Nem is olyan rég, amikor az emberek elkezdtek felfigyelni a Ssangyongra, nagyjából olyan fejet vágtak, mint anno a KIA Európába és Magyarországra érkezésekor. Mi ez? Mindeni nagyon okos volt és tudta, hogy autó az csak német, olasz, francia, japán, esetleg amerikai lehet. Az utóbbi 10 év azzal telt, hogy kezdte a szemünk megszokni a formákat és a márkát, persze a Ssangyong is próbált a mi európai szemünknek kedveskedni és valljuk be ez mára már elég jól sikerült. Szerettük volna az első körben a Ssangyong Korandot megkaparintani, de olyannyira rácuppantak a hazai vásárlók, hogy úgy néz ki, hogy erre a tesztre még várni kell egy kicsit.

Tesztalanyunk ezért a Ssangyong Musso Grand

Az autón már látszik, hogy jót tett a Mahindra vérfrissítés, vagyis, hogy többségi tulajdonosa lett nem kevesebb, mint 70%-al a Ssangyongnak. Érdekes azért, mert maga a Mahindra nem tudott igazán talajt verni magának Magyarországon, míg a Ssangyonggal karöltve ez sikerült és úgy tűnik jó nagy fa fog ebből nőni. Na de most az eszmefuttatás után térjünk a tapasztalati síkra, mert mindenkit ez érdekel.

Musso Grand a hatalmas pick up. Hatalmas és figyelemfelkeltő nagy nagy doboz. A tesztalany fehér gyöngyház fényezése miatt még nagyobbnak tűnik ez a tényleg monumentális platós “személyautó”. Körbenézve minden tekintélyes és figyelmet igénylő. 18 colos kerekek, hatalmas hátsó lámpák (ebben sajnos nem LED van, hanem a hagyományos 12V, 21W-os izzó.) Körbejárva minden masszívnak tűnik, így a lenyitott plató ajtaja is, ami talán nem roppan meg pár száz kg terheléstől sem, amikor a targoncás figyelmetlenül emeli be az otthonra szánt raklapos fürdőszoba csempét.

Igen, ha már itt tartok, a plató méreteit nem fogom pontosan leírni, hiszen ezt bárhol, akár ITT is elolvashatjátok, szóval elég annyit tudni, hogy kategóriájának legnagyobb platója és simán elfér hosszában a szabványos EU raklap! Igen és még marad is hely, szóval nem úgy “neccesen” fér el. A plató hátsó végében elfért még egy 12 voltos aljzat is, ami nagyon praktikus, amikor kell. Tovább haladva láthatjuk a nagyméretű ajtókat is, ami nekem kimondottan tetszik. Utálok bujkálni és szerintem nem csak én vagyok így ezzel. A Musso eleje a legnagyobb! Olyan magas, mintha csak direkt valami nagy széltoló orr részt akartak volna összehozni.

Mondjuk sikerült is! Nagyon robusztus és szép. Jól mutat középen a Ssangyong embléma, amit közrefog a jól formatervezett két első lámpa. Szinte ez a legfontosabb a külső vizualitást tekintve. Nekem ez az orrész nagyon tetszik. Egyébként ha nem lenne embléma, vagy bármi utalás arra, hogy Ssangyonggal van dolgunk, akkor az autó külső, de leginkább belső jegyeire hivatkozva szinte fogadni mernék rá, hogy ez egy Merci! Pedig nem az. Az ára nagyon nem az, hiszen akár három Ssangyong is kijön egy hasonló Merci árából. A tudatos vásárló tudja, hogyha szinte ugyan azt kapjuk 7-8 millióért, mint 25 millárét, akkor neki mi a jobb. Na de ez megint csak tudatosság és ésszerű pénzköltés. 

Végre beültem az autóba!

 

Abba a Ssangyongba,  ami idén ünnepli 57. születésnapját és pár nehéz év után úgy néz ki, hogy a hazai utakat is magáénak tudhatja.

