Vannak termékek, amelyek idővel túlnőnek a saját kategóriájukon. A Sony WH-1000X fejhallgató-sorozata pontosan ilyen. A zajszűrős vezeték nélküli fejhallgatók világában évek óta etalonnak számít, és gyakorlatilag minden új modell megjelenésekor ehhez mérik a konkurenciát. A legújabb generáció, a Sony WH-1000XM6 (WH1000XM6B.CE7) két hónapon keresztül volt nálunk teszten, és az a ritka helyzet állt elő, amikor nem csak a tesztelő, hanem az egész család beleszeretett.
Annyira, hogy amikor a Sony Magyarországnak vissza kellett adni a készüléket, a gyerekek komolyan megkérdezték: „Biztos, hogy vissza kell ezt adni?” Ez talán mindennél többet elmond arról, mennyire jól sikerült ez a modell.
A történet nálunk egyébként nem most kezdődött. A családban már régóta van egy Sony WH-1000X fejhallgató, még a Mark 3 generációból, és az évek alatt gyakorlatilag státuszszimbólummá vált a lakásban. Ha utazunk, ha valaki PC-n játszik, ha a gyerekek PlayStationön játszanak, vagy ha valaki filmet néz úgy, hogy ne zavarja a többieket, akkor mindig a Sony prémium fejhallgatója kerül elő. Ilyenkor általában kisebb vita alakul ki arról, ki használhatja. A kiváló hangzás, a brutálisan jó zajszűrés és a rendkívül kényelmes viselet együtt olyan kombinációt alkot, amely miatt a családban egyszerűen mindenki ezt szeretné.
Innen indultunk tavaly karácsonykor, amikor megérkezett a Sony Magyarországtól a WH-1000XM6 tesztkészülék. Mivel nálunk már évek óta használatban van egy XM3, így volt egy nagyon jó összehasonlítási alapunk.
Egy legenda születése – a WH-1000X sorozat története
A Sony 2016-ban mutatta be az első WH-1000X fejhallgatót, amelynek célja az volt, hogy felvegye a versenyt a prémium zajszűrős kategóriát addig uraló Bose modellekkel. Az első generáció már komoly technológiai alapot teremtett, de az igazi áttörést a későbbi modellek hozták. A WH-1000XM2 és különösen a WH-1000XM3 már gyakorlatilag új szintre emelte az aktív zajszűrés minőségét, és rengeteg tesztoldalon a kategória legjobbjának választották.





A Sony azóta generációról generációra finomította a technológiát. Az XM4 és XM5 tovább javította a hangminőséget, a zajszűrést és az intelligens funkciókat, miközben a komfort és a hordozhatóság is egyre jobb lett. A WH-1000X sorozat ma már világszerte az egyik legismertebb prémium fejhallgató-család, több tízmillió eladott példánnyal, és gyakorlatilag trendet teremtett a modern zajszűrős fejhallgatók piacán.
A WH-1000XM6 ennek a hosszú fejlesztési folyamatnak a legújabb állomása.
Csomagolás és első benyomások
A fejhallgató egy meglepően elegáns, letisztult csomagolásban érkezik. A Sony az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, így a doboz újrahasznosított anyagokból készült. A külső kartondoboz minimalista, sallangmentes, mégis prémium érzetet kelt.

A doboz felnyitása után egy új formájú hordtok fogad minket. Ez egy lekerekített, kavics formájú, szövettel borított tok, amely első pillantásra is prémium hatást kelt. A kialakítása elegáns és masszív, és jól védi a fejhallgatót utazás közben.

A tok zárása viszont egy apró részlet, aminél nekem volt egy kis hiányérzetem. A Sony nem cipzárat használ, hanem egy kis füles mágneses pattintós zárat. Ennek megvan az az előnye, hogy egy kézzel gyorsan ki lehet nyitni, és pillanatok alatt hozzáférünk a fejhallgatóhoz. Én mégis inkább a cipzáras megoldást szeretem, mert biztonságosabbnak érzem. Ez persze inkább ízlés kérdése, sokaknak valószínűleg pont ez a gyors nyitás lesz a praktikusabb.
