Tavaly úgy terveztem, ha 2017-ben is LeszFeszt, akkor meglátogatom: és lett.
Hogy honnan tudod, hogy öregszel? Hát onnan, hogy napközben többször is ránézel az időképre, hogy merre mennek a felhők és mekkora eső várható. Emlékszem régen még nem zavart, de mára már nem teszi annyira vonzóvá a sátrazást, még akkor sem, ha csak 2second. Közben az is kiderült, hogy a fesztivál területe csak délután fél négytől látogatható nap-nap után. Nos az időjárás nem támogatta (az előrejelzés szerint) az egész napos strandolást így az éjszakai hazaútra szavaztunk.
Jó felnőtt módjára munkából beültünk a kocsiba és Go Kisvárda. Közben azért ettünk egy jó fagyit, mert pár nappal ezelőtt említették, ha Újfehértón járok, mindenféleképpen kóstoljam meg. Akkor sóhajtva kérdeztem, hogy mikor is járok én arra. És na tessék, 4 nap múlva már ott is voltam. És tényleg jó volt.
Majd folytattunk utunkat, és egészen az érkezésig el sem tévedtünk. Persze a googlemap jó barátunk, de bíztunk abban, hogy a településen majd lesznek fesztivált jelző feliratok: tévedtünk. Persze nyilván mindenki tudja merre kell menni, meg nem nagy város Kisvárda, de akkor is feldobná a hangulatot egy két színes felirat. Az autót egy parkolóban hagytuk, ami 9-18-ig fizetős volt és előre megváltott jeggyel lehetett volna csak parkolni. Automata sehol, mivel épp 17:45 volt, így lényegét is veszítette, mert mire megvesszük a jegyet és visszasétálunk addigra free-re vált a zóna. Kockáztattunk, és abban bíztunk, hogy a rend őrei már a fesztiválozó tömeggel vannak elfoglalva.
A jegypénztárt könnyen megtaláltunk, elvileg kettő belépőkapu volt, de mi csak a már bentről fedeztük fel a másikat, ahol amúgy sem kaptuk volna meg a sajtós jegyet. Mondjuk így is vissza kellett menni a press kártyáért, mert a lány lányos ill. fiús zavarában épp ezt a feljogosító dolgot nem adta át. Persze másnak sem, de megbeszéltük, ha máskor nem, az első fotózásnál ez fel fog tűnni az illetőnek, ha nem olyan tapasztalt, mint mi. Mert mi sejtettük, hogy egy alapbérlettel figyelmes secusaink nem engednek be a színpad elé.
Ahogy beléptünk a fesztivál területére egy kedves kis tó, és egy vár fogadott minket. Tény, hogy ez egy várfürdőnél nem olyan meglepő, de akkor is hangulatossá tette az atmoszférát. Hamar átláttuk a terepet. Szereztünk egy programlapot, és már indultunk is a T-System Rockszínpad felé, ahol a Supernem kezdett igen lelkesen. Szabi szavaiból azt vettem ki, hogy már harmadjára vannak itt, tehát a kezdetek óta meghívott fellépők. Innen ZanaZolee felé vettem az utat. Ő már kevésbé volt elégedett azzal, hogy Szabiékkal egy időbe tették őket, bár többször elmondta, hogy Szabit szereti.
ZoleeBá a mikroportot is hamar ki és letépte magáról. Ettől eltekintve Big Daddyvel igazán jól érezték magukat, megadták a kezdő lendületet a MOL Nagyszínpadnak, még ha a közönség éneklését erős közepesre is osztályozta. Jó volt látni mosolyát, megviselte az utóbbi pár hónap..tudja ezt mindenki, aki valamennyire is figyeli a médiát. És ő maga is bevallotta: amikor azt hiszed, hogy nincs lejjebb, mindig kiderül, hogy már pedig van, és a gödörnek sosincs alja. De legalább együtt nevettünk ezen.
Közben Szabiékat leváltotta egy bizonyos pöttyös kendős ember, akit nem csak Ibcsy várt:
„.. tolong a nép…várja a 40 éves, piros alapon fehér pöttyök szimbólum gazdáját, a Beatricét. Tőlük megszokott a profizmus, közvetlenség, és tapasztalt Beatrice közönségként mondhatom, hogy a zenei összeállításukat mindig a rendezvény jellegéhez igazítják, amellett, hogy vannak kötelezők. Örülhetett a régi Beatricén szocializálódott közönségréteg, igazán a kedvükre tettek Feróék. Még mindig tudnak újdonsággal, humorral, igényekhez alkalmazkodva megújulni úgy, hogy közben megemlékeznek a Nagyvárosi farkasokról. Cipő maszkban énekelte Feró a repül a bálnát, Laczik Fecó pedig Lemmy álarcban az Ace of Spades sorait, zenekari profi közreműködéssel.
Majd Magasvári Viktor is csatlakozott az álarcos társasághoz. A színpad 50%-a, a dobok, a megjelenés, az zenekar öltözködése, mai korba illeszkedő, de a piros-fehér pöttyös minta, mely nem csak nyomokban fellelhető, nem engedi elfelejteni, hogy őket még régről ismerjük. Azon, hogy Ferót két csuhás egy becipelt keresztre kifeszíti a koncert közepén, érdekes, de már meg sem lepődünk.
