Estimated read time 8 min read
Fesztivál

East Fest, a kecske legyen veled!

Pár nappal a fesztivál után, feldolgozva az élményeket végre megosztom veletek mi is történt ott. Bevallom, eddig én is azok táborát erősítettem, akik nem hallottak az East Fest nevű fesztiválról. De ez most megtört, és olyan gyorsan kezdtem terjeszteni a hírét az első nap után, mint ahogy a Nutella párolog az üvegéből. Az egyszerűség kedvéért vegyünk időrend szerint a dolgokat. Csütörtök délelőtt indultunk a sajtós busszal hőn szeretett Budapestünkről. A zuhogó esőnek hála már nem feleslegesen pakoltam be a gumicsizmám, s büszkén kotortam elő a táska – természetesen – legmélyéről. Elindultunk a [tovább…]

Estimated read time 4 min read
Fesztivál

2nd nap a Campus-on

Minden fesztivál alatt eljön a mélypont, amikor már fáradt a tested, amikor már elég a porból, elég a tömegből, meg úgy mindenből. Nem bírom én már annyira, hiszen nem vagyok már mai csirke (na jó az vagyok, csak épp 39 évvel ezelőtti napi). Tehát kisebb hévvel, de azért elindultam: a célom a fesztivál civil szféra felfedezése, majd Majka, utána pedig Irie Maffia. Ember lánya tervez, így kicsit elidőztem az induláskor és épp Majka kezdésére érkeztem. Láthatóan összegyűlt a környék és a távol apraja nagyja: magasban a karok, és a refrént mindenki [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Fesztivál

Mert minden jó, ha a vége Therapy? – köszönöm Campus

És elérkezett az egyetlen nap, amit a magam örömére vártam: mert hát Therapy?… A kérdőjel a nevükben van, nincs mit tenni, még ha a word hülyének is néz. Mások is néztek nagyokat, hogy kik is ők, és vajon én miért is várom annyira őket, ha ők még csak nem is hallottak rólak, vagy ha mégis, akkor is csak keveset. Nos, ők annak idején a Nirvana, Pearl Jam szekcióval egyidejűleg jöttek az életembe, és bár fennmaradtak, de mégsem lettek olyan híresek. Hiszem, hogy az első albumok az együtteseknél azért másabbak, jobbak vagy [tovább…]

Estimated read time 10 min read
Fesztivál

Campus: Az első nap… avagy itt vannak a szegedi csajok

Campus, campus, campus Szegedről két barátnőm is útra kelt, hogy velem Campusoljanak. Na, hát Szegedről nem egyszerű az út (érdekes Szegedre sem) Debrecenbe/ből: a vonat is nehézkes, a busz még durvább, és autóval sem egyszerű, főleg ha a tervezetnél később indulnak. Épp, hogy beestek és már indultunk is, hiszen 16:30-kor kezdődik a Pál utcai fiúk, akikre még 20 év távlatából is emlékszünk. Eldöntöttük majd ott eszünk valamit. Persze azt hozzá kell tennem, hogy a lépcsőházból mentem vissza a pdf formátumú jegyeikért, és mert nem vagyok babonás így eszembe sem jutott, hogy [tovább…]

Estimated read time 1 min read
Fesztivál Koncert

A Kexx több mint zene

   2016-ban is megrendezésre kerül – immár hatodik alkalommal- Hajdúböszörményben a KEXX – a Könnyűzenei Extrémsport Fesztivál! A KEXX olyan fesztivál, amely a szokásos zenei fesztiválon túl látványos, profi és minőségi extrém sportversenyeket is kínál a rendezvény iránt érdeklődők számára. A bérletet július 25-től augusztus 01-ig 8.000 Ft-ért vásárolhatjuk meg, de az olcsóság senkit se zavarjon meg, főleg, hogy már napi bontásban is láthatjuk a programokat, így nem veszünk zsákbamacskát. A négynapos fesztiválon fellép többek közt: Irie Maffia, Hősök, Belga, Cloud 9+, SubBassMonster, stb., valamint számos DJ húzza majd a talpalávalót. A sportversenyekben pedig [tovább…]

