Szegedi Ifjúsági Napok- beszámoló

Estimated read time 15 min read

2014. augusztus 26-n eldördült a startpisztoly: a 0. nappal elkezdődött az idei Szegedi Ifjúsági Napok.

Rögtön az nulladik napon ütős programokkal vártak minden érdeklődőt: összesen 6 helyszínen (Nagyszínpad, NNG Live!, Medence színpad, Árkád Party Aréna, SZINtér, Zeneszöveg.hu színpad) vonultatták fel a 170 fellépőt; újra volt Civil Falu (közel 80 résztvevővel), különböző bemutatók az Extrém Sport Parkban, ahol a triálosok és a Flip Unit Team tagjai szórakoztatták produkcióikkal a nagyérdeműt.

Népszerű program volt az ÁrkádFly hőlégballonja és a Vidámpark is, valamint az NNG Testpályán is hatalmas lelkesedéssel csúszkáltak a SZINesek. Ha pihenni vágytak, azt megtehették az OLX Relax pihenőhelyén vagy a Szerencsejáték Zrt. Függőkertjében is. A nulladik nap, a beköltözés napja picit nehézkesen indult, hatalmas sorok álltak a beléptetőkapuk előtt; de a kezdeti nehézségeket együttesen végül sikerült legyűrni: a sorban állók hihetetlen türelmesek voltak, a szervezők pedig igyekeztek a becsekkolást minél jobban felgyorsítani. Erről Kurucsai János, a SZIN sajtószóvivője a következőket nyilatkozta:

„A bérlettel rendelkezők idén 2 karszalagot kapnak, egy szövetet és egy papírt, a napijegyesek csak a szokásos papírt. A karszalagokon egyedi vonalkód van, melyet be- és kilépésnél is leolvasnak. Erre egyrészt azért van szükség, mert pontosan tudnunk kell, hogy hányan tartózkodnak a fesztivál területén, elkerülve olyan, hazánkban sajnos már többször is előforduló eseteket, amikor jóval többen voltak bent egy rendezvény területén, mint lehetne, és ezért ezek tragédiába is torkollottak. Másrészt a tavalyi évek karszalag hamisítási ügyei miatt idén új megoldást kellett találnunk ennek megállítására. A különös biztonsági intézkedések mindenki érdekeit szolgálják. A beléptetés tovább tartott a 0. napon, mint gondoltuk, de ennek több oka is volt. Egyrészt nagyon sokan és koncentráltan érkeztek 17.00 órától, jóval kevésbé oszlott szét a tömeg, mint egyébként szokott. A különös biztonsági intézkedések, a beléptetésnél a csomagok átvizsgálása is lassító tényező volt, de a biztonsági előírásoknak meg kell felelnünk. Sajnáljuk és elnézést kérünk a hosszas várakozás miatt! Ez ránk is extra feladatokat rótt, de a megfeszített munkának köszönhetően este 11-re mindenki bent volt. A mai napot azzal kezdtük, hogy bevezettünk olyan intézkedéseket, amelyekkel jelentős mértékben gyorsítjuk innentől kezdve a bejutást. Mivel a bérletesek nagyobb része már megérkezett a fesztiválra, ezért jóval kevesebb embernek kell biztosítanunk a bejutást, de a gyorsaság érdekében mindezt háromszor annyi emberrel és eszközzel támogatjuk. A napijegyüket a helyszínen megvásárlók pedig 5 kasszánál is tudnak jegyet venni. A már becsekkolt fesztiválozóknak külön, nagyobb méretű gyors sáv lesz kialakítva.”

Az első nagy koncertet az Ocho Macho adta a Nagyszínpadon, őket követte a 30Y, majd az este fő fellépője következett, a Pendulum DJ Set Verse. Itt már az első számnál lehetett érezni, hogy ez az élmény nem a megszokott “jó koncert” kategóriába fog tartozni… A közönség eufórikus hangulatban táncolt végig a zene ütemére, és ez a hangulat a legutolsó számnál (Watercolour) csúcsosodott ki igazán, a végén nem is akarták leengedni a DJ-t a színpadról.
Mindeközben az NNG Live! sátorban fergeteges hangulatot teremtett először a Honeybeast, majd a Belmondo, a zeneszöveg.hu színpadán pedig Odett lépett fel. Ilyenkor sajnálja azt az ember, hogy nem tud – minimum – kettészakadni…
Összességében kijelenthetjük, hogy a kezdeti problémák ellenére újra sikerült beindítani a buligépezetet, ahol – köszönhetően a sokSZINű kínálatnak – mindenki megtalálhatta azt a programot ahol önfeledten szórakozhatott.