Kialakítás és anyaghasználat
A fejhallgatót kézbe véve azonnal feltűnik, mennyire kellemes tapintású anyagokat használt a Sony. A felületek finoman texturáltak, a fejpánt szélesebb lett, és az egész konstrukció rendkívül stabilnak érződik. A fokozatmentesen állítható csúszka és a sima forgómechanika miatt a fejhallgató szinte bármilyen fejformához könnyen beállítható.
A súly tekintetében is jól látszik, hogyan fejlődött a sorozat az évek során. Az első generáció még körülbelül 275 grammos volt, a WH-1000XM3 már nagyjából 255 gramm körül mozgott, a legújabb modell pedig még ennél is könnyebb lett. A különbség papíron nem tűnik óriásinak, de hosszabb viselésnél kifejezetten érezhető.
Súlyösszehasonlítás – így változott a 1000X széria
| Modell | Tömeg |
| Sony MDR-1000X | kb. 275 g |
| Sony WH-1000XM2 | kb. 275 g |
| Sony WH-1000XM3 | kb. 255 g |
| Sony WH-1000XM5 | kb. 250 g |
| Sony WH-1000XM6 | kb. 254 g |
Az egyetlen komoly kritikám
Van azonban egy dolog, ami számomra rögtön feltűnt, és ami a termék talán legnagyobb hibája. A fekete változat felülete elképesztően gyűjti az ujjlenyomatokat. Egyszerűen olyan, mint az autókban a zongoralakk betétek: minden érintés azonnal látszik rajta.
És itt nem arról van szó, hogy zsíros kézzel nyúl az ember a fejhallgatóhoz. Teljesen tiszta, frissen mosott kézzel is pillanatok alatt megjelennek a nyomok. Az elmúlt két hónapban szerintem nincs még egy tárgy a lakásban, amit ennyit törölgettem volna. A régi XM3-unknál ilyen soha nem fordult elő, ezért ha most vásárolnék, biztosan nem a fekete változatot választanám.
Kényelem a mindennapokban
A Sony fejhallgatók egyik legnagyobb erőssége mindig is a kényelem volt, és ez az XM6 esetében is így van. A párnák puha memóriahabot kaptak, a fejpánt szélesebb lett, és a súlyelosztás is kiváló. Hosszabb használat során sem nyomja a fejet, így akár több órán keresztül is kényelmes marad.
Nálunk a fejhallgató nagyon gyorsan a családi élet részévé vált. Utazásoknál, filmnézésnél, játék közben vagy egyszerű zenehallgatásnál mindig előkerült. Ha valaki a nappaliban filmet nézett úgy, hogy a többieket ne zavarja, akkor automatikusan a Sony került elő.
Utazásoknál pedig rendszeresen ment a vita arról, ki használhatja.
Telefonálás és mikrofonrendszer
A Sony a mikrofonrendszert is komolyan fejlesztette. A WH-1000XM6 hat mikrofont használ, amelyek egy mesterséges intelligenciával támogatott nyalábformáló rendszert alkotnak. Ez a rendszer a beszélő hangjára fókuszál, miközben hatékonyan kiszűri a háttérzajokat.
A technológia mögött olyan algoritmusok állnak, amelyek különböző adatbázisokon tanultak, így a beszédfelismerés és a zajcsökkentés is pontosabb lett. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy telefonhívásoknál a beszéd tiszta és érthető marad még zajos környezetben is.
Intelligens funkciók a mindennapokban
A WH-1000XM6 egyik legnagyobb erőssége az intelligens funkciók sora. A Speak-to-Chat például automatikusan lehalkítja a zenét, amikor megszólalunk, és beengedi a környezeti hangokat. Gyerekes családban ez hihetetlenül hasznos, hiszen nem kell folyton levenni a fejhallgatót, ha valaki kérdez valamit.
Szintén nagyon praktikus az automatikus szünet funkció, amely érzékeli, ha levesszük a fejhallgatót. Ilyenkor a zene azonnal megáll, majd amikor visszavesszük, automatikusan folytatódik. A fejhallgató ráadásul képes felismerni a különböző aktivitásokat is, például a sétát vagy az edzést, és ennek megfelelően módosítja a hangélményt.
