Lamax S9-tükör, vagy kamera?

A cím elég érdekes, mert nem tudtam eldönteni, hogy ez egy tükör, vagy egy kamera. Szóval kipróbáltuk a Lamax S9 tükör- kamera terméket is.

 

 

 

Lamax S9 visszapillantó tükör, ami kamera és közben wifi, de közben trafipax jelző is meg óra és még hangfelvevő is, ez elég fura, miközben még tolatókamera is.. Nem is értem ezt az egészet, lassan a Lamax cég már ürhajót is indít a Holdra, annyira tolja a fejlesztést, vagy a szakemberek teljesítmény bérbe vannak, mert elképesztően jönnek a jobbnál jobb dolgok.

Na akkor jöjjön az S9 teszt!

 

 

A dobozban elég sok minden van, sőt kicsit már rémisztő is. Leginkább attól féltem, hogy ezt mind nekem kell bekötni? Tele van a doboz mindenféle kábellel, csatlakozóval és ki tudja még mivel. Piros és fekete kábelek, amik közül a szivargyújtó a leg ismerősebb számomra. Viszont ennek a tetején legalább van egy USB aljzat. Sajnos ezzel elég ritkán találkozni és szívhatjuk a fogunk, hogy most mit ne használjunk az utazás alatt. Ugye ismerős ez?

A tükör, vagyis a tükörkamera nagyon biztonságosan szivacságyban lapul, szóval baj nem érheti a pl webshopból rendelitek és a postakocsi aljába kerül a sok csomag alá. Így nincs bosszankodás a terméksérülés miatt.

A kábel galéria, amitől félelembe estem, mert nem akartam egy teszt miatt az autót szétbontani és utána megint szétszedni és összerakni a teszt után. Persze ez már az én lustaságom egyik jellemzője.

 

 

Elsőként a kábeleket szedtem szét és rá kellett döbbennem, hogy pl a hátsó kamera kábele olyan hosszú, hogy akár félre is tehetek belőle a karácsonyfa égősort megépítteni. Na de viccet félre téve kb. olyan hosszú, hogy egy közép méretű 9 személyes kisbusz, vagy kisteerautó hátsó ajtajáhot is elér. Ne kérdezzétek milyen hosszú, mert azért most neki nem állok kibontani az autóból.

A másik két kábel már nem ennyire durván hosszú, hanem pont a arany középút.

A teljes bekötés ideje kb. olyan 15 perc lehetett.  Nem kapkodtam, szóval az a negyed óra nem sok. Ekkor már nem csak a kábelezés, hanem a tükör felszerelés és a hátsó kamera felragasztás is megvolt. Igen, mert ezt csak felteszi az ember a talpon lévő kétoldalas 3M-es ragasztóval. 

Tanács: Ha a szélvédőről 3M-es kétoldalas ragasztós konzolt szeretnél leszedni, akkor semmi képpen ne a konzolt, vagy a kamerát stb. stb. erőltesd, hanem fogj egy erős damilt és húzd át a konzol és a szélvédő között, majd fűrészelős mozdulatokkal a damillal vágd át a ragsztót. 

A kamerába, vagyis a tükörbe tettem egy micro sd kártyát és az autót gyújtásra téve nekiláttam a menüt böngészni. Persze azonnal elindult a biztonsági felvétel a gyűjtás pillanatában, dehát ez pont erre való. Le is állítottam a tükör alsó részén lévő érntő képrnyőn megjelenő ikonoknál.

Ez tök menő!

Jajj hát ez figyel minket! Csak óvatosan, mert az S9 hangvezérlésre is alkalmas, szóval csak ügyesen az angol kifejezésekkel, mert azonnal tettrekész és az utasításokat végre is hajtja. Oké, hogy csak az angol megy neki, de majd csak megérti azt is amit én mondok neki magyarul. De amúgy azt hiszem nem egy ördöglakat, mert a stop az stop, a videó az video, a fotó meg photo, szóval még szinkrontolmács sem kell. Mondjuk a lányom pont az többek között. Mondta is, hogy jó jó, de veszekedni, vagy énekelni nem lehet vele út közben, mert némán hallgat! 