 

További képgaléria a Tesztvilág Facebook oldalán IDE kattintva elérhető!

A SZIN első napja a brit Example koncertjével csalogatott, és nem is csalódtunk benne

2014. augusztus 27-én az átvonuló hidegfrontnak köszönhetően sajnos beborult az ég, és picit el is eredt az eső, ám a fesztiválozókat nem olyan fából faragták, hogy ez bárkit is elijesztett volna.
Sajnos az ÁrkádFly hőlégballonját a szél miatt nem is engedték fel, de ezen kívül rengeteg esemény várt a érdeklődőkre.

A nap egyik legfőbb eseménye a Civil Falu megnyitója volt, melyet Rétvári Bence államtitkár úr prezentált, majd a Civil Pódiumnál stúdióbeszélgetés keretében az ifjúság szakmai kérdéseiről tanácskoztak a résztvevők.
Koncertek tekintetében a közönség igazán nem szűkölködhetett: igazi zenei kavalkád fogadta a SZINeseket: képviseltette magát az elektronikus zene, a ska, a népzene és a rock is.
A Nagyszínpadon a program 15.30-kor kezdődött a We Are Rockstars nevű bandával, majd őket követte az Anima Sound System, a The Carbonfools valamint Example. Az utolsó két koncert teltházas volt, a Carbonfools remekül bemelegítette a közönséget a brit nagyágyú elődadására, akivel a másfél órás koncert lezárásaként – az előadás legelején még sikoltozó – tömeg lelkesen énekelte a legnépszerűbb számát, a „Changed the way you kissed me”-t.
Az NNG Live! színpadán a SKAtch, a Paso, a (kétszer visszatapsolt) Magashegyi Underground és a Russkaja is fellépett frenetikus sikert aratva. A csurig tömött sátorban az orosz népzenei alapokat a ska-val ötvöző osztrák Russkaja tagjai a koncert végén még a jegesvizes kihívást is végrehajtoták.
A SZINtéren a rockrajongóknak kedveztek a szervezők a Sabbath Szombattal, a Zeneszöveg.hu színpadán a Random Trip, az Ivan And The Parazol, valamint a Kozmix lépett fel többek között.
Az Árkád Party arénában az elektronikus zene rajongóié volt az éjszaka: Billy Sizemore és Dave Martin is a fellépők között volt a hajnalig tartó buliban.
A borongós idő ellenére megint nem lehetett panasz a SZINre: parádés zenei felhozatal, viszonylag kevés sár, de elég sok gumicsizma (a felkészültebbeken); rengeteg plusz program – minden adott volt egy fantasztikus szerdai naphoz.

 

Részletes fotó beszámolóért kattints erre a szövegre!

Magna Cum Laude: ember a tömegben!!!

Augusztus 28-án az idő nagyon kegyes volt hozzánk: napsütés és kellemes meleg várta a bulizókat – ráadásul éjszakára se nagyon csökkent le a hőmérséklet – esőnek pedig nyomát sem lehetett látni.

