Bridge – A Zene Szabadság

Estimated read time 4 min read

Nem olyan rég alkalmam volt egy interjút készíteni Preil Patrikkal, a Bridge – A Zene Szabadság mozgalom megálmodójával. Fiatalsága ne tévesszen meg, céltudatos, eszes, kreatív dalia. Helyettem beszéljen is Patrik, hogy mi is ez az egész.
Bridge - a zene szabadsag

Mesélj kicsit magadról, mi az amit megosztanál a nagyérdeművel?

Bridge - a zene szabasag1Budapesten születtem, 14 éve evezek, az elmúlt másfél évben csak hobbi szinten. A Corvinuson kezdtem 2010-ben környezetgazdálkodást tanulni. Az elmúlt 3 évben végig veszekedtem azzal, akivel minden percemet töltöm – magammal, ami a sportra és a tanulmányokra is kihatott. Idén tavasszal határoztam el, hogy kezdenem kell valamit a helyzettel.
A zene amióta az eszemet tudom, kikapcsol, feltölt, megnyugtat, „felspanol”, mikor mi. Néha jó a csönd, de szinte mindig van olyan zene, ami színesebbé varázsolja a pillanatot. 10 éve vettem egy szintetizátort. Zongorázni ugyan nem tanultam rendesen, órákig elszórakoztam rajta. Alkotni mindig szerettem, új dolgokat létrehozni, többnyire túl aprólékosan is az elvárthoz képest. A zene és az alkotás utáni szeretetből pedig idén tavasszal jutottam el oda, hogy elkezdjek zenélni.

Honnan jött az ötlet, hogy csinálj egy fesztivált?

A „fesztivál” szó kicsit erős, én zenés flashmob-nak, eseménynek nevezném. Az ötlet július végén született, amikor a Szabadság-hídon voltam egyik barátommal, nem először. Ugyanis mióta lezárták a felújítás miatt, Budapest új unikuma lett. A légkör nagyon megfogott, innen az ihlet.

Ilyen fiatalon nehéz fesztivált szervezni? Hogy birkózol meg vele?

Az első rendezvényem, így izgalom és kihívás van bőven – jegyezte meg nevetve -. Viszont nekem segít visszatalálni ahhoz a szemlélethez, amivel szerintem a világ előrébb jut, ez pedig a megoldás-központúság (szemben a probléma-központúsággal). Előfordul, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt eltervezzük, de kellő rugalmassággal és kompromisszumokkal túl lehet lendülni az akadályokon. Segítséget nem is kívánhatnék többet, a fellépők mind lelkesek, segítenek, amiben tudnak. A Fejlődés Áramlás Növekedés Közösség (FÁNK.club) alapítója, barátom, az elejétől kezdve mellettem áll.

Miért pont a Szabadság hídon?

Mert ott még nem volt. Mint említettem, a légkör. Leírhatatlan, amit nyújt. E mellé társul a vizuális élmény, gyönyörű fővárosunkra a kilátás – a szerintem legszebb hidunkról – és az újdonság, a nem „mindennapiság” varázsa.

Téged is láthatunk majd a színpadon? Ha igen milyen zenei ágat fogsz képviselni?

Igen, én is fellépek, méghozzá az első fellépésem lesz, szóval hármas izgalom van!
Szervezés – fellépés – és az első kész számom is felcsendül a tervek szerint. Társammal Dj BB-vel, azaz Bögre Bálinttal fogunk back2back zenélni. House-t, deephouse-t fogunk játszani, chillout beütéssel.

Mit szeretnél elérni?

Szeretném, hogy a különböző zenei stílusok kedvelői együtt élvezhessék ki a 2016-os nyár végét a Szabadság hídon. Igyekeztem úgy összeállítani a programot, hogy mindenki találjon kedvére valót. Az esemény délután kezdődik, és este 10-ig tart, hogy senkit ne zavarjon.
Röviden: azt szeretném, hogy az emberek érezzék jól magukat, és élvezzék a zenét, azt a szabadságot, amit nekem is nyújt.

Lesz-e folytatása a dolgoknak?

Egyelőre augusztus 25-öt várom, a mostani szervezés kellőképp leköt. De természetesen felmerült már a gondolat, hogy érdemes lehet tovább vinni, ez még a jövő zenéje.

Ki a célközönség?

Fiatalok, idősebbek, lányok és fiúk… Mindenki, aki szeretné jól érezni magát.

Egy szó, mint száz. Te, én augusztus 25.-én találkozunk a Szabadság hídon!

A fellépők:
♫ Társadalomshop /TDS/
♫ Echonald
♫ Catsby
♫ Patrick Preil B2B Dj BB
♫ Seraph
♫ Paul Martinez & Fiddler

A perzselő hangulatért az Adenssa Sporttánc Egyesület lesz a felelős.

Egy szó, mint száz. Te, én augusztus 25.-én találkozunk a Szabadság hídon!

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek