Inmotion L6-teszt

Ismét elektromos rollert kaptunk tesztelésre, ami már szinte heti rendszerességgel történik meg nálunk, ezért mondhatjuk, hogy van rálátásunk ezekre a termékekre.

Mivel nem az első ilyen teszt, ezért nem csak menetteljesítményt, vagy hatótávolságot tudunk mérni, hanem a piacon lévő elektromos rollerek összehasonlítását is.

Most ezt az első látásra szépnek mondható elektromos járgányt vesszük szemügyre.

 

Inmotion L6  elektromos roller 

Airwheel roller (1)
Indulásra készen

Az elektromos Inmotion L6 rollert az Airwheel Mester utcai mintaboltjában vettem át, ami nem csak üzlet, hanem van az üzletben egy kis „próbaterem” is, ahol egy kis oktatás után bárki eldöntheti, hogy akar-e, vagy nem az „E” közlekedés és az Airwheel klub csapatába tartozni.

Tehát megkaptam a rolleremet, és meg is említem gyorsan, hogy az első megjelenése a Tesztvilágon van, hiszen az Airwheel Magyarország kíváncsi a véleményünkre. Ennek örülünk és természetesen ez a roller sem maradhat ki a szórásból.

Már az üzlet előtt azonnal lefényképeztem az Inmotion-t, mert mi van ha tetszik és nem adom vissza? Legalább egy fotójuk legyen róla emlékül. Félre a tréfát! A roller első látásra tetszetős a zöld beütéseivel és a mérete is nagyobb az eddigieknél. A taposója is olyan hosszú, hogy biztosan elfér a lábunk és nem kell a taposóra merőlegesen tartani, ami akár 10-20 perc után már határozottam kényelmetlen lehet.

A futómű

inmotion L6 Tesztvilag IMG_20160410_133909_cr
Pumpálható első kerék

Első szemrevételezéskor látható, hogy a kerék rendes felfújható tömlős motorszelepes.

inmotion L6 Tesztvilag IMG_20160410_134349_cr
Hátsó lengéscsillapítás

Ez a két dolog, mármint a lengéscsillapító és a gumirugózás, már akár kényelmes is lehet rosszabb minőségű úton is. A hátsó futómű pedig nagy örömömre olyan, mint a motorokon. Dupla villás lengéscsillapító, aminek a csillapítását szintén két spirálrugó végzi. Ez a két rugó már el van rejtve, így nem olyan látványos, mint elől. Ez a két rugó is zöld színű, hogy még könnyebben észrevegyük, hogy „hahó én kényelmes vagyok!”

 

 

Amit még fontos megemlíteni, bár szerintem természetesnek kellene lenni, az a roller letámasztó kis lába. Ez fontos nagyon, ezért az összesítésünknél figyelembe vesszük.

inmotion L6 Tesztvilag IMG_20160410_134101_cr
Műszerfal
inmotion L6 Tesztvilag IMG_20160410_134200_cr
Gázkar és a tempomat gomb

A kormány bal oldalán a mechanikusan működő fék helyezkedik el, ami a hátsó kereket fékezi, de akár blokkolja is beállítástól függően. Ezt a beállítást a keréknél lévő bowden feszítő csavarjaival eszközölhetjük. Én ehhez nem nyúltam, mert gondoltam csak nem adják oda ekkora nagydarab embernek a rollert megfelelően beállított fék nélkül. A jobb oldalon az elektro kar és két gomb helyezkedik el. Az egyik a Power a másik pedig a tempomat. Igen tempomatos, vagyis menet közben tudjuk az adott sebességet fixálni és így nem kell tartani az ujjunkkal a kis elektro kart. A kormány közepén pedig egy gyönyörűen világító és tényleg vagány design-al megáldott kijelző ékeskedik, ami a kormány síkjába süllyesztve foglal helyet. Nem csak a sebességünket és az akkumlátor töltöttségi szintet mutatja, hanem a megtett utat és a rollerben lévő összes km-t.

inmotion L6 Tesztvilag IMG_20160410_134700
„Parkolás”

Az utóbbi napokban rengeteget mentem a rollerrel és bebizonyosodott, hogy a rugózás és a kényelem nem utolsó szempont az elektromos rollernél. Nagyon el kell találni a jó beállításokat és akkor már csak az élmény van hátra, amit minden egyes bekapcsolásnál tutira megkapunk. A Power gombra visszatérve – mert nagyon elkalandoztam – a bekapcsolása után olyan, mintha egy másik motor lenne a gépben. Ugyanazon a távolságon normál és power üzemmódban az elért sebesség az első esetben 20, míg a második power üzemben 25 km/h volt. Ez nem a végsebesség, hanem a gyorsulás szemléltetése a két választható funkció között. Persze a végsebesség is kb. a 30 km/h körül mozog terheléstől függően.

