Van az a családi program, amely előtt a gyerekek izgatottan számolják vissza a perceket, az egyik szülő pedig próbál úgy tenni, mintha egyáltalán nem tartana attól, mi vár rá. Nálunk pontosan így kezdődött a HungaroRaft meghívására szervezett szlovéniai kaland: 10 és 12 éves gyermekeink lelkesen, a feleségem viszont némi aggodalommal indult el velünk Bovecbe, hogy kipróbáljuk a családi raftingot a Soča folyón.
Annyit előre elárulhatok: hazafelé már nem az volt a kérdés, hogy félelmetes volt-e, hanem az, hogy mikor mehetünk újra.
Több mint negyed évszázad a Soča partján
A HungaroRaft 1997 óta szervez raftingot, canyoningot és más aktív programokat Bovec környékén. A családi raftingot kifejezetten kezdőknek és gyermekes családoknak állították össze: a túra a Soča könnyebb, I–II+ nehézségű szakaszán halad, és már négyéves kortól részt lehet rajta venni. A lényeg itt nem a végletekig fokozott veszély, hanem a biztonságosan adagolt izgalom, a közös evezés és a rengeteg játék. A szolgáltató saját oldala szerint túráikat ötcsillagos visszajelzések kísérik, és a független értékelésekben is rendszeresen visszatér a profi szervezés, a barátságos személyzet és a jó hangulat. Gigi nevét például más vendégek is külön kiemelték – teljes joggal.
Bovec – egy apró város hatalmas hegyek között
Bovec a Júliai-Alpok ölelésében, a Triglav Nemzeti Park közelében található. A települést szinte minden irányból hegycsúcsok veszik körül, mellette pedig ott kanyarog Szlovénia egyik legszebb természeti kincse, a türkiz Soča.
A kisváros mára az aktív turizmus egyik európai központjává vált. Rafting, canyoning, kajakozás, túrázás, kerékpározás, barlangászat, siklóernyőzés és zipline is várja azokat, akik képtelenek egy nyaralást végigfeküdni. Bovec azonban akkor is szerethető, ha csak sétálnánk egyet, innánk valamit egy teraszon, és közben megpróbálnánk felfogni, hogyan férhet el ennyi szépség egy ilyen kis helyen.
Magyar fogadtatás Szlovénia közepén
Az olaszországi nyaralásunkból érkeztünk Bovecbe a délutáni órákban. Az autót a városi parkolóban hagytuk, amely nagyjából ötperces sétára található a HungaroRaft bázisától. A parkolás kissé borsos, 4 eurós óradíja azért egy pillanatra megemelte a szemöldökünket.
A kért időpontnál 15 perccel korábban érkeztünk. Már az első pillanatban nagyon szívélyesen, magyarul fogadtak minket. A csapat jelentős része magyar, de több külföldi túravezetővel is találkoztunk, akik ugyanolyan kedvesek voltak, és meglepően sok magyar szót ismertek.
A regisztráció gyorsan ment. A felelősségvállalási nyilatkozatot előre kitöltöttük, de mi csak a felnőttekét készítettük el otthon – érdemes figyelni rá, hogy a gyermekek részére is szükség van rá.
A helyszínen kellett befizetnünk a folyóhasználati díjat is, amely két felnőtt és két gyermek esetében körülbelül 70 euró volt. Ez nem elhanyagolható összeg, ezért mindenképpen érdemes előre belekalkulálni a program költségébe.
Neoprénbe csomagolva
A rövid várakozást kényelmes nyugágyakban tölthettük, majd következett a felszerelések kiosztása. A csapat profi, jól begyakorolt mozdulatokkal dolgozott: néhány perc alatt mindenki megkapta a megfelelő méretű neoprén ruhát, cipőt, mentőmellényt és sisakot. Természetesen gyermekméretek is rendelkezésre állnak, és mindenkire gondosan rápróbálták a felszerelést.
Ezután mindent bepakoltunk a kisbuszba, majd 10–15 percnyi utazás után megérkeztünk a beszállási ponthoz.
Itt következett a gyors átöltözés, amelyhez nem árt némi előrelátás. Kiépített öltöző nincs, ezért marad a kisbusz, a bokor vagy a törölközőbe csavarva végrehajtott, kisebb akrobatamutatványnak is beillő ruhacsere. Mi már a szállásunkon felvettük a fürdőruhát, így lényegesen egyszerűbb dolgunk volt.
Ezen azért volna mit fejlesztenie a városnak. Ha már folyóhasználati díjat szednek, egy kulturált öltöző kialakítása sokat javítana az egyébként remek élményen.
Gigi, a chilei-magyar raftingtanár
A folyó mindössze néhány méterre volt a kisbusztól, a parton pedig már várt ránk a hajó. Itt tartotta meg a gyorstalpaló raftingoktatást mindig jókedvű chilei túravezetőnk, Gigi.
Az eligazítás játékos és vicces volt, mégis minden fontos tudnivalót érthetően átadott. Megtanultuk az alapvető vezényszavakat, azt, hogyan kell helyesen evezni, mikor kell behúzódni a hajóba, és mit tegyünk, ha valaki mégis közelebbi kapcsolatba kerülne a Sočával.
Indulás előtt természetesen elkészült a kötelező csapatfotó is, méghozzá egy régi nagy kedvencünkkel, az OM SYSTEM TG-7 fényképezőgéppel. Ezt a modellt korábban már teszteltük, és akkor is imádtuk. Vízálló, ütésálló kialakításával nehéz volna nála alkalmasabb fényképezőgépet találni egy ilyen kaland megörökítésére.
