A megkóstoltuk rovatunk legújabb állomása a Lóbár Vendéglő, habár fogalmunk sincs a név eredetéről, de talán ez most egy elhanyagolható hiba részünkről. A Lóbár Vendéglő Budapesttől karnyújtásnyira, Szigetszentmiklóson a Gyári út 29/A címen található. Mondhatnám egyszerűbben is, hogy mentek egyenesen a Gyári úton addig, ameddig nem láttok egy hatalmas nagy szakács bábút, amolyan „behívó embert”, de ez most nem aktuális, mert egy önjelölt versenyző letarolta, kidöntötte,
Címke: fotó
GearBest- Tripod teszt
Ez a mostani tesztünk egy Hong-Kongi webáruház, a GearBest terméke egy fotóállvány, vagyis tripod A MACTREAM márkanévre keresztelt termék a megrendeléstől számított 1,5 hét alatt nálam is volt. Ez nagyon gyorsnak mondható, mert azért a világ másik végéről érkezett. A Tripod mérete 62″ és az állványfej 360˙-ban forgatható. Az állvány lábai három tagból állnak, amiket a megszokott csatos módon tudunk kioldani. Ezek a kis műanyag
BeamZ Snow 900 hógép teszt
Még a nagy havazás előtt úgy gondoltuk, hogy kipróbálunk egy hógépet és leírjuk véleményünket. Persze most az elején el kell mondani, hogy eddig még nem volt nálunk hógép, így nem is tudunk összehasonlító tesztről beszámolni. De mire szolgál egy hógép? Ez nem amolyan sípályás hógép, hanem sokkal kisebb és nem is igazi havat hoz létre. Na de nézzük szép sorjában A dobozban a gépen kívül
Lamax X7.1 Naos-teszt
A Lamax ismét egy sportkamerát hozott nekünk. A Lamax X7 Naos első látásra teljesen meggyőző. A hátsó LCD kijelző 2 colos,30 méterig vízálló és a kamera látószöge 170 fokos. Ezeket az adatokat a csomagoláson láthatjuk és azonnal kiderül hogy nem csak full HD felvételre képes a kamera hanem 4K, vagyis 3840 x 2160 felbontás és mindezt 30 fps-ben. A videó formátum Mp4, amíg a fotó felbontás
LG lézerprojektor teszt
Üdv mindenkinek! Az LG egy igen jó kis cuccot küldött, mégpedig az LG HF80JG névre keresztelt lézerprojektort. Kipróbáltuk mozizásra is egy 3 méter széles és 2,5 méter magas vetítővásznon és alkalmazva a Chili Fotó-Videó Stúdióban és testfestésre, akarom mondani testre vetítésre. Az első megfigyelések után ami szembetűnő, hogy nagyon kicsi a projektor mérete. Ez nem lehet hiba. A kezelőfelület egy könnyem mozgó joystic, aminek a tetejét
Areox gimbal teszt
Pár napra a kezem ügyébe került egy Areox Piro gimbal és egy kis játszadozás után úgy gondoltam, hogy megosztom veletek azokat a tapasztalatokat, amit ennyi idő alatt fel lehet térképezni. De mi is az a gimbal? A gimbal egy olyan eszköz, ami a gömbcsukló mozgásaihoz hasonlóan stabilizálja a tárgyunkat, jelen esetben a telefont, vagy akár a sport kameránkat. Rengeteg helyen találkozhatunk ehhez a
Megérkezett az Olympus TG-5
Az Olympus Tough! sorozat új csúcsmodellje ahigh-end képminőség, a zsebméret által kínált hordozhatóság és a különleges ellenálló képesség kiváló ötvözete Az új extrém-ellenálló Olympus Tough! TG-5 fényképezőgép minden helyzetben kiváló társ 2017 Május 17, Hamburg – A kategória legjobbja most még jobb – ha az igazán kemény, bárhová magunkkal vihető fényképezőgépet keressük újabb és újabb kalandjaink legkiemelkedőbb pillanatainak megörökítéséhez. A TG-5 fényképezőgéppel az Olympus
Hobbi fotó állvány
[sam id=”69″ codes=”true”] Kipróbáltuk a képen látható fotó állványt, ami nem csak fényképezőgépnek, de a sportkameráknak is jó lehet és nem csak fix képek készítéséhez. A kis három lábú tripodot igen jól hasznosíthatjuk úgy ha rátesszük a sportkameránkat és stabilizátorként tartva használjuk. A sportkamerákat alapjában nem egyszerű remegés nélkül tartani, ezért erre több, mint jó. A kis állvány szétnyitható lábai végén kis
Mobiltelefon zoom kamera teszt
Annyi reklámban láttam már ezt a kis kütyüt és nagyon érdekelt, hogy vajon tényleg működik, vagy csak egy átverés? Alapjában filléres dologról beszélünk és felmerül mindenkiben, hogy ennyi pénzért kaphatunk e valamit, ami működik megfelelően. Ezért is próbáltuk ki ezt a telefonra szerelhető Zoom lencsét. [sam id=”69″ codes=”true”] A kis objektív minden telefonnal kompatibilis, hiszen állítható a tartókonzol szélessége és maga az objektív tartó is.
