East Fest 2015 – jön az utolsó nap

Estimated read time 4 min read

Elképesztő gyorsasággal repült el a mezőtúri East Fest első három napja, és azt hiszem, elég sok fesztiválozó nevében kijelenthetjük, hogy eddig nagyon rendben van a keleti buli. Nézzünk kicsit magunk mögé, amíg a kávét kortyolgatva felkészülünk a mai zúzdára.

Szerdán már a reggeli órákban tömött sorok álltak a helyszínnél, igaz ez idén már nem volt annyira meglepő, nem úgy, mint tavaly, amikor valószínűleg mindenkit meghökkentett az a hatalmas ugrás, amit a látogatószámban elért az East Fest. Erre felkészülvén ebben az évben már igyekeztek a szervezők is gördülékenyebbé tenni a bejutást, a kapukat – a tömeg legnagyobb elégedettségére – már a beígértnél korábban sikerült kinyitni, a fesztivál területe pedig pillanatok alatt megtelt élettel.

Szerdán este még sok volt a „fitt” arc, az Intim Torna Illegál szépen megmozgatta a sorban állás közben megfáradt végtagokat, nulladik naphoz képest pedig meglepően nagy buli kerekedett az este végére. Másnap jött a következő turnus, még mindig rengetegen álltak a pénztáraknál napijegyért/bérletért, és bizony aki nem vette meg időben a csütörtökre szóló karszalagot, az este már nem is tudta, ugyanis elfogyott, ami jól mutatja, hogy mekkora érdeklődés övezte a Wellhellot, vagy mondjuk a Punnanyt. Igaz a mi örömünket kissé beárnyékolta a tény, hogy az Ismerős Arcokat nagyon korai időpontra tették, ráadásul a nagyszínpad totál áthallatszott, amit Nyerges Attiláék szóvá is tettek, és teljesen igazuk is volt. A Subscribe is eljött a záróturnéján Mezőtúrra, azt hiszem sokaknak nagyon fognak hiányozni, köszönet nekik az elmúlt évek East Fest-es bulijaikért (is). Egy utolsót pörgetett még a népen az Auróra is, bár sokan már nem voltunk rajta, Vigiék megcsinálták az esténket. Igaz a hangosítás ramaty volt, de talán pont ez adta meg a borsát a koncertnek, az Auróra nem komolyzenei hangverseny, amin csipkekesztyűben isszák a teát a nézők, és ez így is van jól.

ef2

Tegnap aztán már bőven túlsúlyban voltak a gyűröttebb ábrázatok, az East Fest 500 méteres körzetében további minifesztiválok alakultak ki az este során, mindenki úgy bulizott, mintha az élete múlna rajta, jó volt átélni a hangulatot. A Road-ra értünk ki, így sajnos a Quimby-ről nem tudok nyilatkozni, a nagyszínpad előtti tömeget látván vélhetően Kiss Tibiék is jó koncertet csaphattak. A Junkies sajnos a sátorba „szorult”, de eddig a fesztivál legnagyobb pillanata az övék volt, nagyon élték az estét. A Metalluston is maradtak még, igaz, a nagyszínpad környéke ekkorra már kiürült, egy-két koncertet még szívesen elképzeltem volna ott is, talán majd jövőre. Viszont a belsőbb részeken szó szerint csak lépésben lehetett közlekedni.

Ma még többek között Kowalsky meg a Vega, Depresszió, illetve Tankcsapda is lesz, úgyhogy mindenki készítse elő utolsó erőtartalékait, mert a mai este nem egy könnyed lezárás lesz, hanem egy kőkemény szombat este, amivel méltó módon veszünk búcsút az idei East Fest-től, és egyben el is kezdjük számolni a napokat a következőig. Hétfőn jövünk egy hosszabb összefoglalóval, addig is további kellemes arconpörgést minden kedves fesztiváltársnak.

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek