Négy Muskétás étterem teszt

Áll a XI. kerületben, a Tétényi út és a Bártfai utca sarkán egy kedves, barátságos családi étterem, mert négy jó barát több mint 20 éve elhatározta, hogy nyitni kellene egy hangulatos helyet. Összetartozásuk jelképeként választották a „Négy Muskétás étterem” elnevezést. Mi pedig kíváncsiak voltunk, ezért döntöttünk úgy, hogy vasárnapi ebédünket náluk fogyasztjuk el.

A betérő vendégek a’la carte több mint 50 féle, házias ízek szerint készült étel közül választhatnak.  Ötféle húsból (szárnyas, borjú, sertés, marha és hal) készítik el a finomabbnál finomabb ételeiket. A Konyhafőnök ajánlatai  rovatban a megszokott fogásokon kívül számos ételkülönlegességet kínálnak. Az étteremben a rántott borjúláb állandóan kapható, és az egyik legnépszerűbb különlegsségük, számos híres politikusunk jár vissza rendszeresen miatta.

„Folyamatosan figyeljük törzsvendégeink kívánságait, kedvenc ételeiket beépítjük állandó étlapunkba. Szakácsaink kreativitásának, szakmai hozzáértésének köszönhetően lehetőséget biztosítunk újdonságok komponálására, egyedi menük összeállítására” – meséli nekünk Koltai László, a Négy Muskétás egyike. „Ünnepeken, jeles napokon hagyományos finomságokat is kínálunk: karácsonyi hal-és pulykaételek, szilveszteri malacságok, húsvéti bárányételek, Márton napi liba finomságok, ünnepi sütemények. Különös gondot fordítunk a legkisebb korosztályra, a gyermekek számára Gyermekmenü-t állítottunk össze.”

Az étterem belső terme 30 férőhelye és boxos kialakítású. A 40 személyes külső terasz nyáron nyitott kerthelységként működik, és télen fedett, fűtött teremmé alakítják át. Szükség is van bőven a helyre, mivel nagyon népszerű: másfél órás tartózkodásunk alatt végig tele volt az étterem, főleg családosokkal és idősebb vendégekkel.

A mi rendelésünk

Kollégám választása az étterem egyik specialitására, a pirított borjúérmékre esett, amelyet libamájjal, gombával, krokettel és kaporszósszal tálalnak. Én, mivel odavagyok a halas ételekért, harcsa finomfalatokat kértem ezersziget salátával. A borjú libamáj kombináció tökéletes párosnak bizonyult, jól elkészített, kitűnő ízvilágot eredményezett.  A kellően vastag és jól átsütött érmék és a puha libamáj nem elnyomta, hanem kiegészített egymást, a kapros öntet pedig csak hab volt a tortán. Ami a harcsafalatokat illeti, szintén csak jókat mondhatok: puha, omlós, cseppet sem túlsütött falatkák nyársra húzva, mellette a klasszikus sülthagymával és paprikával, és a hal ízét kiemelő citromszelet sem maradt a konyhában. Abszolút szuper választás a könnyed ételek kedvelőinek, egy apró észrevételem volt csak, a salátán kicsivel több ezersziget öntet volt, mint amennyi szükséges lett volna.

 

Négy Muskétás étterem teszt - TesztVilág
Pirított borjúérmék libamájjal, és gombával takarva, kaporszósszal és krokettel
Négy Muskétás étterem teszt - TesztVilág
Hal finomfalatok nyárson, ezersziget salátával

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Négy Muskétás étterem teszt - TesztVilág
Turbó somlói

A tökéletes ebéd befejezéséhez az étterem egyik különlegességét rendeltük, amelynek neve is elgondolkodtatott minket: mitől lehet turbózott egy somlói galuska? Amikor megkaptuk a rendelésünket erre is fény derült: a hatalmas adag desszert nem hétköznapi, és nem csak méreteit tekintve. Piskóta, tejszínhab, barackszeletek és vaníliafagylalt merész mégis ütős kombinációjából áll a turbó somlói. Az én általam választott Muskétás parfékehely sem szégyenkezett mellette, de ha legközelebb megyünk, biztos nem fogom kihagyni a somlóit.