TATI – Farm to table étterem, azaz a farmról a tányérra a Dohány utcában
A néhány hónapja nyitott TATI-t próbáltuk ki pár héttel ezelőtt. Nem mindennapos dolog, mai Coviddal és gazdasági válsággal megtépázott világunkban, hogy egy farm-to-table (a termelőtől a vendégig, a legrövidebb ellátási láncon keresztül) szellemiségű és nem kifejezetten a topgasztronómia területén, hanem elérhetőbb
színtéren megjelenőétterem nyílik Budapesten. A Dohány utca friss TATI étterme inkább a bisztró kategóriába sorolható, szezonális, jó alapanyagokat ígérőétlappal.
A vírusjárvány, majd az energiaválság alaposan megtépázta a vendéglátóhelyeket szerte Európában, de leginkább kis hazánkban.
Nagy bátorságra vall ezekben a vészterhes időkben éttermet nyitni, de ez nem szegte kedvüket a TATI tulajdonosainak. A Dohány utca körúthoz közelirészén az In Vino Veritas borszaküzlet mellett (a volt Veritas Winebar helyén) nyitották meg egységüket, mely már az utcáról is – jól láthatóan – az igényességüket hirdeti.
Látogatásunk előtt a honlapjukon is tájékozódtam ahol a következő megnyerő sorokat olvashatjuk:
“Farm to table étterem – szó szerint. Amikor azt mondjuk, farm to table, komolyan is gondoljuk.
Mert van egy saját farmunk. Az iránta érzett szeretetből született ez az étterem. Pontosan ezért hiszünk a magyar kistermelőkben, a helyi alapanyagokban és értékeljük a vidéki életben rejlő tiszta szépséget. Küldetésünk, hogy ezt az érzést átadjuk nektek is – csak éppen a belváros forgatagában. És persze elhozzuk magunkkal a szezonális fogások és a fenntarthatóság iránti szenvedélyünket is: hazai ízekkel, mai formában.”
Az étterem belső designja modern és friss. Mindenhol visszaköszön egy kis farm érzés: a gyerekeink fantáziáját megragadó falon álló fél ló, rengeteg szalmabála az óriási borhűtőkön, melyek uralják a bejáratot és jelzik az érkezőknek, hogy kiemelt figyelmet kap a bor ezen a helyen. Később, az itallapot kézhez véve erről bizonyosságot is szereztünk.
A natúr borok érdekes világának bemutatásán kívül, megtalálható a saját keverésű, vadon nőtt gyógynövényekből összeállított különleges tea főzetek is a TATI itallapján, ahogy a koktélok is egész egyedi megközelítést kaptak. A tudatos étlapszerkesztés jegyében a Tati-ban valamivel több a zöldséges étel és a zöldségek aránya, mint egy átlagos étterembe, de a háztáji csirke, az etikus forrásból származó marhahús, háztáji sajt, a magyar édesvízi hal is megjelenik. Dicséretes kezdeményezés, hogy négy főre tervezett, kifejezetten családi ajánlatokat is bevezetett a Tati, kedvező árazással. Levesek, húsos és vega/vegán főételekből kreált tálak, desszertek is rendelhetők ebben a formában.
Üdvözlő falatoknak felszolgált vaj és házi kenyér hozza a kötelezőt. Friss, ropogós kenyér, lágy kenhető, krémes és telt ízű vaj. A kenyér, mint megtudtuk a Három Tarka Macska pékségből érkezik.
Előételnek többed magammal rendeltünk egy „Füstölt hústál”-at, melyen többek között sonka, kolbász és füstölt kacsa mell képviselte a húsos tételeket, a lencsekrém és fermentált zöldségek a növényi szekciót. A füstölése a húsoknak tökéletes volt, amit a fermentált zöldségek savanykás íze jól kiegészített.
A levesek közül a “Szezonális krémleves”-eknél maradtunk, hogy teszteljük a leves vonalat is, mely az ott jártunkkor Sütőtök krémlevest takart. A nyirkos estén jól esett a forró kissé keleti ízvilágú kiadós leves, tele magvakkal és minőségi tökmagolajjal.
Főételnél több szekcióból is választottunk, hogy minél nagyobb legyen a rálátásunk a konyhára. Megérte, mivel mind nagyszerű fogás volt egytől egyig.
Ami az asztalunkra került:
CSIRKEPAPRIKÁS – háztáji csirkecombfilé, vajas galuska, tejföl, ecetes fejes saláta. Szépen, de egyszerűen kitálalt csirkepörkölt az egyik húzó név az étlapon. Megérte ezt rendelni, gazdag ízek és jó fűszerezés jellemezte. Tökéletesen megfőzve a tanyasi csirke, melyen érződött, hogy nem olyan régen még a mezőkön kapirgált. Érdemes minden házias ízre vágyó vendégnek kipróbálnia. Ugyan a fejes saláta nem tartozik a kedvenceim közé, de a jól beízesített ecetes lé feldobta még ezt a fogást is és nagyon jól passzolt a pörkölthöz. Az adagra sem lehet panasz, mert a hús-nokedli páros szépen megtöltötte a tányért, majd a hasunkat.
ETYEKI SÜLT KECSKESAJT és CÉKLA sóban sült vörös és sárga cékla, savanyított cékla, céklazselé, parázsburgonya. A sorrend kissé megfordult a tányérokon leíráshoz képest, mert a parázsburgonya foglalta el a tányér nagy részét. Lehet él még az a tévképzet, hogy éhesek maradnak a vendégek, ha nem esznek húst, és kompenzálni szerették volna, de aki vega vagy vegán ételt választ nem is vágyik arra a fajta a telítettség érzésre, amit az állati eredetű ételek okoznak így kár volt ilyen mennyiségű burgonyát a tányérra halmozni, mert a fele ott maradt.
HÁZTÁJI CSIRKEMELL -Burgonyapüré, zöldségek
A két nagyon éhes gyermek adagjára nem lehetett panasz, a bébirépát imádták, a többi zöldség nem aratott osztatlan sikert, de örültünk, hogy végre egy étterem, ahol mernek egészséges ételt feltálalni a gyerekmenüben. Mi jólpéldát mutatva el felváltva lopkodtuk el a maradék zöldséget, így csak az óriás adag burgonyapüré
egy része árválkodott a végén a tányérokon. A hús zaftosságáról lehetett egyedül vitát nyitni, de mivel elfogyott, a vita végül elmaradt.
Desszert:
HÁZIALMATORTA-Golden alma, birsalma, házi jégkrém. Sajnos mielőtt a kép elkészülhetett volna az asztaltársaságunk gyermektagjai behabzsolták az egészet, így nem nagyon tudunk beszámolni az ízélményről. A gyerekek szerint nagyon finom volt. Hiszünk nekik, így mi is ajánljuk mindenkinek, akinek még maradt hely az
elő- és főétel után.
Tesztvilág értékelés:
Belső design: 5/5
Ételek: 4/5
Italok: 5/5
Kiszolgálás: 5/5
Ár/érték arány: 4/5