Egyetlen funkció volt, amit nem tudtam igazán megszokni: a fejmozdulatos vezérlés. Elvileg bólintással fel lehet venni egy hívást, de bevallom, nekem ez soha nem ment igazán. Valószínűleg elég furán nézhettem ki, amikor a nappaliban bólogattam, hogy sikerüljön felvenni egy hívást.
Hangminőség
A Sony marketingje szerint a WH-1000XM6 segítségével „úgy hallhatjuk a zenét, ahogy az előadó megálmodta”. Bár nem tartom magam audiofilnek, azt nyugodtan kijelenthetem, hogy a hangminőség ebben az árkategóriában az egyik legjobb.
A hangzás részletes és kiegyensúlyozott. A basszus mély és energikus, a magas hangok tiszták, az énekhang pedig természetes és részletgazdag. A rendszer alapját egy speciálisan tervezett hangszóróegység és a Sony új QN3 HD zajszűrő processzora adja. Az új D/A konverter csökkenti a torzítást, miközben dinamikusabb basszust és gyorsabb hangválaszt biztosít.
A fejhallgató támogatja a High-Resolution Audio és a High-Resolution Audio Wireless technológiát is. Az LDAC kodeknek köszönhetően a Bluetooth kapcsolat jóval több adatot továbbít, mint a hagyományos megoldások, ami hallható különbséget eredményez.
Akkumulátor és töltés
Az akkumulátor üzemideje a Sony ígérete szerint akár harminc órát is elérhet. A töltés USB-C csatlakozón keresztül történik, és van egy nagyon praktikus gyors töltési funkció is. A tesztek során tényleg működött az, amit a gyártó ígér: három perc töltés körülbelül egy órányi zenehallgatást biztosít.
A fejhallgató egyszerre két Bluetooth eszközhöz is csatlakozhat, és automatikusan vált közöttük. Ez nálam például a laptop és a telefon között működött tökéletesen. Ha filmnézés közben hívás érkezett, a rendszer automatikusan átváltott, majd a beszélgetés után visszatért a filmhez.
Doboz tartalma

A csomagban maga a WH-1000XM6 fejhallgató található, egy hordtáskával, egy körülbelül 1,2 méteres analóg audio kábellel és egy USB-C töltőkábellel.
Sony WH-1000XM6 – legfontosabb műszaki adatok
| Paraméter | Sony WH-1000XM6 |
| Típus | zárt, fül köré fekvő vezeték nélküli fejhallgató |
| Tömeg | kb. 254 g |
| Meghajtó | 30 mm |
| Frekvenciaátvitel (vezetékes / aktív) | 4–40 000 Hz |
| Frekvenciaátvitel Bluetooth-on | 20–20 000 Hz, LDAC esetén 20–40 000 Hz |
| Támogatott kodekek | SBC, AAC, LDAC, LC3 |
| Bluetooth verzió | 5.3 |
| Multipoint kapcsolat | van |
| Környezeti hang mód | van |
| Passzív használat kábellel | van |
| Impedancia | 48 ohm bekapcsolva, 16 ohm kikapcsolva |
| Érzékenység | 103 dB/mW bekapcsolva, 102 dB/mW kikapcsolva |
| Töltés | USB |
| Teljes töltési idő | kb. 3,5 óra |
| Zenelejátszási idő | max. 30 óra ANC-vel, max. 40 óra ANC nélkül |
| Beszélgetési idő | max. 24 óra ANC-vel, max. 28 óra ANC nélkül |
| Csatlakozó | 3,5 mm sztereó mini jack |
| Kábel | kb. 1,2 m, levehető |
Összegzés
Két hónap használat után nyugodtan kijelenthetem, hogy a Sony WH-1000XM6 az egyik legjobb zajszűrős fejhallgató jelenleg a piacon. Hangminőségben, kényelemben és zajszűrésben is kiemelkedő, miközben az intelligens funkciók valóban hasznosak a mindennapokban.
Nem olcsó termék, de az élmény, amit ad, egyértelműen prémium kategóriát képvisel. Ha abból indulok ki, hogy nálunk a családban gyakorlatilag harc ment érte, akkor a Sony ismét nagyon eltalált valamit.
Köszönjük a Sony Magyarországnak a tesztkészüléket, és már most kíváncsian várjuk, milyen meglepetésekkel készülnek a következő generációban.