Magyarország legenergiahatékonyabb autói készen állnak Európa legnagyobb üzemanyag-hatékonysági diákversenyére
A Tesztvilág is képviselte magát ezen a nem mindennapi eseményen
Május 15-18. között rendezik meg a 30. Shell Eco-marathon Europe versenyt Rotterdamban, Hollandiában
Ebben az évben, öt magyar csapat vesz részt saját tervezésű és építésű, speciális energiahatékony járművével a Shell Eco-marathon Europe 30. versenyén, hogy újabb és újabb, üzemanyag-hatékonysági technológiákkal kísérletezzen. A Pécsi Tudományegyetem, a Kandó Kálmán Szakközépiskola, az Óbudai Egyetem és a Kecskeméti Főiskola járműve „Prototípus” kategóriában, a Széchenyi István Egyetem tervezése pedig „Városi Koncepció” kategóriában veszi fel a küzdelmet innovatív problémamegoldás, kreativitás és együttműködési képesség terén.
A Shell Eco-marathon minden évben egyedülálló kihívás elé állítja a diákokat világszerte: olyan járművet kell építeniük, amely a lehető leghosszabb távot tudja megtenni egy liter üzemanyag, vagy 1 kilowattórának megfelelő energia segítségével. A verseny célja, hogy inspirálja a diákokat, hogy a jövő mérnökeivé, tudósaivá váljanak és felbecsülhetetlen tudással és képességekkel lássa el őket.
A Shell Eco-marathon megmutatja, hogy a közös munka – ebben az esetben a többi diákkal és a különböző partnerekkel – hogyan tudja támogatni a tudományos eszmecserét és elősegíteni az innovációs munkát. A kimagasló energiahatékonyság érdekében a résztvevőknek innovatív technológiáikat kreativitással kell ötvözniük.
A 30. Shell Eco-marathon versenyen 26 ország több mint 200 csapata vesz részt. A megmérettetést először 1985-ben a franciaországi Le Castellesben, a Paul Ricard versenypályán rendezték meg, később a szintén francia Nogaroban, majd a németországi Lausitzban, 2012-től pedig Rotterdamban zajlik a megmérettetés. Az utóbbi helyszín utcai pályája új kihívást jelentett a résztvevő csapatoknak. A Rotterdam utcáin való versenyzés jó lehetőséget biztosít, hogy megmutatkozzon, az új technológiák hogyan működnek a valódi városközpontokban, és arra is kiváló lehetőséget ad, hogy a Shell Eco-marathon Europe közelebb kerüljön a közönséghez.
A Shell Eco-marathon Europe 30 éve során számos radikális változást láthattunk az autók tervezésében. Ide tartozik például az olyan rendkívül könnyű anyagok bevezetése, mint a szénszövet, vagy a számítógépes szoftverek alkalmazása a járművek tervezésében és elemzésében. Ezek a fejlesztések jelentős előrelépést hoztak az üzemanyag-hatékonyságban az évek során. Hasonló módon a magyar csapatok is kivették részüket a fejlesztésekből, és évről évre folyamatosan fejlesztették járműveiket az egyre jobb teljesítményért.
A magyar rekorder Kecskeméti Főiskola GAMF csapata készen áll arra, hogy felülmúlja saját eredményét és egyetlen liter benzinnel több mint 2 696 kilométert tegyen meg prototípus járművével. A csapat jelentős fejlesztéseket hajtott végre Megaméter IV. autóján, és speciális algoritmusra épülő kijelzőt készített a járműhöz. „Idén a rotterdami pálya megváltozott haladási iránya jelenti számunkra a legnagyobb kihívást, hiszen erre új stratégiát kell kidolgoznunk. Szintén nagy kihívás előtt áll új pilótánk is, akinek ez lesz az első Shell Eco-marathon Europe versenye” – tudtuk meg Vaczkó Dánieltől, a csapat vezetőjétől.
A szintén kecskeméti Electric Kandó az idei rotterdami megmérettetésre teljesen új autót készített. „A kilencedikesekkel és tizenegyedikesekkel nagyon keményen dolgoztunk, hogy teljesen megújult autót fejlesszünk a 2014-es Shell Eco-marathon Europe-ra. Nem csak az elektronikus rendszert terveztük újra, de a karosszériát is, hogy idén felülmúljuk 2013-as eredményeinket” – mondta Mészáros Károly, a csapat vezetője.
Az Óbudai Egyetem csapata hetedik alkalommal vesz részt a versenyen. „A tavalyi évet várakozásainknak megfelelőn zártuk, így egy sokkal több tapasztalattal rendelkező csapattal tudtunk az idén hozzálátni a munkálatokhoz. Az idei csapat létszáma 22 főre növekedett, így számos háttérfeladatot is el tudtunk végezni, amikre a korábbi versenyek esetében már nem jutott idő” – tudtuk meg Sipos Petrától, a csapat menedzserétől.
A pécsi Pollack Eco Team idén különös figyelmet szentelt az elektromos rendszer és az üzemanyagcella-hatékonyság növelésének. „Reményeink szerint az idei fejlesztések eredményeként Európa élmezőnyébe kerülhetünk, így már nagyon várjuk a rotterdami versenyt” – nyilatkozta Rigó Attila, az elektronikai fejlesztés egyik vezetője.
A Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata mindent elkövetett idén, hogy csökkentse járműve súlyát és növelje annak teljesítményét. Az idei Shell Eco-marathon Europe-ra készített legnagyobb innovációjuk a saját fejlesztésű motorvezérlő elektronika és akkumulátor-felügyelő rendszer. „A tavalyi Shell Eco-marathon Europe versenyen a számunkra teljesen új Urban Battery Electronic kategóriában 7. helyezést értünk el a 32 résztvevős mezőnyben. Az idei év a versenyszabályzat drasztikus változása miatt ismét hatalmas kihívást jelent a csapatnak. Célunk javítani korábbi eredményünkön. Nagyon boldogok volnánk, ha újra dobogóra tudnánk állni” – összegezte az idei elvárásokat Zámbó Zoltán, a csapat pilótája.
„A Shell Eco-marathon az innovációról szól és arról, hogy hogyan alkalmazkodunk az energetikai és technológiai kihívásokhoz. Mind nagyon büszkék vagyunk a magyar csapatokra, akik több ezer órát töltenek új technológiák fejlesztésével, és különleges járműveikkel újabb és újabb üzemanyag-hatékonysági technológiákkal kísérleteznek. Nagyra értékeljük a diákok kemény munkáját és az új technológiák, valamint az innováció iránti elkötelezettségét. Remélem a sok befektetett munkájukat hamarosan siker koronázza, és sok szerencsét kívánok nekik a jövő héten Rotterdamban” – mondta Juhász Péter, a Shell kiskereskedelmi üzemeltetési igazgatója.