As Lions lesz az Alter Bridge előzenekara!

Amikor 2015-ben az As Lions összeállt, az énekes, Austin Dickinson azt a célt tűzte ki maguk elé, hogy a legnagyobb, legvagányabb hard rock zenét tolják, amit csak tudnak. Az ötfős londoni banda egy évvel később már első EP-je, az Aftermath megjelenésének örülhetett. Indulásuktól teltházas koncerteket adtak Angliában, egyre nagyobb helyeken és ambíciókkal, sok pozitív sajtóvisszhanggal, valamint egyre növekvő és elkötelezett rajongói bázissal. Ez a villámstart meg is hozta

OLYMPUS OM-D E-M1 Mark II

Az izgalmas kis profi! OLYMPUS OM-D  E-M1 Mark II Impressziók a négyharmados MIL-el.   Nagyon komoly kinézetű fényképezőgép az  OLYMPUS OM-D  E-M1 Mark II és az ára is ezt sugallja. Csak a váz  hatszázezer körül van és még hol vannak az objektívek. Kézbe véve érzékeljük, hogy egy tekintélyes kis szerkezetről van szó. Finom fogása, kézbeillő kidolgozása már az első pillanatban elbűvöli a fotóst. Vajon milyen belső

ISUZU D-Max LS 72 órás teszten

Mikor valami különlegeset szeretnénk tesztelni, akkor mindig eszünkbe jut Turzai Árpád és az ISUZU D-Max. Most sem volt ez másként és azonnal keresett nekünk egy időpontot, amikor valódi teszt körülmények között próbálhatjuk ki ezt a Japán vasparipát. A tesztgépért Újfalvi Sándor kollégánk pattant el, mivel az ő fantáziáját keltette fel leginkább a D-MAX. Róla annyit kell tudni, hogy nem csak olvas a terepjárókról, hanem napi használatok

ZENNA-TESTÁPOLÁS NATUR TERMÉKEKKEL

A Zenna márkával történő arcszépítésről nemrég írtam Nektek és úgy gondoltam írok a testápolásról is. Többek közt szuper tusolókról és fogkrémről írok, melyek teljesen természetesek, így megóvhatjátok bőrötök a káros anyagoktól. Varázslatos illatú tusfürdőket kaptam, mely nem csak a testet, de a lelket is épp úgy táplálják. A fogkrém pedig szuper dörzserővel bírt! ZENNA FELNŐTT FOGKRÉM 100% VEGYSZERMENTES- 75ML Ez a fogkrém nem tartalmaz fluoridot, nátrium-benzoátot,

LG lézerprojektor teszt

Üdv mindenkinek! Az LG egy igen jó kis cuccot küldött, mégpedig az LG HF80JG névre keresztelt lézerprojektort. Kipróbáltuk mozizásra is egy 3 méter széles és 2,5 méter magas vetítővásznon és alkalmazva a Chili Fotó-Videó Stúdióban és testfestésre, akarom mondani testre vetítésre. Az első megfigyelések után ami szembetűnő, hogy nagyon kicsi a projektor mérete. Ez nem lehet hiba. A kezelőfelület egy könnyem mozgó joystic, aminek a tetejét

Concept LO-7065 Home Made Juice

Egy juice készítőt kaptam tesztelésre , amit nem nézegettem napokig a dobozban, nem úgy mint a karácsonyra kapott serpenyőket, hogy ezt már megint minek, hanem azonnal kibontottam, összeszereltem és izgatottan nekiálltam az első saját házi smoothiemnak . Mindenki szeretne egészséges lenni, de tenni érte annál kevesebben , mert millió dolgunk van és mind sürgős felkiáltással , minden életmód változtatás ugyanazon a napon kezdődik!!! Mikor is?? Holnap!!!

Allett Kensington-Tiszta udvar rendes ház

Tiszta udvar, rendes ház, avagy egy nő elbír e a fűnyírók rolls royce-val ?!! A nagy fűnyíróteszt , mivel indulhatott volna ? A választék bő de nem könnyű, úgy voltam ezzel mint Gombóc Artúr a csokival , mert van elektromos, benzines, piros , zöld, kicsi, nagy, aztán van olyan Forrest Gumpos is , meg ez a csúcskategóriás hengerkéses csodagépezet. Eddig ez így nem sokat mond senkinek,

Zenna- Szépüljünk natur termékekkel

Szeretném nektek bemutatni azokat az arcápoló termékeket, melyekkel te is szebbé varázsolhatod arcodat, méghozzá a Zenna márka kínálatából, minek megálmodója Gróf Ákos volt. Azt hiszem, a sztori sok embernek lehet ismerős, akik ugyanebben a cipőben jártak vagy járhattak, mint Ákosék. Egyszer csak pici gyermekük allergiás lett, de hosszú-hoszzú kutatás után sem derült ki mi lehet az okozója. Ákos készített egy körömvirágos natúr szappant egy alkalommal, amit

FOSSIL karórám bemutatása, a proKarórák.hu oldaláról és ajánlásaim

Egy korábbi cikkemben már szó esett arról az elegáns, gyönyőrű  Fossil karóráról, amit a proKarórák.hu oldalán találhattok meg. Én azóta büszkén viselem, bárhová is menjek. Kicsit szeretnék mesélni erről a karóráról, hogy bemutassam Nektek is, miért pont rá esett a választásom. Mivel rengetegszer kell megjelennem elegáns helyen és eseményen, ezért fontos volt számomra, hogy olyan órát hordhassak, ami a saját személyiségem is tükrözi.  Imádom az olyan

Megérkezett az LG Q6

A Strand Fesztiválon mutatkozott be a dél-koreai cég új, fiataloknak tervezett telefonja Budapest, 2017. augusztus 28. — Széles látószögű szelfikamera, az előlapot szinte teljesen beborító kijelző és rengeteg közösségi funkció. Szeptembertől már Magyarországon is kapható az LG új mobilja, a Q6, amely bár a középkategóriás készülékek piacán száll versenybe, rengeteg prémium tulajdonsággal rendelkezik. A Q6-ot elsősorban fiataloknak tervezték, de mindenki szeretni fogja, akinek fontos az egykezes

Stopposként a benzinfalók birodalmában

Az amerikai autósok gigantikus bulija, a 16. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál mágnesként vonzotta a tömeget Komáromba a hétvégén. Volt, aki több mint 1920 kilométert vezetett, hogy Lincolnjával részt vehessen a fesztiválon. Mi sem tudtunk ellenállni a lóerőktől duzzadó penge verdák hívó szavának. Mint idegen utazó, 4 felejthetetlen napot töltöttünk el a V8-as izomautók és veterán autócsodák paradicsomában. A Monostori erőd kapuit átlépve egy benzingőzzel átitatott szürreális

Remington Flex 360

Remington flex 360 típusú férfi borotvát kaptunk tesztelésre, hogy megnézzük mit is tud, vagy éppen mi a készülék hátránya. Nem most volt, hogy megkaptuk, hanem 1-2 hónap és már van némi vélemény és tapasztalat a kis elektromos masináról.   A borotva nem csak borotva, mert a dobozában, ami nem mellesleg elég jól sikerült. Könnyű végre kibontani szakadás mentesen és még a design is barátságos és minden

Már csak 10 nap és Robbie Williams színpadra lép a Groupama Arénában!

Gigantikus méretű díszletekkel, látványos show elemekkel, óriási tűzijátékkal várja többek között Robbie Williams a közönséget vadonatúj, The Heavy Entertainment Show elnevezésű stadionturnéján, amely augusztus 23-án lesz látható Budapesten.    A június 2-án Manchesterben debütált show hatalmas méreteit jól jelzi, hogy 52 kamion és 9 busz szükséges a felszerelés szállításához. A stáb a legapróbb tartozékokat is magával viszi mindenhova, semmit nem bíznak a véletlenre. Két kamion kizárólag a tökéletesen

Leaf Leaf Leaf

Tudjuk mi is, hogy megjelent az új Nissan Leaf, de nosztalgiaként visszaültünk a „régi” típusba, ami már nagyon szerethető autóra sikeredett. Akik még idegenkednek az elektromos közlekedéstől, azokat meg kell nyugtatnom, hogy nem kell félni, igen ez egy jó kis Nissan, csak annyi eltéréssel, hogy szerencsére még a töltőpontokon ingyen tankolhatunk. Mit is jelent ez? Csupán annyit, hogy az autó minden kilométeren hozza vissza az árát,

A görög BIOSELECT napvédő és nyugtató termékek, Piperkőc kínálatából, hogy mindenhol érezhesd a „görög életérzést”

Ismételten megörvendeztetett PIPERKŐC a nagyszerű, természetes összetevőkben gazdag termékeivel, hogy segítséget nyújtson a káros napsugárzás ellen. Igazán hasznát tudod venni a mostani időben, ugyanis őrület milyen meleg van. Semmiképp ne menj úgy napra, hogy nem használsz napvédő termékeket! Korábbi cikkemet itt olvashatjátok, ahol bemutatok pár szuper görög Elotia terméket, PIPERKŐC kínálatából, hogy te is átérezhesd a  ”Görög életérzést”: https://tesztvilag.hu/2017/02/21/elotia-gorog-termeszet-csodai/ Most BIOSELECT névre hallgató napvédő és nyugtató

Egy szenvedélyes illat-Beyonce Heat EdP-A Parfum.hu kínálatából

A Parfum.hu egy olyan parfüm webáruház, akik családi vállalkozásként indultak 2005-ben, és a mai napig is így működnek. Szenvedéllyel és teljes odaadással működtetik oldalukat, ahol a vásárlók elégedettsége a legfontosabb számukra. Mindig élen járnak a parfümök világában és gondoskodnak róla, hogy minden vevő megtalálja a számára legmegfelelőbb illatot. Óriási parfüm választékot biztosítanak, közel 4000 parfüm közül választhatunk. Emellett fontos kiemelni, hogy szuper árakon juthatsz hozzá minden