Megkerestük az ország legjobb bolthálózatát

Megkerestük az ország legjobb bolthálózatát

Szinte minden sarkon más, és más bolthálózat van. Sokszor azt sem tudjuk melyiket válasszuk. Utánajártunk, és két nap leforgása alatt ugyanabban az időben egyszerre több üzletet meglátogattunk. Ki lesz a Tesztvilág szerint a legjobb hálózat?

Munkatársaink útra keltek, és megnézték az üzleteket. Nem csak vevőként tekintettek körül, hanem tesztelős szemmel is, hogy kiderüljön ki kaphatja meg az általunk legjobbnak járó titulust.

Úgy próbáltunk egyeztetni, hogy délután 17 óra körül menjünk vásárolni, mert szerintünk akkor vannak a legtöbben. Munkából hazafelé sokan beugranak megvenni a legfontosabbakat. Persze amikor már elegünk van a napi munkából, akkor mindenki úgy megy be egy ilyen üzletbe, hogy gyorsan végezni akar. Az egyik legfőbb szempontok között ezt is megfigyeltük. Nyitnak-e új pénztárat, amikor hosszú sorok állnak, és mennyire flottul üzemel az adott üzlet úgy egészében. Persze konkrétan nem mondhatjuk, hogy legrosszabb, vagy legjobb, mert azért mindenkinek megvan a maga kedvenc helye. Van olyan, ami a közelsége miatt tetszik valakinek, míg másoknak tényleg az, hogy nem kell sorban állni fél órán keresztül.

Szóval ez az a teszt, ami minden kollégánkat megmozgatott, és örömmel indult vizsgálódni.

Az alábbi teszt csak egy része az összesnek, mivel annyi anyagunk lett, hogy inkább egy összesített eredményt osztunk meg. Ezek a vélemények 1-10-ig terjedő számozással mutatják tesztelőink összesített véleményét.

 

Tesco galéria

Véleményem szerint a Tescoban a választék jó (főleg az Extrában), csúcsidőben is elég gyorsan lehet haladni, ha tudja az ember hogy mit hol keressen. A pénztárnál gyerekjáték a sorban állás, hiszen önkiszolgáló pénztárak vannak, amiket alkalmazva percek alatt végezhetünk a fizetéssel.  Tesco általános tisztasága viszonylag jó, mert folyton mennek a takarítógépek. Hátránya, hogy nagyon sok sajátmárkás termék van, és nem jelzik hogy a ezeket termékeket melyik üzemben gyártják. (Timi)

Tesco a hatalmas! A meglátogatott áruház már-már a határokat feszegeti méreteivel. Már érkezéskor látható, amit már említeni sem kell. Ez a parkoló, a tisztaság és a rendezett környezet. Van elegendő hely a mozgássérültek részére, és van bicikli tároló is. A bevásárló kocsik fedett helyen találhatók. A kocsi „dokkolóban” is szemetes kukák vannak, a mások által trehányul hagyott szemét számára. Van még mit tanulnunk… Belépve látszanak csak igazán a méretek, és a sok kisebb egység. Találunk itt telefonost, fodrászt, lottózót, kulcsmásolót is. A bejáratnál mellékhelyiségek és pelenkázó szoba is van. Nekiindulva itt is feltűnnek a nagy tágas jól áttekinthető terek. Mindenhol egyértelmű irányítótáblák mit hol is keressünk? Nem is okoz csalódást. A kínálat rendkívül bőséges. A zöldség-gyümölcs részlegen külön ki kell emelni a felesleges részek számára (levél, szár stb.) kihelyezett szelektív hulladékgyűjtőt. Mindenhol látható, hogy igyekeznek  jó átlagot hozni nagyobb kilengések nélkül. Kiszámítható és bőséges a kínálat. Némi keresgélés után megtaláltuk a diabetikus, a glutén és laktóz mentes bio termékeket is. Az ásványvizek egyesével is ki vannak pakolva a polcokra, igaz csak a drágábbak. Az olcsóbbakért meg kell dolgozni. A pénztáraknál gyorsan végeztünk, mivel megfelelő mennyiségű üzemelt. Alapvetően mindennel meg voltunk elégedve. (T.Rex)

