Az Uriage márka alapját a híres termálvíz képezi. Már az ókori rómaiak is felfedezték eme csodás vizet, melyet előszeretettel használtak fürdőzésre, sebeik gyorsabb gyógyulása érdekében. 1823-ban megépítik a Termál Központ a római kori fürdők helyére, melynek tulajdonosa Marquise de Gautheron. Később a Francia Orvostudományi Akadémia is elismeri az Uriage termálvíz jótékony hatását, és a kezelések sikerességét. 1920-ban pedig felkapott fürdőzőhely lett, melyet előszeretettel látogattak hírességek is.
Maga a márka ugyan csak 1992-ben jön létre az első dekorkozmetikumaival. Folyamatos fejlesztések imdulnak el bőrgyógyászok közreműködésével, majd az Uriage besorolást nyer a dermatológiai laboratóirumok közé. A termálforrás közelében 2001-ben nyílik meg a gyártósor, Uriage-Les-Bainsben. A gyártás szigorú szabályok szerint történik, gyógyszeripari szinten. 2009-ben 100% bőrgyógyászati laboratórium lesz.
Az Uriage az egyik vezető dekorkozmetikai márkává válik, mely több mint 70 országban elérhető a vásárlók számára. 2012-ben ünnepelte 20. évfordulóját a termálvíz spray. A termékek hipoallergének, parabénmentesek, nem komedoképzőek. A termálvíz mellett olyan aktív anyagokat használnak, melyek szabadalmi védelem alá kerültek. Minden bőrtípusnak megfelelő termék elérhető, még a legérzékenyebbek számára is. Figyelmet fordítanak egyaránt a fényvédelemre, arcápolásra, testápolásra, babaápolásra.
Oldalukon megtekinthető az összes termék: URIAGE
Facebook oldalukat nyomonkövetve, láthatod az aktuális akcióikat, és fejlesztéseiket: URIAGE Facebook
URIAGE TERMÁL HIDRATÁLÓ ARCKRÉM LIGHT-NORMÁL VAGY KOMBINÁLT BŐRRE
Egy könnyű textúrával rendelkező krém, mely gyorsan szívódik fel. Feltölti a bőrt és helyreállítja a barriert. 24 órán keresztül hidratál, hipoallergén, illata finom lágy. Alapját a termálvíz adja, mely antioxidánsokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdag, izotóniás tulajdonsága révén tölti fel a bőrt. A legérzékenyebb bőr is jól tolerálja.
Ezt a krémet én nappal használtam, és főleg akkor mikor tudtam, hogy menni fogok szoláriumba, ugyanis ebbe nincs fényvédő. Az pedig a szoláriumba nem lenne a legjobb választás. Mivel a fényvédővel ellátott társával együtt teszteltem, többször csináltam azt, hogy az arcom egyik felére kentem ezt, a másikra pedig a 20-as fényvédővel ellátott társát. Állagát tekintve azt hihetnénk, hogy gyorsabban fog beszívódni, mivel én picit gélesebb textúrájúnak látom. Viszont a 20-as fényvédővel ellátott gyorsabban szívódott be, és az egyáltalán nem hagyott zsíros érzetet a bőrön. Ezért a másikat részesítettem előnybe. De nappalra egyébként is fényvédővel ellátott krémet szeretek használni, hogy védjem bőröm a káros sugarak ellen. Feladatát ugyanúgy betöltötte, mint társa. Tehát hatékonyságára nem lehet panaszom. Valóban puha lett tőle a bőröm és nem engedte kiszáradni. ITT megtekinthető a krém.
URIAGE TERMÁL HIDRATÁLÓ ARCKRÉM SPF20-NORMÁL VAGY KOMBNÁLT BŐRRE
Ez a krém is egy könnyű, laza krém, mely 24 órás hatással bír. Hipoallergén. Alapját szintén a termálvíz adja, finom, lágy illattal rendelkezik. Ahogy írtam az előbb ez a krém jobban bevált mint a sima fényvédő nélküli. Ugyanis ez jobban, gyorsabban beszívódik, és mivel ezt nappalra használtam, alapból is nappalra kell fényvédővel ellátott krémet használni, a sminkelés előtt fontos, hogy gyorsan beszívódjon a krém. Pedig pont nem ezt gondolnánk a krémesebb állaga miatt. Puha lágy tapintású lett tőle a bőröm. De szolárium előtt nem javaslom, mivel fényvédő van benne, így a barnaság lehet, hogy kevésbé fog látszódni az arcunkon. A krém megtekinthető ITT
URIAGE TERMÁL HIDRATÁLÓ SZÉRUM-VÍZHIÁNYOS BŐRRE
Én nagy híve vagyok a szérumoknak, mert vallom, hogy sokszor óriási segítség. Ez a szérum egy pumpás kivitel, picit gél állagú, és gyorsan szívódik. Én általában arcradírozás után használtam, valamint akkor mikor a szoláriumozás után nagyon kiszáradt a bőröm. Akkor látszott, hogy jól beszívja a bőröm. De tényleg extra sebességgel, tűnik el az arcunkon, és nem hagy maga után zsíros érzetet. Hipoallergén, alapja a híres termálvíz, és a hidratéló krémekkel együtt alkalmazva felerősíti azok hatását. A szérumot lásd ITT
URIAGE TERMÁL HIDRATÁLÓ ARCKRÉM RICHE- SZÁRAZ ÉS NAGYON SZÁRAZ ARCBŐRRE
Ezt az igen gazdag krémet kizárólag éjszakára használtam. Állaga sűrűbb, mint a többinek. Illata kellemes, lágy. Hipoallergén, hatása 24 órán keresztül érvényesül. Felvitele után pici ragacsosság érezhető, valószínűleg a gazdagabb összetétele miatt. De mivel én este használtam, ez számomra jelentéktelen volt, mivel hatását is szuperül kifejtette. Érezhetően egy gazdagabb formuláról beszélünk. Többször alkalmaztam nappal is, mikor az arcom kifújta a szél, vagy leégett, ezért húzódott és fájt. Ekkor segítségemre volt ez a krém, amit ITT
URIAGE TERMÁL HIDRATÁLÓ SZEMKÖRNYÉKÁPOLÓ GÉL-KRÉM
Mindig is fontosnak tartottam a szemkörnyék ápolását, hisz egy nagyon érzékeny terület arcunkon. Mindig fontos a megfelelő krém használata, még sminkelés előtt is. Kicsit szomorúan tapasztaltam, hogy az én bőröm nem szívja be rendesen, csak lassabban, ezért csak éjszakára tudtam használni a krémet. Nem értem miért lehet ez. Ez is gél koncepciójú krém, és ugyancsak ezt tapasztaltam a sima nappali arckrémmel, amit le is írtam annál is, hogy nehezebben szívódik be, és azért használtam inkább a 20-as fényvédőjű krémet. Ez a gél-krém teljesen hipoallergén, én sem éreztem semmilyen irritációt tőle. A krémet megtekintheted ITT.