Zágráb-i élménybeszámoló, avagy hogyan éljük túl a horvát fővárost

Lauter Bettina Egy egyetemi tanulmányi út keretein belül vettem az irányt szomszédunk, Horvátország fővárosa felé drága szüleim hathatós segítségével. Mikor megérkeztünk, az első gondolatom az volt: ,,Hogy nem történik itt közlekedési baleset minden percben??” Ez a kérdésem azért merült fel, mert a villamosoktól kezdve a buszokon, kocsikon és embereken át, az utcán morzsát csipegető galambokig a tömegközlekedés csak elenyésző mértékben szeparált egymástól. Kezdve azzal, hogy a

Horvátország nyaralás családoknak

  Hamarosan itt a nyár ezért ideje felkészülni egy kiadós utazásra. A Tesztvilág ebben is segít, hisz teszt a lelke mindennek. Az egyik kollégánk már nem először járt a most bemutatásra kerülő környéken, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt meg kell ismételni.   Ha beírjuk a keresőbe Horvátország nyaralás akkor több százezer találat közül kell kiválasztanunk egy tutit. A legtöbb oldalon akár 1000 szállást is találhatunk. Ennek

Ódon hangulatban!

Terveink között szerepel egy sorozat indítása mely az                   ” ITTHON OTTHON VAGY ” címet viselné. Célunk hazánk legszebb tájainak és a környező szálláshelyeknek a bemutatása! Igyekszünk a legcsaládiasabb legjobb ár érték arányú helyeket kiválasztani, ahol a tulajdonosok,üzemeltetők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a betérők VENDÉGNEK érezzék magukat, függetlenül attól mennyi időt töltenek el, mennyit költenek. A tesztek

Gyöngyösi kirándulás

Gyöngyösi hétvégénket az Állatok Világnapja ihlette, mert itt nemcsak a kisoroszlánjairól híressé vált Gyöngyösi Állatkertet látogathattuk meg, hanem az ország egyik legjobb természettudományi kiállítását is megtekinthettük a Mátra Múzeumban. Szálláshelyünk a Hotel Opál volt, amely a már említett Mátra Múzeumtól gyalog 3 percre található. A szálloda három csillagos superior besorolású. A szobái meglepően tágasak, bőven van helye a ruháknak, játékoknak, táskáknak. Az ágy méretére sem lehet

Strand teszt – Látogatóban Vízipóknál

Kevés olyan gyerek lehet, aki a tévéreklám láttán nem pendíti meg a szüleinek, hogy mennyire szeretne elmenni a Vízipók-Csodapók Gyermekvilágba. Bizony én is régóta hallgattam már, hogy milyen jó is lehet ott. Így aztán nekivágtunk, és meg sem álltunk Zalakarosig.   A tágas előcsarnokba lépve örömmel nyugtáztam, hogy nem csak egy-két pénztár működik, hanem legalább 6-7. Pár percet így is várakoztunk. A jegyárakról és a jegytípusokról