 Aldi galéria

A tisztasággal semmi probléma, és az üzlet is teljesen áttekinthető, és világos. Viszont jellemzően nem volt egy zsugor sem szétvágva, hogy könnyebben ki tudjuk venni az üdítőnket. Nagy a sürgés-forgás az üzletben, mármint a dolgozók részéről. A pénztárszalag igen koszos volt. Az üzletben nem voltak sokan, és egy kis átalakítás folyamatába is csöppentünk a péktermékek részlegén. Ennek csak örülhetünk, mert így a legfrissebb dolgokat kaphatjuk. (A bejáratnál a saját helyben sütött termékeket reklámozzák.) A gluténmentes termékek szerintem nagyon fontosak, ami itt külön meg is találhatóak. Figyelnek a diabétesz betegekre is. A zöldség részleg viszont gusztusos, és figyelemfelhívó. Szinte mondják a termékek, hogy “vegyél meg”. Ezután másik Aldit is kerestünk. Itt is megnéztük a zsugorfóliákat, de nem volt szétvágva egy sem. Viszont nagyon tetszik az Aldi hatalmas kerékpártárolója. Természetesen volt kuka is a bejáratnál, ami nagyon fontos. (Zoli)

Autóval érkezve a parkolóról már nem is kell szót ejteni. Alapfelszereltség, akárcsak a mozgássérült parkoló, a biciklitároló és természetesen a tisztaság. A bevásárlókocsik fedett helyen vannak, és található szemetes is a kocsikban „felejtett” maradéknak is! Belépve tisztaság fogad és rendezett, tágas tér. Figyelmesség a cégtől, hogy az üzleteiben a termékek nagyrészt ugyanott találhatók, így másik üzletben sem kell keresgélni. A termékek könnyen megtalálhatók, az árakról jól olvasható táblák tájékoztatnak. Az üzletek választéka rendkívül széles. Alapvető élelmiszerektől szerszámokon át egészen az LCD televízióig minden megtalálható. Külön ki kell emelni a diabetikus, glutén és laktózmentes valamint a prémium minőségű termékeket is. Szinte nem is találunk olyan polcot, ahol ne találnánk akciós termékeket. A hús és felvágott választék átlagosnak mondható, viszont tejtermékekben igen erős a kínálat. A minőség kifogástalan. A zsugorfóliázott italok viszont nincsenek felvágva, a vásárlók tépkedik ki szükségletük, és vérmérsékletük szerint. Így lehetséges, hogy van tíz feltépett karton is melyből csak egy-két palack hiányzik. Amit mindenképpen ki kell emelni, az az alkalmazottak kedvessége és segítőkészsége. A pénztáraknál néha feltorlódik a sor. Nem tudjuk mi az előírás, de sokszor 8-10 vásárló is sorban áll egy működő pénztár előtt, mire nyitnak még egyet. A kijárati rész nagyon tágas, ezért könnyű a pakolás. Az már természetes, hogy itt is szemetesek sorakoznak az esetleges felesleges göngyölegek számára. A tapasztalatok alapján az Aldi mindenképpen az ajánlott kategóriába tartozik. (T.Rex)


 Lidl galéria

Nagyon szeretem a Lidl saját márkás termékeit, az áruik a minőséget képviselik, és árfekvésben is az egyik legjobb bolthálózat. Ez a legnagyobb erőssége, a jó ár-érték arány. Igazából pl. majonézből csak az ő általuk forgalmazottat szeretem. Viszont az általam látogatott Lidl sokkal zsúfoltabb csúcsidőben, ezért nehezebb haladni. Bár több pénztár is működik és nagyon igyekeznek minél többet megnyitni, de ennek ellenére is előfordulhat jó néhány perc várakozás. Ha magam vagyok, ez nem zavar, de gyerekkel okozhat némi kényelmetlenséget. (Timi)

Ár-érték arány jó. Főleg saját termékekben. Akciók nagyon megérik az árukat. Állateledelek megfelelőek (ár-értékben). Húsáruk átlagosak a többi nagy bevásárlókhoz képest. Helyben sült pékáruk, főleg ha akciósak nagyon jók. A zöldségnél nincs romlott, rohadt áru és az árufeltöltés folyamatos. A kasszák gyorsasága teljesen jó. (Heni)

 SPAR, INTERSPAR galéria

Sokszor járunk ide. Mindig megtaláljuk, amit keresünk. Itt szoktuk vásárolni a legfinomabb baromfi párizsit (sajátmárkás termék)! Az Intersparokat leszámítva kisebb üzletekkel találkoztunk, amelyekben néha nehéz közlekedni főleg ahol az új típusú „gördülő” kosarakat alkalmazzák. A tisztaság minden üzletükben kifogástalan. Az ásványvizeket kipakolják, fóliázott kevés van, ennek oka lehet a kevés hely is. Kenyereket, péksüteményeket és sütiket helyben készítenek. Néha olyan illatokkal teli az üzlet, hogy az is vásárol, aki nem kívánta. Természetesen magamról beszélek… A pénztárosok gyorsan teszik a dolgukat és sokszor van pár kedves szavuk a vásárlókhoz! Az árak kellemesek és a minőségnek megfelelőek.  A mi üzletünkben a kijáratnál több szemetes és üvegvisszaváltó is található. Végül egy negatívumot feltétlenül meg kell említenem… ez a biztonsági őr! A viselkedése és kiállása olyan, hogy látszik rajta mindenkit potenciális bűnözőnek tekint. Tudom ez nem az üzlet hibája, lehet egyedi eset, de kellemetlen… (Gábor)