inmotion L6 Tesztvilag IMG_20160410_134306_cr
Üzem közben világító INMOTION felirat

 

 

Kormány szerkezet

inmotion L6 Tesztvilag IMG_20160410_133807_cr
Kormánytengely csukló pont
inmotion L6 Tesztvilag IMG_20160410_133753
Túlnyúló kormánymarkolat

A kormány nem csak látványra tűnik masszívnak, hanem valóban az is. Az elektromos rollereknél a kormány összecsukható, így a stabilitás érzetünk csökken utazás közben, mert a kotyogós illesztéseknél folyamatos a lötyögés. Az Inmotion L6-nál a tervezők elhagyták ezt az opciót a biztonságérzetünk hasznára, de a tárolhatóság kárára. Összecsukáskor nem tudjuk a roller a taposó síkjában tartani, hiszen mindkét oldalra kilóg kb. 15-15 cm-t. Ettől függetlenül simán befér egy Suzuki csomagtartójába is. Amikor összecsukott állapotban visszük kézben, akkor figyelnünk kell, nehogy beleakadjon a keresztben álló kormány egy gyalogosba, vagy a metro mozgólépcső korlátjába. Súlyra a roller 16 kg, ami nem mondható nehéznek, mert ugye ezt nem kell nagyon cipelni, csak esetleg a liftben, vagy egy lépcsőn. A roller lemerülés után teljes értékű járműként használható, hiszen a motor nem fejt ki ellenállást a kerekek forgására. A megtehető km időjárás és a „sofőr” nagyságától függően 25-30 km is lehet. A töltés idő pedig 4 h körüli. Ez attól is függ, hogy mennyire volt lemerülve az akksi.

inmotion L6 Tesztvilag IMG_20160410_134027_cr
A motor a hátsó kerekébe épített erőforrás

A roller egyik nagy újdonsága az a hátrafelé emelkedő taposó, ami iszonyú kényelmet ad, hiszen akaratlanul is az ott lévő lábunkat berogyasztjuk, és ezzel is átvéve az út egyenetlenségeit még nagyobb kontakt lesz jármű és utas között. A roller magabiztos vezetési élményt ad az igen nagy keréktávolságnak köszönhetően és nem utolsó sorban az össz-lengéscsillapítás miatt.

A teljesítményre pedig egyáltalán nem lehet panasz. Van egy normál üzemmód és egy választható power üzemmód is, ami használatát a bekapcsoló gomb 2-3 másodperces nyomva tartásával lehet aktiválni, vagy kikapcsolni. Ennek a power üzemmódnak a használata megjelenik a műszerfalon is egy kis villám ikon világításával. Ilyenkor sokkal nagyobb az indítási watt teljesítmény és a roller vadállattá válik. Ha vadulunk azért a megtehető km is nagymértékben csökken, de hát ami jó az jó.

A roller piaci ára 250-270 000 Ft körül fog mozogni, ha minden igaz, ami a jelenlegi roller árakhoz és az eddigi minőséghez képest több, mint jó.

Airwheel roller (3)
Construma, Nissan stand

Rengeteget mentem a rollerrel és egy egész napot gyilkoltam a Construma kiállításon az emberek között, ahol ha 1000 hirtelen gázadást és fékezést nem csináltam, akkor egyet sem. Egyszer azért megnéztem, hogy a hátsókerékbe épített motor mennyire melegszik, hiszen szerintem nem arra lett kitalálva, hogy megállás nélkül túráztassuk a fordulatszámot egy tömegrendezvényen. Nem mondom, hogy nem melegedett, de csak annyira, hogy langyos volt. Szóval nulla egy ilyen kis kerék az igénybevétel és az én súlyom függvényében.

A töltést egy laptop töltőhöz hasonló töltővel végezhetjük, aminek a vége olyan, mint egy USB port, de ennek a közepében van egy kis tüske pluszban. Nagyjából ami fontos azt elmondtam, de van még valami. Az eddigi rollerek közül ez a legjobb ami piacra került, mivel a pumpálható első kerék és az össz-rugózás mellett a hatalmas tengelytáv is a kényelmet és a biztonságos közlekedést szolgálja.

A roller első lengéscsillapítását két párhuzamosan futó spirál rugó végzi. A rugóerőt biztosan lehet állítani, de ez még így az üzlet előtt nem derült ki számomra. Viszont az igen, hogy az első Az Inmotion L6 az eddigi legjobb elektromos roller, vagyis az értékelés nem lehet 10/11, ezért „csak” 10/10!

 

 

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek