Body kiállítás az emberi test

Body kiállítás az emberi test

A híres Body kiállítás vendégei lehettünk, amit nagyon köszönünk a szervezőnek.
Sajnos mivel tilos a képrögzítés, mi is csak az első illetve az utolsó teremben lőhettünk 1-2 képet a cikkhez.

Megdöbbentő a látogatottság és az érdekeltség annak ellenére, hogy az utolsó időpontok egyikén voltunk. Budapest központjában, egy kis eldugott utcában találtuk meg a helyszínt(Király u. 26). A kiállítást egy hatalmas, kacskaringós pincében rendezték meg, ahol több teremben csodálhattuk meg az elképesztően látványos, és a hétköznapi embernek talán visszataszító emberi anatómiát. Az első teremben még csak egy egy kis írásos történelemmel ismerkedhetünk meg, de ahogy haladunk tovább, úgy válik egyre izgalmasabbá. Tetőtől talpig megismerkedhetünk minden szövetünkkel, sejtünkkel illetve szervünkkel.

Az összehasonlított jó és rossz tüdőtől kezdve, a cet bálna egyes részeivel összevetett emberi csontok, illetve az érhálózatunk és a csontrendszerünk meg még számtalan érdekesebbnél érdekesebb kiállított darabokat tártak a szemünk elé. Talán ami a legmegdöbbentőbb (legalábbis a számunkra), az az embrió növekedési ciklusa volt.

Minden kiállított preparátum szépen meg volt világítva és magyar illetve angol leírással ellátva.
A termekben padok fogadták az elfáradt látogatókat, viszont ami számunkra hiányzott, az a vízautomata, mivel innivalót nem lehetett bevinni, büfével pedig nem rendelkeztek.
Mivel nem légkondicionált helységről beszélhetünk, így megviselő lehet a fülledtség, a páratartalom és a tömeg.


Összességében megéri az a pár ezer forint, hogy cserébe kapj valami lenyűgöző és felejthetetlen élményt.
Hétvégén picit drágább a belépő és többen is vannak(mi pont vasárnap mentünk), így érdemes hétköznap menni!

A Body kiállítás még elérhető július 29-ig.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.