Az InterSpar a végletek üzlete. Itt minden megtalálható, és itt találtuk meg a legeltérőbb üzleteket is. Az egyik üzlet patika tisztaságú, amíg a másik botrányos. Van olyan üzlet ahol gyönyörűen állnak a polcon a termékek, de van ahol mintha csak egyszerűen odadobálta volna az eladó. Az InterSpar mellett kell szóljon az, hogy az üdítőket, és az ásványvizeket is kiszedik a zsugorfóliából. Így nem kell nekünk bajlódni ezzel. Aki természetesen egész zsugort szeretne megvenni az nem a polcról szedi le, hanem a polc alól. Az üzelet elég jól felszerelt, és akciókat is láttunk. A hentes pult szerintem magasan veri a többi üzletét. Nagyon a szép húsáru, és igazán gusztusosan van kipakolva a hűtőbe. A Bejáratnál a szemetes nem egy agyonpakolt kuka, hanem láthatóan naponta többször kicserélt szemetes.

CBA galéria

Elsősorban a tisztaság, amibe nem lehet belekötni. Ahol élelmiszert árulnak szerintünk fontos a tisztaság, és a rendezettség. Ha valaki élelmiszerüzlet nyitásra adja a fejét, az menjen el egy CBA -ba, és vegyen jó példát. A második a választék, mert abba meg pláne nem lehet belekötni.  Persze itt is megvannak azok a zsugorfóliák, amik hegyekben álnak kivágatlanul, de itt ez most nem zavart. Az árak nem mondhatóak a legolcsóbbnak, de mindezt kompenzálja a minőségi kereskedelem.(Zoli)

Szívesen járunk az üzleteikbe. Mindig tisztaság és kellemes környezet fogad minket. Igen bőséges és színes a kínálat. Mindig megtaláljuk a kedvenceinket. Nagyon ízletesek a magyar készítmények, különösen a füstölt áruk és kolbász félék de nem lehet különösebb panasz a felvágottakra sem. Pékáruból is mindig találunk frisset és kedvünkre valót. A sütemények között mindig található kakaós csiga – gyerekeseknél súlypont kérdés – túrós táska és rétesek. Ellentétben más üzletekkel itt kipakolják az ásványvizet, kartonos az alsó polcon található. Az alkoholos italok főleg a hazai ízlést tükrözik, mindig találunk valami pálinka különlegességet. A pénztárak mindig gyorsan és csúcsidőben teljes létszámmal működnek. A fizetéskor érhet minket némi meglepetés. Az árak egy kicsit magasabbak, de hát a minőségért, mint tudjuk fizetni kell. (Ildikó)

 

Penny galéria

A Penny számomra a gyorsan berohanok, és megveszem üzlet. Itt szinte csak azt veszem meg, ami akciós. Nagyon egyértelműen vannak a termékek az üzletben, így csak körbenézünk, és tudjuk merre kell elindulni a megvásárolni kívánt termékért. A zöldségosztály elég nagy, és színes. Úgy értem, hogy elég nagy a választék. A péktermékekről már ugyanezt nem tudom elmondani. Megtalálhatóak itt a legfontosabb szerszámok is a férfiak számára, vagy egy otthoni takarító segédeszköz. Nem tudok valami nagy dologról beszámolni. A Penny hozza a megszokott színvonalat, ami hullámvölgyek nélküli. Soha nem tudunk úgy fizetni a kasszánál, hogy ne kérdezzenek rá a “Penny” kártyára. Vannak olyan helyek, ahol nem szeretnek ezzel bajlódni. De a Penny ebből a szempontból ötös. Engem zavart, hogy sokszor alig fér el az ember a bevásárló kocsival az árufeltöltő kocsik mellett. De ha jobban belegondolunk, annak sem örülnék, ha a polcok üresek. Összességében nagyon jó akciókat futtatnak, és állandóan keressük a Penny fagyasztó mirelit áruit. Mert mi ezt szeretjük (Icu)

A Pennybe mi akkor szoktunk menni, amikor nagy tételekre van szükségünk. Ez általában akkor fordul elő, ha vendégeket várunk vagy több napos ünnepek jönnek. Mikor egy keretből gazdálkodunk, fontos az ár. A tisztaság itt is megfelelő bár a vevők sokszor mindent megtesznek annak érdekében, hogy  ne így legyen. Mivel ez inkább egy diszkont jellegű üzlet, sok a raklapos termék és a göngyöleg. Az ásványvizeket és a zsugorfóliázott italokat a vevők tépkedik fel! A helyek tágasak így mindig könnyen tudunk a bevásárlókocsival manőverezni. A kínálat megfelelő, mindenből válogathatunk bár nem túl sok félét! A pénztárak mindig megfelelően működnek. Sorállást nagyon ritkán tapasztalunk. (Bettina)