Canon EOS 80D-teszt
Canon EOS 80D-t kaptunk tesztre egy 18-135-ös obival De mielőtt nagyon belemerülnék a teszt írásba el kell mondanom, hogy valamiért idegenkedem a márkától. Igazából nem tudom konkrétan megmondani miért lehet ez, de talán az is közrejátszik, hogy életem első tükrös élményét más típusú géppel éltem meg. De egy biztos, hogy a Canon hihetetlenül rugalmas a termékek kiadásával, így nem kell küzdeni, ha szeretnénk írni valamit nektek.
Nikon D500 a vallatópadon
Már már kezdtük azt hinni, hogy…na de mégis itt van a Nikon D500! Aki „Nikonos” az tudja, hogy egy nem mindennapi emlékmegőrző készülékről van szó. Nikon D500 Teszt Természetesen nagy tesztelésnek nem tudnánk alávetni magát a vázat, ezért egy AF-S DX NIKKOR 16-80mm f/2.8-4E ED VR objektívet is kaptunk. Mi már régebben, vagyis a hazai bemutatón kezünkbe foghattuk a D 500-at. Akkor is már valahogy jobban
Panasonic GH4 teszt 2 millió expo fölött
Na ez az a teszt, aminek a megírásához semmi kedvem nem volt, mert ezt a MILC gépet az ember inkább használja mint írjkáljon róla. Persze azért formálok személyes tapasztalatot is, hiszen ismerjük „nem ér a nevem” Panasonic GH4 Manapság egyre több Milc (Mirrorless Interchangeable Lens Camera) gépet láthatunk a boltok polcain, ezért arra következtetünk, hogy lassan de biztosan felül fognak kerekedni a tükörreflexes gépeken a
Sony Xperia Z5 Compact – a telefon, amit nem lehet letenni
Gondolom mindenki emlékszik még az első teleofonjára, amit féltő gonddal, már-már anyai szeretettek óvott. Le sem tette, nehogy valami baja essék, vagy mi van ha éppen most fognak hívni vagy sms-t kapunk? Arról se feledkezzünk meg, hogy mennyire tökéletesen a kezünkbe illett, mintha csak oda teremtették volna. Nos, valami hasonló érzés fogott el, mikor megérkezett hozzám a Sony Xperia Z5 Compact. Mikor kivettem a gyönyörű, fehér
Olympus M.Zuiko ED 300 mm f/4 IS Pro
Olympus M.Zuiko ED 300 mm f/4 IS Pro Tesztelésre kaptunk egy nem mindennapi objektívet és ha nem is volt sok időnk lövöldözni ezzel a csodával, azért egy két jó kép így is készült. Sokan kérdezhetnétek, ha egy ilyen kellék van otthon, akkor miért nem használjuk ki? A válasz nagyon egyszerű. Egy héten keresztül esett az eső és nem vittük ki a szabadba. Talán egy fél
Kezdők szerencséje a Lumix DMC-GX8
LUMIX DMC-GX8 Pár napja kaptam kezembe a Panasonic egyik legújabb 4k-s kis cserélhetőobis digitgépét (DSLM), a GX8-at. Tesztelőként volt már a kezemben több fényképezőgép is, főleg a Panasonic jóvoltából, és azt tudom elsőkörben elmondani, hogy a „Pana” megint nagyot alkotott, és folyamatos fejlődés figyelhető meg a fényleképzéséhez készített apparátusai tekintetében is. A Panasonic gyári objektívjeiről, a méltán híres Leica lencsékről nem is beszélek, melyeknek a minősége
Canon EOS 750D teszt
CANON EOS 750D A napokban tesztelésre érkezett hozzánk a Canon EOS 750D fényképezőgép. Igazából nagyon kíváncsiak voltunk erre az eszközre és a Canonra, hiszen két éve volt utoljára nálunk termék. Ezért úgy döntöttem, hogy nem csak én, hanem egy ismerősöm véleményét is megkérdezem. A gép fotózásra és videózásra is használható. Első látásra kisebb mint amit gondoltam. Mérete inkább azt mondanám, hogy csajos. A 750D
BeamZ S700 füstgép a fotósok-videósok álma
Tesztelésre érkezett hozzánk a BeamZ S700-as füstgép. Nem vagyunk nagy füstgép szakértők, de ennek ellenére mégis vállalkoztunk arra, hogy megnézzük hogyan és miként is működik. A Beam Z S700 füstgép 230 voltról működő készülék, ami leginkább otthoni házibulik elengedhetetlen kelléke lehet. A készülék fél literes tartályába töltött folyadékból képez füst ködöt. Nem kell megrémülni nem káros az egészségre és nem is olyan a füstje, mint amikor