A tükör felülete

Nem csak a kezelő ikonok jelennek meg, hanem a tükör jobb oldalán a dátum és az idő is.

Bedugtam a wifi vevőt is, amit közvetlen a tükör mellő szintén a kétoldalas ragasztóval tettem fel. Meglepően hamar talál kapcsolatot, amit a tükör bal felső sarkában jelez is az S9. 

Most már jöhetett a telefonos applikáció, mert ilyen is van!

 

 

 

 

Nyugi nincs semmi baj, nem kakukktojás a képek között a kislány, hanem hirtelen gondolattal bemutatom a lányom, aki már igazából felnőtt és most vizsgázott le „B” kategóriából. Kinél lenne jobb helyen a kamera, ha nem az ő kis autójában. Mondtam is neki, amikor ment a suliba, hogy ne lepődjön meg ha a belső visszapilantó tükör majd üdvözli egy Lamax felirattal és némi audio hatással.

Amikor hazaért azonnal mondta, hogy ” Apa ez egy …., nem ér semmit, hát mit vett ez fel esőben és ráadásul este korom sötétben”. Én ennek csak örültem és mondtam, hogy na majd most derül ki mit tud az S9 zord fényviszonyok között.

 

Videó a front kamerával nappal, majd éjszaka esőben

 

 

 

 

,

A hang meglepően kristály tiszta, ami nem jellemző az autós kamerákra. A látószög igen nagy elől és hátul is, sőt sokkal jobb tolatni a Lamax S9-el, mint az autó saját belső tükrével, hiszen a hátsó kamerát nem zavarja a „C” oszlop, vagy a hátsó ülés fejtámlái. Persze nem kell elfelejteni az oldalsó tükröket sem. A kamera egyébként Full HD videót rögzít, amibe simán, szinte veszteség nélkül bele is zoomolhatunk.

 

 

 

A hátsó kamera szöge a felragasztás után nem csak mechanikusan állítható, hanem az első tükör menüjében is bal oldalon, ahol is egy le és egy fel mutató nyíllal digitálisan kamera látószöget állíthatunk vertikálisan. Ez azért jó, mert láthatjuk azt, ha valami az autónk mögött van és egyébként az holttérben lenne.

Videó a hátsó kamerával

 

 

 

 

 

 

 

Videó összeillesztett módban, amit nem a kamera tud, hanem utómunkában készítettem.

 

 

 

 

Nagyon érdekes, de egy hajszálnyit elcsúszik a két kamera felvétel. Próbáltam egy hosszabb videót a legelején elindítani, ami hajszálra egyszerre indult, de mire eltelt pár perc a vágóprogramban, egy picit a szinkron eltolódott. Ezt lehet csak én vettem észre és senki nem fogja, de mivel teszt, így mindent le kell írni.

A kamera egyébként nem találkozott sebességmérővel, így nem tudom megmondani, hogy a trafipax jelző mennyire valós és milyen pontosan működik, ebben csak reménykedhet az ember. Én mindig azt mondom, hogy inkább szabályosan közlekedjünk és akkor nincs semmi baj.

Most akkor leírok pár specifikációt, ami engem egyáltalán nem érdekel, de biztos vannak akiket igen.

 

Első kamera video felbontásFull HD (1920×1080) @ 30 FPS
Hátsó kamera video felbontásFull HD (1920×1080) @ 30 FPS
Látószög150° + 130°
Videofelvétel formátumMOV, tömörítés H.264
Fényképfelbontás2 Mpx
Fénykép formátumJPG
HangBeépített mikrofon, kikapcsolás lehetősége
Érintőképernyő9,66″ IPS
MemóriaAkár 64 GB micro SD kártya
CsatlakoztathatóságWiFi, Mini USB
JellemzőkGPS-modul sebességmérő kamera deketrorral, hangvezérlés, WDR, parkolási mód, G-szenzor, hurokfelvétel, fájlvédelem, automatikus indítás, képernyővédő, állítható a kijelző fényereje, állítható expozíció, állítható sebességmérő egységek, állítható vízjelek a videóban (idő és dátum, sebesség, GPS koordináták)
Menü nyelvekCseh, Angol, Német, Szlovák, Lengyel, Magyar
Elem500 mAh
Méretek257×71×38 mm

 

Na ennyit a száraz dolgokról, mert a végén még elalszik az olvasó és azt mi nagyon nem akarjuk!

A kamera rendszer ára (két kamera,GPS vevő) egy egész komoly áron pozicionált, de láthatóan, mint minden műszaki cikk, ez is olcsóbb lett. Most az eMaki webáruházban 69.900Ft, ami jóval olcsóbb a bevezető árától. Igen még most sem az olcsó kategória, de nem is az a minőség és ugye a Full HD felvétel. Igazából kinek mi a drága, amikor egy Honda lökhárító csere 400.000Ft, mert nekünk koccant valaki, vagy ha „csak” egy első xenon lámpa sérül. Igen ilyenkor meg fejvesztve vennénk ki a micro sd kártyát a kamerából ha lenne. Na de majd Ti is vesztek és biztonságban lesztek ezen a téren is.

Na de ha nekem nem hittek, amit kétlek, mert nálunk a Tesztvilágnál nincs olyan, hogy valótlant állítsunk, de az alábbi sorok érdekesek lehetnek.

 

Mindenkinek ajánlani tudom a terméket és a korrekt emaki üzletet – Tibor véleménye
Értékelés
*****
Volt néhány kamerám, de ez felülmúlja mindegyiket. Kép tökéletes, mind az első és a hátsó kamera. Fix, kamerákat a képernyőn jelzi és hangjelzést ad. Sávelhagyást , valamint ha közelebb jön egy gépkocsi azt is jelzi. Ami nem egy rossz szempont , hogy parkolómódban is helyt áll. Nem kell rákötni állandó feszültségre , hogy működjön a kamera ha megrongálják a gépkocsit. Fizikai behatásra , azonnal bekapcsol a kamera és rögzít. Gyakorlatilag tartalékolja a feszültséget, ha valaki meglöki vagy nekimegy a gépkocsinak. Összességében csak ajánlani tudom!
Webáruház nagyon korrekt és segítőkészek. Nem ráznak le és nem arra mennek,hogy vásárolj, hanem azért vannak, hogy a vásárló elégedett legyen. (Létrehozva: 2020. 10. 07.)
Azt hiszem megtaláltam amit kerestem. – Zoltán véleménye
Értékelés
*****
Teszt videót néztem (BPi autósok) és tetszett amit láttam. Volt már pár kamerám, de végre olyat akartam, aminek valóban jó a képminősége. Engem meggyőzött a videó és rendeltem.. NEM CSALÓDTAM! (természetes volt számomra, hogy onnan rendeljem ahonnan a „mintapéldány” származott, ráadásul épp itt volt az ár is a legkedvezőbb. Remélhetőleg hosszabbtávra „társak” leszünk vele. Végül amik számomra negatívumok: ja, nincs ilyen. (Létrehozva: 2020. 09. 19.)
Nem mindig működik – Imre véleménye
Értékelés
***
A webáruház szuper! A készülék nem. A kép szép de az érintő funkció gyenge, olykor lefagy. A wi-fi kapcsolat használhatatlan. (Létrehozva: 2020. 09. 14.)
Jó minőség, dizájnos,- Zsolt véleménye
Értékelés
*****
Nagyon tetszik. Mindkettő kamera szép képet ad. Jó minőségű és dizájnos készülék. A többi készülékkel ellentétben a teljes felület egy nagy kijelző. (Létrehozva: 2020. 09. 07.)
Nagyon jó termék. – Deme véleménye
Értékelés
*****
Kiváló termék mindenkinek ajánlom. (Létrehozva: 2020. 08. 24.)
Gyors és korrekt szállítás! – János véleménye
Értékelés
