Egyre jobb az idő és ezzel együtt elkezdődnek a lakásfelújítások. Nem mindegy mekkora lesz a költségvetésünk, ezért egy korábbi tesztünk szereplője ismét előtérbe került.

Mielőtt nekilátunk a gázszerelővel vagy a tervezővel konzultálni, hogy milyen fűtési rendszert építsük a házunk új részeibe látogassunk el a NordArt irodába.

Hogy miért? Talán megért pár gondolatot ez a modern fűtési rendszer, ami nem áll szemben a fűtési rendszerek csatájában, hanem egészen más síkon hagyja állva a hagyományos rendszereket.

Nordart fűtőpanelek, amik kicsit megmozgatták a fantáziámat a lakásfelújítással kapcsolatban.

Több ezer ház épült a hetvenes évektől , ami jellegüket tekintve igen egyformák. Ezeket a kertes házakat “kocka háznak” hívjuk. Ugye minden kedves olvasónak azonnal beugrik egy ilyen kockaház kinézete. Két nagy ablak a kocka alap és a bejáratnál lévő kis terasz.

Volt ahol a ház alapterületének felhasználásával, de sok háznál kiugró nagy terasz épült, ami a bejárat előtti lépcsős nyitott előtér volt. Jól esett ide kiülni a kerti székre és megbeszélni az élet nagy dolgait. De sok háznál a teraszt egyszerűen csak úgy hagyták haszontalanul, kihasználatlanul.

Ahogyan a panellakásoknál már évtizedek óta láthatjuk az erkélyek beépítést, most már nem meglepő a kockaházak teraszainak téliesítése sem.

Itt merült fel a Nordart fűtőpanelek egyszerű és praktikus felhasználása.

Tesztvilág, Nordart, infrapanel (1)

Az én házam az én váram, ezért próbáljunk ne csak praktikusan, hanem ésszerűen is kezdeni a felújítást . A fönti képet a System Group kft biztosította nekünk, akik folyamatosan építik be a házak teraszait. Sokszor felmerül a kérdés a fűtéssel kapcsolatban. na és akkor jön a … Tehát az elektromos fűtőpanel lehetősége. Nordart-Tesztvilág-2 Nem kell a ház gázrendszerét áttervezni, nem kell a vegyes tüzelésű rendszert átépíteni, és nem utolsó sorban nem azért építjük be a teraszunkat, hogy egy nagy fűtőtest elfoglalja a helyet. De sorolhatnánk a konvektor füstelvezetését, ami ebben az esetben nem megoldható. Persze a hazai “szakik” megoldanák, de ki szeretne egy parapetes gyönyörű üvegfalat? Segítek senki.

Tesztvilág, Nordart, infrapanel (3)

A terasz szerepe a fény és nem is kellene valami csúnya konvektorral, vagy radiátorral tovább csökkenteni a szabad helyünket. A konvektorunkat úgyis minden évben ellenőriztetnünk kellene a pókok miatt, akik előszeretettel tanyáznak be és ezzel akadályozva a működést. Inkább a konvektornak szánt egyébként is kis helyet díszítsük virágokkal, mert a beépített teraszok üvegházként üzemelnek. A virágok gyönyörűek lesznek és irigykedve nézik vendégeink. Van egy hatalmas előnye a beépített teraszoknál a Nordart fűtőpanelnek. Az a mobilitás és a szín. Több szín közül választhatunk és vásárolhatunk pár forintért hozzá lábakat. Ez azért fontos , mert ha teli üveg a teraszunk, akkor nem tudjuk hová fölcsavarozni a tartókonzolt.

Mi van akkor ha jön a jó idő és már nincs szükség a fűtésre? A Nordart fűtőpanelt egyszerűen eltesszük és nyoma sem marad. Hol tudjuk ezt megtenni a hagyományos rendszerekkel?

Nordart , Tesztvilág (1)