Aki ismeri a Ssangyong autóit az tudja, hogy nem egy elfuserált „majomköszörűről”, hanem inkább a luxusra hajazó, hétköznapi munkára is fogható autóról beszélünk, ami mentes mindenféle sallangtól, ami miatt a szánk lefelé görbülne.
Most egy teljesen új Rexton nyergébe pattanhattunk és újra átélhettük az elődeihez hű kényelmet.
Ssangyong Rexton 2.2 D, 175 LE egyenesen Dél-Koreából
Az autó átvételekor valami nagyon nem megszokott látvány fogadott. A teljesen új autót meglepték az érdeklődők. Több száz, vagy lehet több ezer ismeretlen felségjelzésű bogár úgy gondolta, hogy meglepi az autót és úgy telepiszkítja, hogy olyat még a legtapasztaltabb autómosós sem látott. Nem volt egy ötforintos méretű felület sem, ami tiszta lett volna függetlenül, hogy az az utastér, oldal, vagy a hátsóajtó. Ezzel a nem éppen gusztusos kinézettel látogattam meg az egyik „gőzös” mosót, ahol első pillantásra kinevettek, majd a következő pillanatban majdnem sírás volt, főleg amikor kiderült, hogy ezek a bogár „névjegyek” rendesen odasültek a melegben a kasznira és a szélvédőkre, de még az oldalsókra is.
Elég nagy munkába vágták a fejszéjüket, mivel a gőzös mosóban nem használnak vegyszereket a gőz erejére bízva a tisztítást. Be kell vallanom ebben én kételkedtem, mert nyáron a bogarakat is nagyon nehezen lehet eltávolítani. Tévednem kellett, mert szépen lejött a sok rásült bogár ürülék, amit én még a szélvédőről sem tudtam előzőleg egy benzinkúton lemosni. A nálam lévő teszt kamera segítségével készítettem egy rövid videót a tisztításról. Bevallom nekem sem volt valami szép látvány, de általában tisztán kell visszaadni a tesztautókat. Akkor egy kis reklám a Gold Steam Car Wash mosónak, ha már nem kímélték magukat és a technikát.
Az autó új pompában tündökölt a mosás után, így már lehet fotózni, vagy nyugodt szívvel közlekedni.
Mit kell tudnunk a Ssangyongról?
A Ssangyong Motor Company (a név „Ikersárkány”-t jelent) Dél-Korea legrégebbi autógyártója, mely 60 éves története során kezdetben buszok és és teherautók, majd kifejezetten 4×4-es járművek fejlesztésére és gyártására specializálódott. A vállalat 1954-ben alakult még Ha Dong-Hwan Motor néven és a 1974-ben kezdte meg Korando márkanéven a legendás Jeep Willy terepjárók koreai változatának gyártását és forgalmazását. A cég 1988-ban vette fel a Ssangyong Motor Company nevet és ugyanebben az évben piacra dobta az első teljesen saját fejlesztésű koreai terepjárót, a második generációs Korando modellt. 1993-ban a Ssangyong szoros partneri megállapodást kötött a Mercedes Benz AG-vel, melynek révén fejlett technológiához jutott (főleg dízel- és benzinmotorok, illetve automata váltók terén) és megkezdte a Mercedes technológiára épülő Musso modellek gyártását. A 2000-es évek közepére a vállalat Dél-Korea vezető SUV gyártójává vált teljeskörű termékpalettája révén, mely a Rexton, Kyron, Actyon és Actyon Sports terepjárókból, az összkerékhajtással is rendelhető Rodius egyterűből és Chairman luxuslimuzinból állt.
REXTON külső jegyek
A Rextonról mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy nem fejlődik a megjelenése. Nagyon szép az egész autó. Az orrész nem hivalkodó inkább elegáns. Hatalmas krómozott hűtőrács olyan érzést keltenek az emberben, mintha csak szét akarná feszíteni a két lámpa közötti távolságot. Én is ilyen vagyok kora reggel, amikor egy nagyot nyújtózkodom. Magas, de mégis alacsonynak tűnik a képen. Nagyon jó összhangban vannak az ívek és a szögletes vonalvezetések. Nagyon egyben van forma. A Ssangyongnak nagyon bizonyítania kell az európai piacnak, mivel kevés az, ha jó. Nagyon jónak kell lenni és még akkor is kételkedő véleményeket hallhatunk. Valljuk be egy Dél-Koreai gyár termékétől félnek az emberek. Akkor most megpróbálom a nagyközönséget megnyugtatni, mert amikor én beszálltam még azt sem vártam meg, hogy összepárosítsam a telefont a kihangosítóval már hívtam is a forgalmazót.
Az alábbi beszélgetésből egy pár gondolat
„Szia ez az autó rohadt jó….., semmi szélzaj és olyan csendes, hogy az besza…s! Ami a legjobb benne, hogy egyszerű minden kezelőszerv. Nincs túlbonyolítva rengeteg kapcsolóval az autó, ja és nem tudom milyen ez az automata váltó, de hogy nagyon fa..za és nem érezni a fokozatáttételeket az biztos. Tetszik a kormányon a sárkány logó….., Mennyibe kerül ez az autó ?”
Ha már beszéltünk az autó elejéről, akkor érdemes körbe is járni. Láthatóan és feltűnően nagyok az ablakok, amik élvezetessé teszik az utazást. Minden irányba jól körbe tudunk nézni szinte teljesen zavartalanul. A hátsó lámpák nekem még valahogy a 10/10-es skálán nem szereplenek a legjobb helyen, de ettől eltekintve az autónak szép formája van. Határozott masszív az egész kaszni és a fehér szín is még nagyobbá teszi. Szinte halljuk ahogy mondja „Hahó én Rexton vagyok”.
De nem kell ezt mondania, mert az úton olyan tekintélye van, mintha maga a Dél-Koreai Kim Dzsongun ülne benne. Mindenki megadja a tiszteletet és az előzékenységet, mi pedig elfolyva a hatalmas ülésekben élvezzük a digitklímát és az utazást. Az előbbit kicsit gyengének éreztem, de lehet, hogy valami folytán én nem értek hozzá. Az autó vezethetőségére semmi, ismételem semmi panaszom nem lehet. A átlagos autós műsorok üres hozzászólásai a Rextonra is rányomnák a bélyegét. Tutira ezt mondanák a szakértők „Olcsó műanyag alkatrészek, zörgős műszerfal és az egész autó egy utánzat” . Persze ezt minden autóra rá lehet fogni, hiszen miből másból lenne pl. a műszerfal, fából? Nem egy 60 éves angol királyi autóról beszélünk, aminek nagy része kézi munkával készült.
Az autó egyébként nyolc milla körüli áráért tele van minden jóval, ami nem a csillogó króm díszléc, hanem attól sokkal több.
A kapcsolható 4WD összkerékhajtásnak köszönhetően a Rexton W a legnehezebb terepviszonyok között is megállja a helyét. A műszerfal bal oldalán találjuk forgókapcsolót, aminek segítségével a vezető egy mozdulattal 3-féle üzemmód közül választhat.
– 2WD hátsókerék hajtás (2H): normál útviszonyok esetén a legjobb üzemanyag fogyasztás érdekében
– 4WD High Gear Mode összkerékhajtás (4H): menet közben is kapcsolható
– 4WD Low Gear Mode felező funkció (4L): a legextrémebb terepviszonyok leküzdésére
Ezt az összkerék hajtást egy 2157 ccm diesel 175 LE motor hajtja igen fürgén és feltűnően alacsony fogyasztással. Ez a fogyasztás most még bejáratós motornál is 7-8 liter között lehet, ami ekkora kaszninál és az automata váltó figyelembevételével rohadt jó, már elnézést a kifejezésért. Persze én 95%-ban országúton és nagyjából kb 110 km/h átlaggal haladva mértem. A 110 km/h sebességnél a motor csak 1800 fordulaton ketyeg. Ezért is ilyen kevés a fogyasztás.
A motor 360 Nm nyomatékot ad le 1500-2800-as fordulatszám-tartományban.
Mielőtt jönnek a kérdések. Négyen ültünk az autóban és „csak” kétkerekes normál üzemben. Sajnos nem volt olyan hosszú ideig nálunk a Rexton, hogy megnézzük a mászóképességét, de őszintén bevallva nem is akartam volna „ölni” a vasat, hiszen egy null kilométeres darabot kaptunk. Most már azért az óra állás 700, de ami új az új, ezt mi is tudjuk.
Utastér
Az utastér tágas és kényelmes öt ember részére, de ha ez kevés, akkor a csomagtartónk rovására kapunk még két plusz ülést. Ez a plusz inkább a gyerekeké, minthogy oda beülne két tagbaszakadt felnőtt férfi. Persze megvan az a helyzet, amikor a sok jó ember kis helyen is elfér, de inkább azt mondanám, hogy teljes értékű 5 és nem több órás utazásra való plusz 2 hely van hátul. A vezető ülést teljes hátsó pozícióba csúsztatva simán beültem magam mögé. Az ülések hihetetlenül kényelmesek. Majdnem olyan, amikor az átkos rendszerben mindenki tudta, hogy a Zsiguli nagyon jó, a Dacia pedig nagyon kényelmes. A Rexton ülései nagyon kényelmesek és minden kézre esik. Sőt! Nem csak az első, de a hátsó ülések is fűthetőek, ami jóleső meglepetés volt. Ami kifejezetten jó az a hatalmas hely a lehajtott hátsó üléseknél. Na ide aztán már szinte minden belefér a nagy belmagasságnak köszönhetően. A könyöklő alatti tároló is elég nagy, hogy minden lommal telepakoljuk, legyen az a tárcánk, vagy egy doboz lőszer, ha pl. vadászatra használjuk az autót.
De van még tároló a csomagtérben is, ami praktikus a rekeszeinek köszönhetően, ami nem egyforma méretű (végre felérte ésszel valaki). A kárpitozás nagyon szürke az én vidám lelkemnek, de mivel egy 4×4-es autóról beszélünk, ami kaphat hideget-meleget, sarat és szántóföldet, akkor a tisztításnál nem mindegy, hogy a világos luxusra hajló szín van az autóban, vagy a sötét morcos.
Nagyon úgy látszik, hogy Dél Koreából nálunk van egy-két titkos kém, hogy kinyomozzák mik azok a dolgok, amivel minket egyszerű európai vásárlókat meg tudnak fogni. A kényelem és a luxus elérhető áron.