*****
Egyik nap megrendeltem és a következő napon már hozta is a futár. A szolgáltatás esetemben kiváló, gyors korrekt. A beüzemelés könnyen ment, úgy működött ahogyan kell. Másnap viszont rám ijesztett mert a bejelentkezés után kikapcsolt és nem lehetett bekapcsolni, nem reagált semmire. Ezt eljátszotta velem az autóba beépítve illetve az asztalon összeállítva is. Már azon gondolkoztam, hogy visszaküldöm. Végül aztán megemberelte magát. Már egy hete kifogástalanul működik semmi probléma. Napi szinten használom és figyelem, de hibátlan. Talán a SW makrancoskodott. Az aggaszt hogy nem tudom mi okozhatta bosszantó hibát. Remélem ezután továbbra is hibátlanul működik. Különben remek szerkezet, könnyű üzembe helyezni. Az eredeti tükörre történő felfogatása problémás, nem állítható a felfogató fülek távolsága, emiatt azt le kellett szerelnem, illetve kissé „átalakítani”. Lehet hogy csak én jártam így. Ettől függetlenül mindenkinek ajánlani tudom mert hasznos kis szerkezet. A készített képek felvételek élesek tisztás, a felbontása is remek. Számítógépen is visszanézve kitűnő.
(Létrehozva: 2020. 07. 27.)
Szuper – István véleménye
Értékelés
*****
Egy hete használom és egyenlőre meg vagyok elégedve! Jó a minőség, kedvező ár-érték arány! Tényleg jó kivitelezés és tudás! Mint egy jobb minőségű mobil, olyan a kezelése! Egyedül a hátsó kameránál napsütés esetén a visszatükröződés lehet zavaró. (Létrehozva: 2020. 07. 19.)
Kicsit magas ár ellenben magas minőség – Janos véleménye
Értékelés
*****
A kamerák nagyon jók, simán kezelik a fóliázott ablakot. Hasznos az éles kép tolatasnál. Azonban az sd kártyát nehéz kivenni. Kár, hogy a GPS vevő nincs beépítve, ez hasznos lenne.
A tükörről nem mozdul el, nem remeg.
Tükörként is a vízjelekkel együtt. (Létrehozva: 2020. 07. 03.)
Tökéletes – Endre véleménye
Értékelés
*****
Prémium minőségű dashcam! Prémium szolgáltatások (hangvezérlés, sávelhagyás figyelmeztetés) és közben egyszerű kezelés. Teszi a dolgát és közben még szép is. Eddig bárkinek mutattam, mindenki el volt ájulva a kinézetétől és a tudásától. Mindenkinek ajánlom! (Létrehozva: 2020. 06. 23.)
Véleményem szerint valóban egy nagyon jó termék.Három észrevételem lenne.Az egyik hogy nappali fényviszonyok mellett erősen vissza tükröződik a monitor és ez miatt tolatásnál zavaró lehet.A másik hogy a sávtartási funkció nem pontosan pozícióknálbe és ez – Gyula véleménye
Értékelés
*****
Mindenképp ajánlani tudom a készüléket aki autós kamera vásárlásán gondolkozik. (Létrehozva: 2020. 05. 22.)
 

Intelligens LDWS és FCWS a Lamax S9-ben!

A Lane Departure Warning System rendszer figyelmezteti a vezetőt a sávelhagyásra, illetve figyelemmel követi, hogy nem tér-e le a kijelölt útról. A Front Collision Warning System pedig a biztonságos követési távolság betartását ellenőrzi. Mindkét rendszer segíti a biztonságos célba érést.

 
 

Anyira elkalandoztam, hogy le se írtam, hogy az applikációval wifin keresztül a fotókat és a videókat is rá tudjuk a telefonra tölteni, vagy éppen a kamera felvételeket indítani é spár beállítást elvégezni. Leginkább a wifi letöltés a fontos és jó, mert ugye kézzel is tudunk, hagy hang utasítással a kamerát működtetni, ha éppen ehhez támad kedvünk a teljesen automata mód mellett.

A kamerát leszereltem, öszze csomagoltam, majdnem meg is sirattam, de remélem kapok másikat tesztre, ami még távolról az otthoni falicirkót is bekapcsolja.

Lamaxéknál már semmit nem lehet tudni, szóval nézzétek meg a forgalmazó anyagát, amitől leesik az állatok azt garantálom!

Köszi eMaki a cuccot!

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek