Vendégszerzőnktől, Barbitól
Black Sabbath, Black Sabbath, Black Sabbath
Legelőször édesapámtól hallottam a Black Sabbath-ról, ami már akkor is öreg együttesnek tűnt. Ennek ellenére lekötött, tetszett, és tudtam, hogy ők valami nagyot alkotnak – mindenesetre meghatározó alapot adtak zenei ízlésemnek. Így amikor felröppent a híre, hogy jönnek, és hogy most aztán tényleg utoljára, nem volt kérdés hogy megnézzük-e.
Az elsők között vettük meg online e-ticketünket és csak vártunk. Aztán – mert az élet nem áll meg – következett egy nem várt fordulat, és fájó szívvel ugyan, de megváltunk a jegyeinktől. Ezután – mert hát semmi sincs véletlenül – a fordulat visszafordult, és mi ott álltunk (valójában ültem a net előtt) jegy nélkül; és láttam hogy a közösségi oldal forr a készülődéstől. Majd döntés született: nekünk ott kell lennünk. Így következett a jegyvadászat: profilkép, adatlap nyomozás (mert nem bízunk már sem másban sem magunkban), de legvégül jegyek pdf-ben az online zsebükbe kerültek vasárnap estére. Majd hármat aludtunk és harcra fel. Sokan tartottak attól, hogy lassú lesz a bejutás. Nos, sok mindent el lehet mondani a Sportarénáról, de azt hogy 
nem 100% a szervezésük/rendezésük, na azt nem. Így én nyugodt voltam, főleg úgy, hogy az előzenekar nem érdekelt (kövezzen meg érte bárki). Tehát nem siettem, de még így is 20:20-ra már bent is voltam.
Összeszedtük egymást, hiszen volt aki Szegedről érkezett, én meg Debrecenből, és persze Pestről is jöttek páran. Az emberek összes létező életkora felvonult: 14-70-ig vagy akár még tovább. Mi küzdelem nélkül beléptünk a normál állóhelyünkre, ahol egyből realizáltam, hogy sokat nem fogok látni majd, de hát nem tehet senki sem arról, hogy 164 cm-el áldott meg az Isten. A kezdés 21:00-ra volt jegyezve, és fél füllel hallottam, hogy reménykedjünk, hogy nem késnek. És nem is kellett csalódnunk, mert 20:59-kor már fel is csendült az intro. Igen, a kölcsönös tisztelet fontos és sokat számít – hiába állsz a színpadon, becsüld azt, aki eljött időt és pénzt áldozva rád. És a Black Sabbath ezt szépen közvetítette felénk. A tracklist-et már pár napja meglestem és végighallgattam, így meglepetések nem, csak várakozások voltak. Ozzy kortalan hangja fél perc alatt megtöltötte a termet, ha becsuktam a szemem megszűnt a tér és az idő, pedig az utóbbi már igencsak eljárt felette. Ettől függetlenül mozgott, járt fel-alá és lelkesített bennünket. Megjegyzem utóbbira aligha volt szükség, mert a lelkesedésünk level 10-en mozgott. Többször is bemutatta zenész társait, és a nép egyszerre üdvözölte őket. Néha a kivetítőn el-elkaptam egy kedves mosolyt, melyet nekünk szánt, és ettől mi is mosolygósra fogtuk.
Tudtam, hogy nem sokkal lesz hosszabb az egész, mint másfél óra, és én egyáltalán nem róttam ezt fel, hiszen az ő korában, egészségi állapotában ez is igencsak becsülendő. Valahol bennem volt, hogy tudom hogy The End, de ennek itt most még nem lehet vége. Mikor felcsendült a Dirty woman, súgólistámról tudtam, hogy már csak egy dal van hátra, amit én nemes egyszerűséggel csak A dal-nak nevezek. Belül kértem Ozzy-t, hogy le ne menj, mert nem bírsz visszajönni, de nem kellett aggódnom, hiszen tapasztalt vén róka ő már, így egy-két perc taps után ő is, és mi is egyszerre skandáltuk: One more Song! Majd elkezdődött. És igen, ekkor már az ülők is álltak, és állók is ugráltak, és előkerültek a kép/hang felvevők, mert azt ugye nem szabad, de azért mégis mindenki meg akarta örökíteni ezt a végjátékot. Hála az égnek az enyém jelzett, hogy kevés a tárhely, így nem zavarta meg a tökéletes pillanatot: azt, amikor több ezer ember egyszerre lélegzik, egyszerre ugrik és szívük egyszerre dobban! Aki tudja adja át: Ozzy köszönjük, szép búcsú volt ez!
Az utolsó számot ITT átélheti bárki.
Black Sabbath