Estimated read time 17 min read
Fesztivál

Lesz, Van, VOLT

Érkezés és az első nap Régi fesztiválozónak tartom magam, de a Volt valahogy mindig kimaradt, talán azért, mert Szegedtől oly’ messze van Sopron. Aztán Debrecenbe költöztem, de Sopron nem lett közelebb. Sok mindenkit kihagytam, aki ott volt már: Moby, Korn… Bár őket máshol már láttam. Na, de idén felkerült a bakancslistára az Iron Maiden. Igaz, csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy akkor most tényleg nekivágok. Gyors bérletvásárlás – mert olyan nincs, hogy ne legyen-, aztán szállás keresés – mert mindig van egy jó barátnak egy jó barátja, annak meg egy [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Fesztivál

CLEAN BANDIT, JESS GLYNNE, ÉS THERAPY? IS LESZ A CAMPUS-ON

A legnépszerűbb hazai előadók mellett, a Grammy-díjas Clean Bandit, a fantasztikus tehetségű brit énekesnő Jess Glynne, a prémium kategóriás DJ producer Netsky, a bécsi Camo&Krooked duó, valamint a legendás északír Therapy?, és a holland indie-rock Kensington is biztosan ott lesz júliusban a Campus Fesztiválon. Kelet-Magyarország legnagyobb nyári rendezvénye idén is izgalmasnak ígérkezik, a szervezők erős programmal készülnek Debrecenben. Már biztos, hogy július 20 és 24 között a debreceni Nagyerdőn lép fel az alig két éve a semmiből berobbant és listavezetővé vált Grammy-díjas Clean Bandit. A szokatlan összetételű négyes az Egyesült Királyság [tovább…]

Estimated read time 5 min read
Koncert

Fekete szombat vagy vasárnap – szerdán este: avagy a Black Sabbath Budapesten

Vendégszerzőnktől, Barbitól Black Sabbath, Black Sabbath, Black Sabbath Legelőször édesapámtól hallottam a Black Sabbath-ról, ami már akkor is öreg együttesnek tűnt. Ennek ellenére lekötött, tetszett, és tudtam, hogy ők valami nagyot alkotnak – mindenesetre meghatározó alapot adtak zenei ízlésemnek. Így amikor felröppent a híre, hogy jönnek, és hogy most aztán tényleg utoljára, nem volt kérdés hogy megnézzük-e. Az elsők között vettük meg online e-ticketünket és csak vártunk. Aztán – mert az élet nem áll meg – következett egy nem várt fordulat, és fájó szívvel ugyan, de megváltunk a jegyeinktől. Ezután – mert [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fesztivál

Ha Debrecen, ha július, akkor Campus fesztivál

Szegedi lakosként örömmel vettem, hogy sikerült egy újabb fesztivál városba költöznöm. Szerény véleményem szerint Debrecenben két fix program van ami mindenkit megmozgat: a téli évzáró Tankcsapda koncert, és a nyári Campus fesztivál, ami régebben Vekeri-tó Fesztivál néven futott. Július 20. napján startol 2016-ban a Campus, és ismét közel 400 program várja az érdeklődőket. A helyszín kitűnőre vizsgázott, ezért idén is a Nagyerdőn, a  stadion környékén rendezik a négynapos zenés rendezvényt. Tavaly, 2015-ben 84 ezren buliztak együtt ebben a környezetben. A több, mint húsz hektáron elterülő rendezvényt nem véletlenül nevezték el a látogatók és a [tovább…]

Estimated read time 2 min read
Fesztivál

SZIN 2016: Nagykövetek viszik a SZIN jóhírét

Új nevekkel bővült a Szegedi Ifjúsági Napok fellépőinek sora. A korábban bejelentett nemzetközi sorhoz ezúttal magyar nevek csatlakoztak. Itt lesz a SZIN himnuszt jegyző Magna Cum Laude,  jöna Quimby, a Halott Pénz, a Brains, az Anna and the Barbies, Majka és Curtis, a Wellhello, a Csík Zenekar,valamint a Budapest Bár és a lassan már magyarnak számító Boban Marković zenekar is.  A bejelentett nevek mellett kiderült, hogy szegedi származású hírességek álltak a fesztivál mellé, egy-egy nagyobb ügy„nagyköveteként”.„A SZIN sosem volt egy átlagos fesztivál, a szórakoztatás mellett mindig is fontos volt számunkra az [tovább…]

Estimated read time 3 min read
Fesztivál

Színesebb lesz a SZIN

SZIN, SZIN, SZIN Megújult külsővel és gazdagabb kínálattal jelentkezik a hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok 2016. augusztus 24-28. között, benne a hazai zenei élet legjava és nemzetközi sztárok. Mindez, most early bird áron 11.990 (!) forintért. Sok vonzó „leg”-et tudhat magáénak a Szegedi Ifjúsági Napok. Egyrészt ez a buli a legnagyobb múltú fesztivál, amire már a hatvanas évek végén összegyűltek szerte az országból az akkori hippik, s ahol a kor legnagyobbjai – az amúgy tiltottak is (bármily furcsa, akkor volt ilyen) – léptek fel, ami még kurrensebbé [tovább…]

Estimated read time 8 min read
Fesztivál

SZIN 2015: a hatodik nap

SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015 A SZIN hatodik napjával méltón sikerült elbúcsúztatnunk az idei nyarat, a fesztiválszezont. Nem kisebb nevek segítettek ebben nekünk, mint a Kelemen Kabátban, a Russkaja, a Brains és Sian Evans… A Nagyszínpadon a Kelemen Kabátban kezdett 16 óra 30 perckor, majd őket követte a Cloud 9+. Minden bizonnyal szegényes a zenei műveltségem, de még soha nem hallottam az utóbbi zenekarról, ellenben kellemes meglepetést okoztak a számomra: nagyon is jók voltak, és a közönség hangulatát is jócskán sikerült befűteniük. 16 óra 30-kor kezdett a Russkaja. Az osztrák-orosz együttes [tovább…]

Estimated read time 6 min read
Fesztivál

SZIN 2015: az ötödik nap

SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015 Nem-nem, még mindig nem unjuk, pedig már sajnos az utolsó előtti napon vagyunk túl. Programokból nem szenvedtünk ma sem hiányt, a hangulat még mindig nagyon jó, nézzük tehát mi történt pénteken. A Nagyszínpadon 16 órától kezdett az Ozone Mama nevű formáció, majd Szabó Balázs Bandája húzta a talpalávalót az időközben megszaporodott közönségnek. Az érzelmekkel túlfűtött népzenei motívumokat tartalmazó zenéjükkel varázslatos hangulatba ringattak mindenkit a Tisza partján. Eközben a Live Arénában a Termimámort követően a Hősök léptek színpadra, akik nagyszerű választás volt a szervezők részéről a [tovább…]

Estimated read time 6 min read
Fesztivál

SZIN 2015: a negyedik nap

SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015 És tessék, máris túljutottunk az idei – életében először hat napos – SZIN felén. Azért nem kell nagyon szomorkodni, és senki nem is tette, hiszen most is istenesen megpörgették a szervezők és a fellépők a szórakozni vágyókat. A Nagyszínpadon elég korán, 16 óra 30 perckor kezdett a Margaret Island, majd 18 órakor a Halott Pénz követte őket. A pécsi srácok remekül befűtöttek a Punnany Massifnak, akik most is – mint eddig minden évben – igazán remek koncertet adtak. SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015 Az egész [tovább…]

Estimated read time 8 min read
Fesztivál

SZIN 2015: a harmadik nap

SZIN 2015, SZIN 2015, SZIN 2015 A SZIN harmadik napja elég sűrű programmal várt mindenkit: a Nagyszínpadon és a Live Arénában egymást váltva jobbnál jobb együttesek léptek fel. A Mary PopKids koncertje elég jól megalapozta az este hangulatát, egészen annyira, hogy még a takarítószemélyzet is táncra perdült egy pár percre.  Maryéket követte a SZIN himnuszával a New Level Empire, akik elhozták magukkal Szerecsenkirályt is („Kelement kabát nélkül”). Velük egy időben már javában tartott a sátorban a Honeybeast koncertje. Tarján Zsófiék megint kitettek magukért, véleményem szerint nagyon sokat fejlődött a zenekar az [tovább…]

Estimated read time 6 min read
Fesztivál

SZIN2015: a második nap

SZIN2015,SZIN2015,SZIN2015 Jóóóóóóóóó reggelt Vietnáááááám! Felvirradt az első reggel a Szegedi Partfürdőn sátorozókra. A tegnapi buli után picit fáradtan, gyűrötten ébredőknek bizonyára nagyon jól esett a reggeli frissítő zuhany és egy kávé (esetleg némi szíverősítő – kutyaharapást szőrével? 😀 ) A kora délután folyamán megtelt a Civil Falu érdeklődőkkel, ahol sok-sok érdekes és vicces játékkal várták a kitelepült szervezetek a fiatalokat (és a nem annyira fiatalokat is). Számomra – mint az előbb már említett „nem annyira fiatal” korosztály képviselőjének – szívet melengető látni azt, hogy a civil szervezetek képviselői milyen lendülettel, lelkesedéssel [tovább…]