A SZIN 2. napján 15.30-kor a Muzikfabrik nyitotta a SZIN Nagyszínpadának műsorát. Lássuk be, hogy egy átbulizott éjszaka után a 15.30 igen korán van, szóval csak a koncert végére kezdtek előbújni a fesztiválozók a sátraikból (vagy egyéb helyekről, de talán ezt ne feszegessük). A 17.30-kor kezdődő Csík Zenekarra viszont már szép számban összegyűltek, a népzenei dallamok kellemes hangulatot varázsoltak a napfényes augusztusi délutánba. Néhány számot az utánuk következő Kiscsillag frontemberével, Lovasi Andrással adtak elő, egészen különleges élményt nyújtva ezzel a közönségnek. A koncert után a zenekar tagjai ellátogattak a Jövőnk Energiája Interaktív Kamionba is, megtekintették az MVM Paks II. különleges kiállítását, ahol egy atomerőmű szimulátoron modellezték hogy az ország áramellátása mennyire nem lenne kielégítő a Paksi Atomerőmű működése nélkül (értsd: az ország nagy része sötétségbe borulna).
A Kiscsillagot már teltház fogadta (ha lehet ilyen képzavarral élni egy nyitott rendezvény esetében). Fergeteges koncertet nyomtak le egy órában, majd őket követte az este fő koncertje, a Magna Cum Laude.
A Magna koncert fő attrakciója az volt, mikor a negyedik számnál Mező Misi gondolt egy merészet, és a kordonon átmászva a közönség soraiban landolt, ahol lelkesen megénekeltette a mellette állókat.
A másik helyszínnél – az NNG Live! sátornál – a képzeletbeli teltházmutató többször is kiakadt, hiszen nem kisebb fellépők voltak, mint a Paddy and the Rats, a Fish!, a Supernem és az Alvin és a Mókusok.
A SZINtéren megjelentek a szegedi zenei élet marslakói, az X-faktorban is bepróbálkozó Tha Shudras zenekar; az Árkád Party Arénában pedig többször is robbant a partibomba: kincsesszabi után a francia DJ, Quentin Mosimann keverte a zenéket egészen hajnalig.

Senki se menekült a SZIN harmadik napján

Az idei SZIN leglátogatottabb napja volt az augusztus 29-i, közel 17ezer ember csekkolt be a Partfürdőre. Ezen a tényen nem csodálkozhatunk: remek koncertekkel és a már megszokott programokkal (ÁrkádFly hőlégballon, NNG Testpálya, Civil Falu, stb.) várták az ide látogatókat.

De nézzük is a koncerteket sorban!
A Nagyszínpadon a Hősök kezdték el a napot, majd az új felállású Republic vette át a stafétát, és úgy gondolom, hogy olyan színvonalú koncertet adtak, amellyel méltón tisztelegtek a tavaly elhunyt énekesük, Bódi László Cipő emléke előtt. Utánuk következett az Irie Maffia, és az ő dalaikra az eddig másnapi mámorban fekvők is a színpad elé sereglettek: nagyon komoly mennyiségű ember gyűlt össze szinte pár perc alatt, és a tömeg együtt énekelt és táncolt a zenekarral az egész koncert alatt. A Nagyszínpad utolsó fellépője a Quimby volt, akik egy igazi világszínvonalú produkciót adtak elő az.
Az NNG Live! sátrában többek között a Leander Rising, a Bëlga, a Zagar és a HS7 lépett fel, mind-mind hatalmas – és meglehetősen hangos – sikert aratva.
Az Árkád Party Arénában a Civil Improvizációs Színház szokásos programja után a fellépő DJ-k között volt Newik és Metzker Viktória is: mindketten egy-egy másfél órás sessiont nyomtak le.
A SZINtéren a Magor és a Salvus is zúztak egy-egy hatalmasat, a Zeneszöveg.hu színpadán pedig a Gypo Circus adott felejthetetlen koncertet; majd őket követte a Sheyla Bonnick with Starjam Session live, akik már izzították a retro hangulatot, hiszen a Boney M legnagyobb slágereit adták, majd az éjszaka még befutott Dévényi Tibi bácsi is a pöttyös labdákkal.
Tapasztalataim szerint a pénteki napon nem csak a fiataloké volt a Partfürdő: ezen a napon az középkorú és az idősebb korosztály is nagy számban képviseltette magát: ez egyrészt adódott a retro programokból, másrészt pedig az egész héten dolgozók pénteken végre kijuthattak egy jót bulizni.

 

További képek a harmadik napról

 

A mérleg

 Augusztus 30-án, egy szombati nappal zárt az idei Szegedi Ifjúsági Napok. A nyárbúcsúztató öt napos fesztivál remek programokkal kecsegtetett, és egyáltalán nem csalódtunk semmiben.

