Campus Fesztivál 2018-ra várva, avagy mi is történt 2017-ben

Estimated read time 5 min read

Abban az egyben biztosak lehetünk, hogy a kisebb fesztiválok között a Campus fesztivál mutatta fel a legnagyobb neveket. Többek közt a Prodigy-t. Az is igaz, hogy a fiúk lassan már hazánkba lakcímkártyát igényelhetnének, és az is lehet, hogy a 2022-es választásokon már lesz joguk voksolni. Sebaj! Az utóbbi pár évben nem volt nélkülük fesztivál hazánkban, amit nem bánunk, mert igazi jó bulit csinálnak.

De nézzük sorjában! Mit is hoztak nekünk Debrecenbe 2017-ben a tizedik évfordulóra. Nekem például zökkenőmentes karszalag felvételt és kerékpártárolót. Nagyszerű találmány. Az első nap szépen beregisztrálsz, majd 4 napig egyszerűen ki be járkálsz a kapott sorszámmal. A biztonsági emberek is tudják a dolgukat: gyors, precíz vizsgálat után már mehettem is utamra.

Az idei év újítása az állásbörze, ahol többek közt az NI (National Instruments) osztotta kék színű jégkásáját. Bevallom dupláztam belőle, jól jött a melegben. Második újítás a Lidl üzlethálózat FesztMarket megjelenése. Hát ezt egyből ki kellett próbálnom: emberi áron jégkrémet enni egy fesztiválon? Hát ilyen nincs..de mégis van. Jó tudni, hogy élelmiszereket és alap kemping felszereléseket, sőt ruhákat is lehet venni, de italokat nem. Valljuk be igazuk van, mert ki állna sorban a pultnál háromszor annyiért, amikor amott olcsóbb lenne.

Szóval a jégkrémemmel és a jegeskávémmal ültem és néztem a tömeget. Mert már így az első nap sem voltunk kevesen. Vártam Annat. Hát igen nélkülük sincs fesztivál. Korai időpontot kaptak és nappal szemben. Már előre sajnáltam a gitárost, mert ő mindig feketében van..na és persze Annán is van festék meg ruha. Pontosan kezdtek és dinamikusan, ahogy tőlük megszoktuk. Anna arca nem folyt szét, viszont a melegre többször is utalt: igaza volt, meleg volt.

A civil szférában főszerepet kapott a plazmaferezis. Na senki ne higgye, hogy ott egyből neked estek. Nem-nem. Szépen a karszalagoddal el kellett menned a debreceni plazma központba, és ha az előzetes vizsgálatok alapján alkalmasnak találtak, akkor egy napi jegy árát visszakaptad Erzsébet utalványban: ezzel mindenki jól jár.

Második napon számunkra a főszerep a rock zenéjé volt. A debrecenieknek (és másoknak sem) nem kell bemutatni a Tankcsapdát. Természetesen hazai pályán mindig könnyebb, vagy épp nehezebb? A lényeg, hogy most sem csalódtunk: megtelt a színpad előtti tér kicsikkel és nagyokkal, pedig nem vasárnap volt és templom sem volt a közelben. De volt színpadi show, izgulhattunk, hogy Lacink szépen szálló haja le ne égjen, mert a pirotechnikában is odatették magukat a szervezők. Mindeközben a Captain Morgan sátorban a Useme, a Road és a Supernem zenélt (ahogy minden évben). De bennük sem lehet csalódni, megmozgatják az embereket. Épp ezért jó, hogy a sátor nem légmentes. A dohányzóknak, mert ki tudnak menni szívni, és a pogózóknak, hogy levegőt is kaphatnak.

És következett a Prodigy napja. Természetesen délután jött a sajtóhír, hogy fotózni nem lehet. Bevallom azon lepődtem volna meg, ha lehetett volna. Egyfelől nem bántam, mert így kicsit félretettem a szakmaiságot és átadhattam magam az élmények. Igen, lehet velem van a baj, és fura is vagyok, de van amit nem tudok megunni. És igen a Prodigy évek óta nem ad ki új albumot, és igen évek óta szinte ugyanazt játsszák, és igen mi még mindig (legalábbis én) épp úgy élvezzük. A koncert mind hangulatilag, mind hang- és fénytechnikailag tökéletes volt.

Ja igen előtte Kowalsky lépett fel, aki nélkül tényleg nincs hazai zenei fesztivál. Kowát egyszerűen szeretjük, mert ad valami pluszt a léleknek. Az elektronikus Prodigy után átkeveredtünk Robihoz a Hiperkarmára. Eddig a Debreceni Víztorony inkább csendes-ülős volt. Ebben az évben viszont álló helyszínné változott. Nos pénteken a Hiperkarma nőtte ki a teret, szombaton meg Péterfy Bori. És a hangzás sem volt a legjobb.

Innen ismét Morgan kapitányhoz mentünk ahol Alvin volt a mókusokkal. És ahogy tőlük megszoktunk: Júlia nem akart a földön járni..na meg a bodysurfing. Ők is évről évre hozzák a hangulatot és mi nem tudjuk megunni. Na jó én igen, de a többség nem.

Zárónapon rock pályán a Depresszió és az Ektomorf szolgáltatta a zenei alapokat a rocker társadalomnak. A könnyebb zenét kedvelők pedig Lukas Grahamra ringathatták el magukat.

Abban is biztosak lehetünk, hogy a Campus kinőtte magát, és magasra tette a lécet, ha a 11-dik rendezvényével überelni akarja a tizediket.

FRISS!
Már kezdtük feladni a reményt, hogy bármi is kiszivárog a Campus 2018-as fellépőiről, de jött a hír:
Július 20-án fellép az Ignite..igen van Isten!

A következő tesztek is érdekelhetnek....

Régebbi tesztek