert illene csak jót írnom, de… és sóhaj. A rockipar legalja a Sálálálláá. És igen, ez azt hiszem a harmadik szám volt. Elhiszem, hogy 6.000 emberből 4.000 ismeri és szereti, és senkit sem akarok megbántani, de ez ugyan mi??? Nem kell velem egyetérteni, és én sem kövezek meg senkit, de akkor is ez a legalja… persze lehet még fokozni egy Alföldi gyerekkel, de ugye senki sem lepődik meg azon, ha az ötödik vagy hatodik szám után leléptem, mert Johnny úgysem jön elő a mocsokból, Marci meg már készülődik a Fruttikkal. Ohh by the way… miközben próbáltam közös fotót kicsikarni a terápiás vezetőmmel ők is jöttek a színpadhoz. A biztonsági ember nem engedte be őket, mert hogy nincs szalag a kezükön, meg amúgy is kik vagytok? A válasz: mi fogunk itt fellépni, mi lennénk a Vad fruttik. Erre a biztonsági ember megvonta a vállát, hogy neki aztán mindegy, nincs szalag, nincs belépés… én mondtam nekik, nyugi én beengednélek titeket, a biztonsági őrnek pedig ajánlottam Google barátunkat, hogy töltsön le egy képet és azonosítsa be az embereket. Összegezve: nem lettünk barátok. Na de mire visszatértem a fergeteg rockparty-ról már láttam, hogy feljutottak a színpadra. És elkezdődött az Embergép. És igen, ezen az estén másodjára szűnt meg számomra a világ, mert Marciék eső nélkül is tökéletesek voltak. És igen akár a Therapy? ők is tudják, mi kell a népnek, mert a népnek kellenek az ősi ösztönből jött érzések. Kellenek a valódi érzelmek, a megélt őszinte dolgok, mert ezek átjönnek, hiszen:
Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Végül minden végső helyére kerül,
maradok – ott, ahol voltam – egyedül.
Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.
Simon BarBara