Már itt látszott, hogy minden mozdulatot sokszor begyakoroltak. Sem kapkodás, sem bizonytalanság nem volt: egy profi, jól összeszokott csapat készült arra, hogy végigkísérjen és vigyázzon ránk.
Hat ember, egy hajó és eleinte néhány suta mozdulat
Hatan ültünk egy csónakban: családunk mellé egy cseh pár került. A különböző anyanyelv semmilyen problémát nem okozott, hiszen Gigi vezényszavai és mozdulatai mindenki számára egyértelműek voltak.
A gyengébb sodrású részen először minden evezőmozdulatot és utasítást begyakoroltunk. Kissé sután indultunk, néha az evezők és a ritmus sem feltétlenül ugyanazt gondolták a csapatmunkáról, de hamar összehangolódtunk. A túra végére már szinte profi raftingcsapatként érkeztünk meg. Legalábbis mi így éreztük.
A táj és a víz szépségét nehéz szavakba önteni. Hatalmas hegyek között, hihetetlenül tiszta, türkiz folyón eveztünk. Olyan látvány vett körül minket, amelyet egy fénykép is csak részben tud visszaadni.
Néhány perc után megérkeztek a sodrósabb, zubogósabb részek, amelyeket mindig egy nyugodtabb szakasz követett. Gigi remekül adagolta a feszültséget. Időnként komoly arccal közölte, hogy most aztán igazán veszélyes rész jön, és megmutatta, mikor kell behúzódnunk vagy a csónak belsejébe ugranunk.
Öröm volt nézni a gyermekeink izgatottságát, majd azt a hatalmas elégedettséget, amely minden „veszélyes” szakasz sikeres teljesítése után kiült az arcukra. A feleségem kezdeti félelme is gyorsan eltűnt: érezhető volt, hogy jó kezekben vagyunk.
Csónakból csúszda, Sočából hűtőfürdő
Nagyjából féltávnál kikötöttünk, majd a hajót a tetejére fordítva óriási csúszdát készítettünk belőle. Egymás után csúsztunk és ugráltunk a mindössze 10–12 Celsius-fokos, kristálytiszta Sočába.
Az adrenalin belülről fűtött, a folyó kívülről hűtött – méghozzá rendkívül hatékonyan.
Körülbelül 15–20 percig tartott a vizes mókázás, majd visszafordítottuk a csónakot, mindenki elfoglalta a helyét, és folytattuk az utat.
A következő szakasz egy körülbelül hétméteres szikla mellett vezetett el, ahonnan a legbátrabbak le is ugorhattak. Mi végignéztük a peremen állók bizonytalan toporgását, a remegő lábakat és a többiek becsapódását, majd családi egyetértésben úgy döntöttünk, hogy ezt a különleges lehetőséget nagylelkűen meghagyjuk másoknak.
Mi inkább elhajóztunk mellettük, és megtapsoltuk az ugrókat. A bátorságot akkor is el kell ismerni, ha az ember biztonságos távolságból teszi.
Ivás egy hegyi patakból
Már csak egy megállónk volt hátra. Egy, a hegyek közül lecsorgó apró pataknál pihentünk meg, ahol inni is lehetett a jéghideg, tiszta vízből.
Fantasztikus érzés volt a sziklák között csordogáló patakból inni. Egyetlen palackozott víz reklámja sem tudja visszaadni azt a frissességet és hangulatot, amit ott átéltünk.
A folyópart néhány magasabb pontján közben fotósok vártak ránk, és a látványosabb szakaszokon megörökítették az evezésünket. A képeket a túra végén meg lehetett vásárolni. Nagyon jó felvételek készültek, ezért szerintünk érdemes a rafting mellé fotó- és videócsomagot is választani. Ilyen helyzetekben az ember többnyire az evezőjével, az egyensúlyával és a következő hullámmal van elfoglalva, így különösen jó, ha valaki más gondoskodik az emlékekről.
Esőben még különlegesebb
Az utolsó, lazább szakaszt már könnyedén eveztük végig. Ekkor kezdett eleredni az eső, ami egyáltalán nem rontotta el az élményt – sőt, újabb különleges hangulatot adott neki. Vizesebbek már egyébként sem nagyon lehettünk.
A kiszállópontnál elkészítettük a csapatfotókat és a családi képeket, majd közösen megemeltük a hajót, és felcipeltük a parkolóhoz, ahol a kisbusz és az utánfutó várt minket. Mire felértünk, ismét folyt rólunk a víz, ezúttal azonban már inkább az izzadság miatt.
Gyorsan átöltöztünk, a vizes felszereléseket egy nagy hordóba gyűjtötték, a hajókat rutinos mozdulatokkal feldobálták az utánfutóra, majd elindultunk vissza a HungaroRaft bázisára.
„Mehetünk még egy kört?”
A bázison gyorsan elbúcsúztunk a csapattól, majd visszasétáltunk az autónkhoz. A gyerekek ekkor feltették az egész nap legfontosabb kérdését:
– Mehetünk még egy kört?
Azt hiszem, ennél jobb értékelést egy családi program nem is kaphat.
Hazafelé természetesen újra megnyitottam a HungaroRaft honlapját, hogy megnézzem, milyen további kalandokra lehet még jelentkezni. Egyelőre szigorúan csak a következő évre tervezünk, de az biztos, hogy visszatérünk.
Bovec és a közelében kanyargó Soča egyszerűen csodálatos. A HungaroRaft családi túrája pedig pontosan azt adta, amit reméltünk: gyönyörű környezetet, biztonságosan adagolt izgalmat, rengeteg nevetést és egy olyan közös emléket, amelyet még sokáig emlegetni fogunk.
Köszönjük a HungaroRaft meghívását, a csapatnak a fantasztikus élményt, az OM SYSTEM-nek pedig a támogatást!