 

Coop galéria

Mivel a COOP sok kicsi egység, így nem volt egyszerű egy nagyobb üzletet találni, ahol bővebb összbenyomást szerezhetünk. De végül sikerült! Itt nem beszélhetünk parkolóról, parkolásról. Ide azok járnak, akik a környéken laknak, és hirtelen valami elfogyott. És persze az idősek!  Az üzlet egy szuterénban található, még épphogy elfogadható méretekkel. Leereszkedve szembeötlő a kopottas hangulat. Láthatóan igyekeznek az üzemeltetők, de a lehetőségeik korlátozottak. A multik mindent visznek. A kínálat még éppen elfogadható, de voltak érdekes meglepetések is. Láthatóan soknapos gyümölcs és zöldség volt a hűtőpultban teljes áron. Vajon milyen lesz az állaga másnapra ha megveszem? Az ásványvizek kínálata átlagos. Előre bontott csomagok itt sem találhatók, csináld magad…Egy termékkörben kiemelkedő a kínálat, ezek az alkoholos italok. Minden kategóriában és árban. Sok a környéken az egyetem a kollégium, és ugye a bulik…Kell a gyorsító! A tisztaság még elfogadható, szemetest összesen egyet találtunk 150 m2-en. Sajnos ki kell mondanunk, ide csak szükség esetén fogunk betérni. (T.Rex)

Auchan galéria

Az Auchan egy hatalmas bevásárló központ. Ehhez mérten rengeteg ember, és rengeteg hiba is található. Sokat járunk ide, és rengetegszer bebizonyosodott, hogy ilyenkor Karácsony előtt csak itt érdemes műszaki termékeket venni. Hiába járjuk körbe az összes műszaki áruházat, a végén úgyis az Auchanban vesszük meg sokkal olcsóbban a kiszemelt terméket. Ami szembetűnő, hogy mindig van friss pékáru, és sokszor van kedvcsináló kóstoltató hosztesz pult is. Többször előfordult, hogy egyébként nem vettünk volna meg valamit, de miután megkóstoltuk úgy döntöttünk, hogy veszünk. Egy igazi nagyüzemi bevásárló központ, ami igen kecsegtető akciókkal rukkol elő. Az Auchan alapjában tiszta, és rendezett. Folyamatosan találkozhatunk takarítókkal, és takarítógépekkel.  (Icu)

Az Auchan igazi nagy hétvégi időtöltés. Amíg a férfiak a műszaki osztályon nézelődnek, addig a hölgyek a ruhaosztályon. Sőt amit gyorsan ki is emelnék. Többször kaptam a csemegepultnál kóstolót felvágottból. Lehet, hogy ez tilos, de pont e miatt vettem meg azt , amit ajánlott a csemegepultos. És ez a kedvenc részem az üzletben. Kristálytiszta a csemegepult üvege, és gusztusosan van kihelyezve az összes termék. A polcok között hatalmas a közlekedő, és ezért nem zavaró a nyitva tartás alatti polcfeltöltés. Ami teszik, hogy lehet kimérős szotyit, édességet,  vagy akár száraztésztát is venni. Az árak évekkel ezelőtt szerintem a legalacsonyabbak voltak az Auchanban. Most már ezt nem lehet ilyen szinten érzékelni. Hatalmas pozitívum az állatos parkoló, és a mindig segítőkész autós biztonsági ember, aki a parkolóban jön-megy. Egy alkalommal nekem is segített az autómat beindítani, mert lemerült az akksi. (Zoli)

A teszteket az alábbi szempontok alapján végeztük: Tisztaság, várakozás a pénztárnál, zöldségosztály, pékáru, húsáru, minőség, és az árak tekintetében. Ezek pontértékelése, és átlagszámítása után elért számok adták az alábbi eredményeket.

>az ország legjobb bolthálózata

Természetesen mindenki azt a multit választja, ami számára szimpatikus. Ez a teszt a tesztvilag.hu munkatársainak véleménye. Reméljük egyre jobb lesz mindenütt a vásárlók kiszolgálása, és reméljük jövőre, amikor ismét teszteljük ezeket az üzleteket, már sokkal  jobb eredményt érnek el.

Várjuk érdekes történeteiket, véleményüket ezzel a tesztel kapcsolatban is!

Amennyiben tetszett cikkünk, kérjük jutalmazd munkánkat egy lájkal Facebook oldalunkon, és értékeld itt a csillagokkal! Köszönjük!