Kiváló hangulat végig, közönségénekeltetés, bár a szomszéd színpadon érdekes lehet Wellhello közben inkább Beatrice-t hallgatni. Erre Tomi válasza, hogy akkor ő énekelne Lukács Laci után szabadon a Fiúk ölébe a lányokat. Talán kicsit tanácsosabb lenne a két nagy színpadot egymástól távolabbra tenni, de nem feltétlen írható ez csak a fesztivál hátrányára. Majd a végére az elmaradhatatlan „Boldog szép napok” jött, melyet a nem Beatrice rajongók is együtt énekeltek végig a zenekarral. És ugye Feró és Isten áldása nem maradhat el a koncert végéről, megszoktuk pár év alatt, hiányozna már…
Mindeközben az Éva presszó Debrecenből a Crossroad stage színpadhoz próbálja zenéjével csábítani a közönséget. Ők a tavaszi időszakban Kowalskyék mellett, előzenekarként járták az országot nagy sikerekkel. „
Aztán jött a Wellhello és pont.
Itt kell megjegyeznem, hogy nem állt szándékomban írni a fiúkról, így el is mentem enni egy lángost (vegaként ennyi volt az étel, amit ehettem). De! Lángos után csak visszamentem és kiszúrtam, hogy a fotósok még ott vannak a színpad előtt. Na mondom sosem kerülök ennyire közel apucifiaihoz, hiszen a tömegen átverekedni sosincs kedvem. Előre mentem, majd a biztonsági ember sajnálattal közölte, hogy ez az utolsó szám, amin még fotózhatok. Mondtam neki, hogy no para, nekem ennyi épp elég lesz ebből. Mert van egy zenei szint, amit ők nálam nem ütnek meg, de a tömeget elnézve a hiba ismét az én készülékemben van. És igen intelligensebbnek tűnnek amúgy a fiúk, mint ahogy elsőre gondoljuk, mert azt adják a tömegnek, amit kell: cirkuszt és nem kenyeret, hanem bájos mosolyokat. Szóval a lányok sikongattak, énekeltek, rázták a rázni valót, nekik jó buli volt. Én meg elviseltem, ha ez kell, ám legyen.
Persze végig nem maradtam, hanem felderítő körútra mentem. Találtam tehetségkutató színpadot, chill out szigetet lampionokkal, graffiti falat, és vidámpark felszereléseket. Az étel felhozatal számomra, mint vegetáriánusnak nem egy kánaán, de ezt már megszoktam.
Végeztem a szociál körúttal, majd betértem a Hell arénába egy kis elektro zenére. Elég volt belőle két perc, már épp kifordultam, amikor felcsendült a Smells like teen spirit kezdő dallama. Na mondom erre csak visszafordulok megnézem mit alkot a DJ. Hát! Nem tudom, hogy Kurt Cobain-t hamvasztották-e vagy koporsóban nyugszik, de tuti, hogy ezekben a percekben forgolódott, mert hiába mondta Zana Zolee, hogy nincs a gödörnek alja..ez mégis oda került, vagy még alább.
Sóhajtva elhagytam a területet és visszatértem a nyugalmat adó T-System Rockszínpadhoz, ahol gyűltek az Ossian pólós emberek. Csak az első két számot vártam meg, de Ibcsy maradt végig:
„És a T-System Rockszínpadon a nagy nevek közül az Ossianra voltak a legtöbben kíváncsiak. Paksi Endre és zenekara sok éve meghatározó alakja a hazai rockéletnek. Jól összeválogatott, közönség érdeklődését fenntartó, de új számokat becsempészve játszottak ráadással másfél órát. Az elején kis technikai akadályok sem szabtak gátat a profi zenészeknek. Szólógitár híján Endre diktálta az ütemet és énekeltette a közönséget. A legnagyobb éneklés és rajongás a régi-régi Ossian nótáknál volt. Kötelező ugye a Magam útját járom, és a Tűzkeresztség vagy az Élő sakkfigurák. Olyan időszakban született dalszövegek ezek, melyek keletkezési körülményeit ma már el sem tudjuk képzelni, mégis úgy énekeljük, mintha velük együtt éltük volna át.
Szeretjük a maga egyszerűségével és egyediségével a zenekart. Azt, hogy Endre hálás a közönségnek a platinalemezekért, és sok koncertért, éneklésért, többször megemlítette. Valamint azt, hogy egész hétvégéjük foglalt, igény van rájuk, köszönik. Majd a végére, stílusosan, egy Rocker vagyok, vállalom, és a visszataps, több közönségénekeltetés rock zenéhez méltóan, és talán egy kis zavaró tényező volt a szomszédos színpadon Majkáéknak. A Rock színpadon aznap este többször megfordult a közönség és az előadók között a kémia, kellemes rockandroll hangulat volt magyar zászlóval, ördögvillával, énekléssel.„
Míg a Rockszínpadon közel 30 perces csúszás volt, a Mol Nagyszínpad tartotta a menetrendet és 22:30-kor Majka jött is Curtis-el. Dinamikus kezdés után jött a szívemet melengető Depeche Mode: Personal Jesus feldolgozás. A hangulatot tovább tudták még fokozni, így a fotózás után én is beálltam a tömegbe és hagytam magam sodródni az egyre növekvő tömeggel.
Tettünk még egy kört, hogy a hangulatot hazavigyük. Ugyanis a fesztivál napközben, nincs nyitva (15:30-ig), pedig minden feltétel adott az esték közötti idő eltöltéshez, a pénteki nap sem ígér kevesebb élményt a kilátogatóknak: Tankcsapda, Hiperkarma, Depresszió, Belga, Alvin és a Mókusok, Ocho Macho, Punnany Massif.
Pihenjen rá Mindenki, mert a szombat még többet ígér: Vad Fruttik, Emir Kusturica, Halott Pénz, Auróra, Fish! stb.
Összegezve: szeretünk LeszFeszt, ezt látnotok, éreznetek kell, LeszFeszt 2018-ban is!
Rockszínpadi beszámoló: Mészáros Ibolya
