Gyöngyösi kirándulás

Estimated read time 7 min read

Gyöngyösi hétvégénket az Állatok Világnapja ihlette, mert itt nemcsak a kisoroszlánjairól híressé vált Gyöngyösi Állatkertet látogathattuk meg, hanem az ország egyik legjobb természettudományi kiállítását is megtekinthettük a Mátra Múzeumban.

Szálláshelyünk a Hotel Opál volt, amely a már említett Mátra Múzeumtól gyalog 3 percre található. A szálloda három csillagos superior besorolású. A szobái meglepően tágasak, bőven van helye a ruháknak, játékoknak, táskáknak. Az ágy méretére sem lehet panasz, még egy keresztben alvó gyerekkel is viszonylag kényelmesen telt az éjszaka. Kényelmünket szolgálta továbbá a nagyképernyős tévé és mini bár. A fürdőszoba szintén nagyobb méretű az átlagosnál, és minden kéznél van benne, amire szükség lehet. A hotel nagy hangsúlyt fektet a kisgyermekkel érkező vendégek igényeinek kiszolgálására. Az első emeleti játszósarok hamar elvarázsolja a kicsiket, de unatkozni az étkezések idején sem fognak a csemeték, mert az étteremben kis rajzoló rész, a mellette lévő folyosón pedig egy játszókuckó teszi élvezhetőbbé a család minden tagja számára a vacsorát. Újszerű ötlet, hogy a wellness-részleg területén is kialakítottak egy elkerített játszóhelyet, így most először fordult elő velem, hogy nyugodtan üldögéltem a szaunában, mert bentről láttam, hogy odakinn vidám és biztonságos játszadozás folyik. Medence ugyan nincs, de a jakuzzi, és a két szauna (hagyományos, és infra) elegendő volt a kikapcsolódáshoz, főleg mert mindehhez egy kellemes masszázs is társult. Masszázsokból hihetetlen széles a választék, még baba- és gyermekmasszázs is van, ami nagyon népszerű volt az ötévesek között, még féltékenykedtek is az aranykezű Marikára. A személyzet a szállodában kedves, mosolygós, és gyerekszerető.

Na de térjünk vissza az állatokra, akiké a főszerep volt a hétvégén! Először a Gyöngyösi Állatkertbe mentünk, amely péntek délután szemerkélő esőben nem volt zsúfolt. A belépőjegy a büfében váltható meg: felnőtt 900 Ft/fő, gyermek 600 Ft/fő 2 éves kortól. A belépőjegyből 100 forint levásárolható a büfében, ahol érdemes kicsit elidőzni, mert egy jó kávé mellett három akvárium lakóiban gyönyörködhetünk, és még egy ázsia víziagáma fürdőzési szokásai is kileshetjük. A büfé belső termeiben a vadásztrófeák mellett élő állatokat vannak, így akár leguánok és szőrös pókok társaságában uzsonnázhatunk. A vendéglátóhely élővilágát magunk mögött hagytuk, és elindultunk megismerkedni az állatkert többi lakójával. Elsőként a szurikátákkal és két félős indiai tarajos süllel találkoztunk.

Aztán a hüllőház számomra kevésbé vonzó kígyói következtek, amit egy édes kis repülőmókus azért barátságosabb hellyé tett. Körülbelül ennyit láttunk, amikor hosszabb időre elakadtunk az állatkert közepén elterülő fajátszótéren, ahol végre meg tudtam mutatni a kisfiamnak gyermekkorom kedvenc játszótéri játékát, a mókuskereket. Hosszú lenne felsorolni, hogy hány féle állat található itt, de aki felkészülten szeretne érkezni, érdemes megnézni az állatkert honlapját ( www.gyongyos-zoo.hu ), mert az itt fellelhető állatokról részletes ismereteket nyújt. Bár mi a korábban említett oroszlánkölykökről lemaradtunk, csakúgy, mint a vasárnap bemutatott szibériai tigrisekről, de azért nem szomorkodtunk. Háromszor jártuk körbe az állatkeretet. Nagy kedvencünk volt Bon Bon a kisláma, aki pár napja született, és az étel miatt folyton összeverekedő két bűzös borz.

Nem búcsúztunk el hosszú időre az állatoktól, mert másnap a Mátra Múzeumban egész napos rendezvényre mentünk. Ritkán érzem azt, hogy ömlengeni szeretnék egy helyről, de ez a múzeum tényleg kitűnő. A XVIII. századi kastélyban először a híres mamutcsontvázat néztük meg, amely Magyarország egyetlen teljes épségben előkerült mamutcsontváza. Mi innen a díszmadár kiállításra siettünk, ahol a színes kismadarak mellett teknősökkel is találkozhattunk. Az egykori Orczy-kastély épületében egyébként vadászattörténeti, helytörténeti, ásvány- és őslénytani állandó kiállítások tekinthetők meg.

A 2009-ben átadott új pavilon a kert másik végében kapott helyet. A természettudományi kiállítás különlegessége a 12 m magas épített tölgyfa. Érdemes a -1-ről, a pincéből indulni, mert így emeletről emeletre haladva körbejárhatjuk a fát a gyökérszinttől, a törzsön át, a lombkoronáig, és közben megismerhetjük az adott szinten élő állatvilágot. A kiállítás anyaga nagyon gazdag, a diorámákban bemutatott állat-és növényvilág szinte élőként hat, lenyűgözve a látogatók apraját-nagyját. Már el is fáradhattunk volna, de ekkor még hátra volt a pálmaház, amelynek lakói csodálatos halak, leguánok, pókok stb. A kísérőprogramok sem okoztak csalódást. Lehetőség volt kígyó, patkány, nyuszi, tengerimalac, sőt még csótány simogatására is. Volt kézműves-foglalkozás, ahol mindenféle aranyos állatkákat készíthettek, vagy éppen színezhettek ki a gyerekek, a pavilon előtt meg gesztenyével lehetett célba dobni. A kertben kutyabemutató, és ló-simogató várta az érdeklődőket. A legnépszerűbb azonban a csőrözés volt. Na, ne gondoljanak semmi pajzánkodásra, mert esetünkben madárcsőrről volt szó. Különböző madarak csőrét készítették el a gondos szervezői kezek, és ezekkel kellett a gyerekeknek megszerezni az adott madár kedvelt étkeit. Lehetett gólyacsőrrel akváriumban kutakodni: csigát, békát fogni, harkálycsőrrel a fa odvában keresgélni, rigócsőrrel gilisztát csippenteni a földből, és így tovább. A játékos élelemszerzés mellett, hasznos tudnivalókkal is szolgáltak a téli madáretetésről. A park egyébként hatalmas, rengeteg különleges fával, halastóval, és szökőkutakkal. A végében egy hangulatos játszótér húzódik meg. A kert sétálójeggyel látogatható 400 Ft-ért. A Mátra Múzeumban a komplex belépőjegy felnőtteknek 1500 Ft, 6 éven felüli gyerekeknek, és nyugdíjasoknak 750 Ft. Részletes információkat az árakról, programokról a www.matramuzeum.hu honlapon találnak.

Hétvégi tesztünkbe sajnos csak ennyi fért, de visszatérünk még, mert a város is számtalan kincset tartogat, nem beszélve a Mátráról, amely izgalmas hegyi kalandokat kínál kicsik és nagyok számára egyaránt.

Szkevi Athina


A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek