Jelentsen ez bármit is, vagyis a Benro Magic Arm, de kipróbáltuk és el is mondjuk mi a véleményünk.
A Benro egy fotós-videós kiegészítőket forgalmazó márkanév és a hazai képviselet jóvoltából kaptunk két terméket. Igazából mi kértük, mert tudni akartuk mit tud, vagy mit nem, mert az ára elég borsos első ránézésre.
Benro Rama2 Magic Arm
Kezdem a nagytesóval, mert van a Rama1 és a Rama 2.
Rohadt nehéz, tele van vassal, szóval semmi könnyítés vagy perforálás azért, hogy kevesebb anyag kelljen bele. Az első kézbevételnél csak a súlya az, ami szerintem sok. Jómagam utálok cipekedni és ha arra gondolok, hogy mennyi apróságot kell az operatőröknek, fotósoknak cipelni, akkor már előre sajnálom őket.
A Rama2 leginkább kontroll monitorok esetleg lámpák rögzítésére szolgál, amit a kamera állványhoz, esetleg a kamera righez is rögzíthetünk. Mivel nyeklik-nyaklik minden irányban, így a kiegészítőink rögzítése szinte határtalan. Ha a videó vagy fotós statívunkhoz rögzítjük, akkor nem gond a súly, hiszen nem cipeljük, mert fixen vagyunk.
Gondoltam kipróbálom a kontroll monitorommal és ráteszem a legnagyobb Sony Akksimat, lesz, ami lesz. Általában ezek a kis állítható karok nem igazán jók, mert hamar tönkremennek, hiszen nagyon meg kell „tépni” a fixáló csavarokat minden alaklommal és ezt ugye sokáig nem tolerálja egy kar sem. Hamar az történik, hogy hiába húzzuk meg, szépen elindul lefelé és nyekk, esik le kilazulva. Na ezért is félek, hiszen minden ilyen dolog (monitor, lámpa stb) nem az olcsó dolgok közé tartozik.
A kicsi Benro 1-es kar egyik fele a hagyományos menet ami a gömbfejjel végződik. Itt már kötekedek is, mert a képen is látszik, hogy a menet fölött el van „lapolva” csavar, hogy egy kis kulccsal le lehessen szorítani. Ez jó persze, mert van olyan kar, amit nem is lehet így kulccsal rögzíteni. De a bajom az, hogy nem kapunk a csomagban hozzá egy 100Ft-os IKEA-s bútoroknál ismert eldobhatós kulcsot. Ez a kötekedés része, de valóban hiányzik.
A nagy Benro Rama 2-es karon már nem menet, hanem vakupapucsba illeszthető talp van. Természetesen erős fémből van. Szóvala kicsi Benro menetes a nagy pedig vakupapucsos, erre figyeljetek nagyon, mielőtt a webáruház kosarába teszitek.
Maga a szerkezet nagyon stabil, mondhatni olyan, mint a T72-es harckocsi, van benne anyag, ezért iszonyat masszív. Bártan rá merem tenni a cuccaimat a forgatásoknál, de a kabátom is fel akaszthatom rá a statív oldalán, na jó nem.
A Benro Rama 2 kar másik fele már izgalmasabb, hiszen itt már egy műanyag talppal végződő gyorskioldós fej van. Bármire is használható, akár audio-vagy videós kiegészítők rögzítésére. A kar szinte minden irányban fixálható, ezzel gond nincs. A kar lelke a középső csuklóban rejlik, vagyis a fogaknál.
Nagyon pengén paszsolnak a kis rögzítő fogak és ha meg van húzva a szárnyas rögzítő csavar, akkor nem enged semmit.
A forgalmazó szerint
Benro RAMA2 MagicArm – állítható kar (nagy). 24,13 cm hosszú, 9,97 kg terhelhetőség. A kar 3 tengelyen mozgatható ezzel biztosítva még nagyobb flexibilitást munkánk során.
Az ára a Nika.hu weboldalon, megtalálható, ami nem olcsó, de ha ránézünk a sokak által méltán istenített Manfrotto karokhoz, akkor azonnal helyre is tesszük a dolgokat, hiszen a hasonló Manfrotto kart dupla ennyiért vehetünk.
Na nézzük gyorsan a Rama1 és a Rama2 kart is használat közben!
Akár a kameránkhoz, de szinte minden fotós-videós állványhoz is rögzíthető a „harmadik kéz”, ami rengeteg segítséget ad nekünk a munka során.
Végezetül nekem a kisebb kar tetszik jobban, habár mindig a felhasználás dönt, de ez tényleg hiányzik a Pelican kamera kofferemből. A terméket azért visszaadjuk a StúdióLine Fotótechnika üzletnek, vagyis a Nika Dávidnak, hogy más is kipróbálhassa, mielőtt úgy dönt, hogy megveszi és nem kínlódik tovább, mint én ezzel a kínai szétkopott gömbejű sz@r, akarom mondani karral.
Nekem a kisebbik Benro Rama1 Magic Arm kar jött be jobban, szóval nagy valószínűséggel el fogok látogatni az üzletbe és nem csak az online webshopot nézegetem!