 Az utolsó napra is kiváló gárda állt össze a nézők szórakoztatására, például kora délután az Argo 2 stábjával találkozhattak az érdeklődők egy nagyon jó hangulatú közönségtalálkozón, ahol jelen volt a film egyik producere Árpa József, valamint néhány kedvelt szereplő: Kiss József (Tyson), Bicskey Lukács (Psycho) és Scherer Péter (Bodri).

Jó bandák tekintetében sem szűkölködhettek azok, akik meglátogatták a fesztivált; a nagyszínpad programja például kifejezetten ütősre sikerült: 15.30-kor a Kistehén nyitotta a fellépők sorát, őket követte a Brains egy fergeteges koncerttel, aztán a Vad Fruttik léptek fel, majd a SZIN nagyszínpadának idei programját a Punnany Massif zárta, akik szintén felejthetetlen másfél órát töltöttek a színpadon.

Az NNG Live! sátrában is forrt a hangulat, többek között a Fatal Error, a Mystery Gang, a Subscribe és a Road is felülmúlhatatlan koncerteket adtak. A sátor utolsó fellépője az Intim Torna Illegál volt.

Az Árkád Party Arénában is jobbnál-jobb fellépők követték egymást, mint pl. a New Level Empire, a Katapult DJ feat. Szasza, a Drop the Cheese, valamint az éjszaka végén Lauer.

A zeneszoveg.hu színpadán is zajlott az élet: először az Overnight, majd a The Rockforce lépett fel, akiket az Elefánt követett. A Maszkura és Tücsökraj remekbe szabott fellépése után pedig a Happy Gang-gel lehetett egy nagyot retrózni.

Összességében kijelenthetjük, hogy az idei Ifjúsági Napok is igazán SZINesre sikeredtek, és ezt érthetjük mind a zenei kínálatra, mind pedig a programokra. Az étel- és italárak is viszonylag barátiak voltak, ezért sokan a SZIN-t Magyarország egyik legjobb ár-érték arányú fesztiváljaként emlegetik.

Az idei SZIN számokban:

  • a nulladik nappal együtt az idén 5 napos volt
  • összesen az öt nap alatt 78.000 ember látogatta meg a Partfürdőt
  • a leglátogatottabb nap a záró nap lett, ezen a napon 19.000 ember csekkolt be a fesztiválra.
  • a SZIN-nek az idén 170 fellépője volt
  • a Civil Faluban közel 80 szervezet volt jelen
  • összesen 24 bejelentés érkezett a hangerővel kapcsolatban (ezek a panaszok kivizsgálásra kerültek és a helyszíni hangméréseket követően megállapítást nyert, hogy a zajszint minden esetben a megállapított határérték alatt volt)

A fesztivál szervezői csapatának a nevében Kurucsai János, a SZIN sajtószóvivője ezen szavakkal búcsúzik :

„A Szegedi Ifjúsági Napok teljes szervező csapatának nevében szeretnék köszönetet mondani minden SZINes látogatónak, aki részvételével emelte a fesztivál hangulatát, minden zenekarnak és valamennyi fellépőnek, akik kiváló produkcióikkal minőségi szórakoztatást nyújtottak; mindenkinek, aki áldozatos munkájával hozzájárult a fesztivál zavartalan lebonyolításához, minden szegedi lakosnak a támogató hozzáállásáért, továbbá minden jelenlevő és távolról tudósító sajtóorgánumnak, akik hiteles információkkal látták el az olvasókat, nézőket!”

Az idei SZIN a részemről megint egy felejthetetlen élmény volt, akárcsak tavalyi. Az első és legfontosabb dolog amit itt ki szeretnék emelni, az az, hogy rengeteg remek emberrel ismerkedhettem meg: még mindig nagyon jó arcok a SZINesek. Közel egy hónapja volt a buli, de még most is mosolygok a gép előtt, amikor rájuk gondolok, (és innen is sok-sok pacsit és puszit küldök mindenkinek, aki odajött hozzám hogy örökítsem meg). A második az, hogy újra fantasztikus programokon vehettem részt és fergeteges koncerteket fotózhattam. Itt szeretném megköszönni mindenkinek, hogy eljuthattam erre a rendezvényre, és nagyon reménykedem hogy

JÖVŐRE TALÁLKOZUNK UGYANITT, SRÁCOK!

További képgalériát a negyedik napról erre a szövegre kattintva érheted el.

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek