E-M5 a fémházba zárt valóság

Estimated read time 3 min read

A fémeket már évszázadok óta használjuk azokhoz a termékekhez, amiket hosszú éveken át fogunk használni. Ezért döntött úgy az Olympus, hogy nem szakad el ettől a hagyománytól, és sok más gyártóval ellentétben, nem a műanyag lesz nagyobb mennyiségben.

 

Nemrég nyílt nap keretében nézhette meg a nagyközönség az összes Olympus terméket.

Rengeteg ember volt kíváncsi ezekre a gépekre, és örömmel konstatáltuk, hogy van értelme, és haszna annak, ha egy multi cég megengedi a felhasználónak azt, amit sok más cég nem. A rövid tesztelés lehetőségét.

_1000096

Ezzel éltek is nagyon sokan, többek között én is. Az utcán fotóztam, videóztam a gépekkel.Az egyik pillanatban az Olympus márkabolt vezetője megkérdezte, hogy milyen a gép.Én erre csak annyit tudtam válaszolni, hogy most láttad utoljára.

Minden „kis” Olympus gépnek lelke van, és minden Olympus gépnek szíve.

Nem hasonlítható össze egyik nagy márkával sem, mert ezeknek a fogása, kép minősége, de talán a kiegészítők sokasága is egyedülálló.

A hagyományokra, és a trendekre ugyanúgy figyelnek, mint az utcáról „beesett” első fényképezőjét megvásárló bizonytalan vevőre.Nem akarom fényezni feleslegesen az Olympust, és a Dohány utcai mintaboltot, de a boltvezető Zoli, és a pultnál kiszolgáló személyzet is magasan képzett szakemberek.

Ők azok, akik nekem segítenek a gépek kiválasztásánál. Én elmondom mit szeretnék, és már kapom is a legmegfelelőbb terméket.

Hoppá jól el kalandoztam. Elvégre tesztgépet kaptam

Olympus OM-D E-M5

DSC_8894

Amikor megfogtam már a súlyából éreztem, hogy tele van pixellel, iso-val meg mindenféle nyalánksággal. Ugyanúgy, mint egy instant leves, ami úgy jó, ahogy egyben megalkotott.

Egy fix 45 mm-s objektívvel próbáltam kiélni fényképezési hajlamaim, de szerintem az sosem fog menni. Legalább is amíg az Olympus Ilyen gépet alkot, mint az OM-D.

DSC_8899

Ha nagyon őszinte akarok lenni, és miért ne lennék az, akkor el kell árulnom azt, hogy a fotósok utólag a képeket színezik (élesítés,effektek,homályosítás,színezés).

DSC_8894-001

Az Olympus gépeknél, vagyis azok közül, amiket már használtam nincs szükség után színezésre. A színek gyönyörűek, és olyan gyors a gép automata üzemmódban, hogy szinte lehetetlen rossz képet készíteni.

Összeállítok egy kis képgalériát, és megnézhetitek miről is beszélek, amikor dicsérem a színeket.

Addig is kitartást kérek Tőletek.

Hamarosan folytatom!


A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek