ROBBIE WILLIAMS BEJELENTI 2017-ES EURÓPAI STADION TURNÉJÁT
ELŐZENEKAR AZ ERASURE AUGUSZTUS 23-ÁN BUDAPESTEN IS LÁTHATÓ LESZ A VADONATÚJ SHOW A GROUPAMA ARÉNÁBAN Jegyek november 11-én 11 órától…
Magyarország legkedveltebb tesztmagazinja
ELŐZENEKAR AZ ERASURE AUGUSZTUS 23-ÁN BUDAPESTEN IS LÁTHATÓ LESZ A VADONATÚJ SHOW A GROUPAMA ARÉNÁBAN Jegyek november 11-én 11 órától…
Írás közben próbálom félretenni az indulataimat, de igenis eléggé fel vagyok háborodva, sőt olyannyira, hogy pár sorban meg is fogalmaztam…
Délelőtti pihenés után korábban kezdtük a mai napot, mert a civil szféra is szeret bulizni, így este őket már nem…
Első fontos dolog, amit le kell szögeznem: elfogult vagyok a Szigettel. Igen, talán azért, mert önálló fesztiválozásomat itt kezdtem, és…
2016-ban is megrendezésre kerül – immár hatodik alkalommal- Hajdúböszörményben a KEXX – a Könnyűzenei Extrémsport Fesztivál! A KEXX olyan fesztivál,…
„Egy bőrönddel a hátad mögött nehéz a magánélet, hiába menekülnél, a végzet megtalál téged.” Idén is megrendezésre kerül a Punnany…
Vendégszerzőnktől, Barbitól Black Sabbath, Black Sabbath, Black Sabbath Legelőször édesapámtól hallottam a Black Sabbath-ról, ami már akkor is öreg együttesnek…
Erős kezdés után még erősebb folytatás, ha lehet ezt mondani. Nem más lesz a fellépő most pénteken a Budapest Parkban,…
Pénteken került megrendezésre a Budapest Park évadnyitó koncertje, ahol az őrületes hangulatról a BRAINS gondoskodott. És nem is akárhogy… Magyarország…
Idén már az ötödik évadjára készül a Budapest Park, ami nem csak a külföldi sztárok meghívásában jár az élen, de…
A Republic 25. jubileumi évének kiemelt eseménye a szeptember 19-i ingyenes koncert a Budapest Parkban. Az együttes visszatekint negyed évszázados…
A forradalmi hétvégét a FEZEN magyar nevekkel ünnepli, egy teljes Magyar Nappal. Július 31-én, pénteken csak hazai előadókkal találkozhattok a…
Elérkezett végre amire az egész télen vártunk, íme beköszöntött 2015 tavasza. A Celsius-fokok egyre emelkednek, a szoknyák egyre rövidebbek, az…
A szegedi IH Rendezvényközpontban, a Folyamat zajlik… lemezbemutató koncert előtt beszélgettünk Halász Ferenccel, a Depresszió frontemberével a múltról, jelenről és…
2014.12.13-án Szegeden az IH Rendezvényközpontban lépett fel a Rómeó Vérzik, a Depresszió vendégeként. A jövőre 20 éves jubileumát ünneplő zenekar…
Nem maradtak program nélkül a szegedi rockerek, hiszen december 13-án egy igazi ütős estét tölthettek el az IH-ban. A rendezvény…