Az autó inkább személyautós, mint teherautós. Minden kényelmes és kézre esik. A műszerfal és az ajtókárpitok tapintása a kormány bőrözése is prémium kategória. A kormány nagyon kényelmes, ha bár nekem olyan “Kiás”, ami tele van gombbal. Persze ezt hamar megszokja, vagyis inkább megtanulja az ember, mert annyi a lehetőség, hogy hajjajj!

A váltó természetesen és szerencsére automata! Nagyon nincs mit róla beszélni, mert teszi a dolgát és azt nagyon is jól. Némelyik olasz automata váltó azt se tudja mikor mit csináljon, de a Musso nem ilyen, mert mindig úgy vált el, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Persze torpan ez is egy pillanatra a hirtelen parkettás gázadásra, de melyik nem?

A váltó mellett találjuk a hajtás beállítást, szóval nem állandó összkerekes a Musso grand. Nincs túl sok tárolóhely az autóban, de ami van az jó nagy és sok mindent elnyel. Kell is, mert ez vagy egy melós autó, vagy egy nagy családi kirándulós és akkor kellenek a tároló helyek. Amikor én az első ülést a leghátsó pozícióba állítottam(elektromos módon), akkor még mögöttem simán elfértem úgy, hogy csodálkoztam mekkora nagy hely maradt, pedig 182 cm magas vagyok.

A hátsó ülés középső részén lehajtható pohártartós kartámasz van, ami szintén minőségien, prémium módon van elkészítve. A belső térben minden szép és masszív. Nincs mozgó burkolat, vagy lötyögős kilincs, nincs remegő alkatrész és még rossz földúton sem hallatszik semmi belső rezonancia. Szóval olyan jól egyben van minden. Van természetesen “okos” konzol, navigáció, bluetooth telefon vezérlés, sávelhagyást és holttér figyelmeztetés, sőt a csajoknak a napellenzőben lévő tükörvilágítás is. Tehát extrák is belefértek rendesen. Á nagyon jó ez a Ssangyong!

Kevés ha jó, de ez elegáns és szép is, praktikus és kézre eső. Első -hátsó ülésfűtés-hűtés, 360-as kamera rendszer és sok olyan apróság, aminek tudatában nem is értem, hogy tud a Ssangyong ilyen áron értékesíteni. Ez a teszt Musso netto 10.269.000 Ft-ba kerül.

Vezethetőség

A Ssangyong Musso Grand vezethetősége valami csúcs! Nagyon kezes és minden porcikájában olyan, mintha  a kívánságunkat figyelné. Pont jókor vált sebességet és nem pörgeti feleslegesen túl a motort, ami az élettartam tekintetében sem elhanyagolható. A futómű nagyon feszes és masszív, ugyanakkor pedig nem hogy személyautós, hanem már már hintaszék szerű. Amikor az ember áthajt egy nagyobb fekvőrendőrön, vagy egy földút nagyobb egyenetlenségébe, akkor nem “üt” a futómű, hanem mint egy hajó ring a kaszni. Persze tudom, hogy ne a kaszni himbálózzon, hanem a lengőkarok dolgozzanak, de én üresen és egyedül használtam az autót, szóval így nem pont a leghatékonyabb a lengéscsillapítás. Használat közben a motor nagyon halk, szóval aki szereti a nagy zörgő-ketyegő diesel hangot az ne vegyen Ssangyongot, mert ez nem olyan! Fogyasztása, ami csak városi volt az 9.9 liter/100km. Kíváncsi lennék azért egy autópályás fogyasztásra is, de nem hiszem, hogy nagyon a 9 liter alá menne. Kell a 2.2-es 133 KW-os motornak a kraft. 

Szerintem a Ssangyong a tudatos ember pick upja, aki szeretni a kényelmet a megbízhatóságot és nem ellensége a kiadásainak, szóval azt gondolom, hogy a Ssangyong az 57. születésnapjára felzárkózott a legnagyobbak közé és igazi férfi lett!

 

A tesztautót a WAE Kft. (Wallis Automotive Europe) biztosította!